Mehringer Marcit és csapatát főszerkesztőnk egy a Kobuciban rendezett tehetségkutatón látta és hallotta először, mi pedig egy kis klubban a Margaret Island előzenekaraként. Akkor, kb. két évvel ezelőtt egy alig felnőtt srácot láttunk, aki felállt a színpadra és elénekelt néhány dalt. Azóta ő maga is megtöltötte az Akvárium Klubot, játszott teltház előtt a Budapest Parkban előzenekarként, sőt idén először fő produkcióként is fellép a szabadtéri koncerthelyszínen.
Tényleg mondhatjuk, hogy a Mehringer szép lassan felnőtt, és elkezdte elfoglalni helyét a magyar könnyűzenében. Erről maga Marci mesélt nekünk a fenti linken található beszélgetés során a különleges SUPERALBUM projekt sajtótájékoztatóján, ahol szó esett arról a MÜPA-koncertről is, amelyen mi is részt vettünk.
Főként a retro zene kedvelőjeként nagyon nehéz volt megkedvelnem sok mai előadót. Ráadásul, ki ne hallotta volna már, hogy a nagy öregek letettek valamit az asztalra, a mai zenekarok pedig semmit sem tudnak... Ha azonban valaki veszi a fáradtságot és felfedez olyan előadókat, mint például Mehringer Marci, akkor észreveheti, hogy valójában hasonló szándékkal és mondanivalóval rendelkeznek, mint a nagy generáció előadói. A különbség csupán a modern köntösben, zeneiségben és nyelvezetben rejlik. Ez azonban azt is jelenti, hogy a világ bizony nem sokat változott az évtizedek során, ha pedig mégis akkor nem abba az irányba, amibe sokan elképzelték vagy remélték.
Péntek 13. Hiszünk a babonákban? Ha hinnénk, valószínűleg ki sem mozdultunk volna a lakásból. A Mehringer koncertje azonban végképp bebizonyította azt, hogy ez a nap szerencsés is lehet. A MÜPA Fesztiválszínpadán egyszerű díszlet kapott helyet: egy panelház és egyszerű fények. A frontemberi pedig SOLD OUT feliratú pólóban érkezett a színpadra, talán büszkeségét jelezve a teljes teltház miatt. Az énekes dalaival szinte kronológiai sorrendben haladt végig egy emberéleten: gyermekkor, szerelem, kalandok és rossz döntések, szakítás, elvágyódás, kiábrándultság és nosztalgia. Ezek az állomások nem csupán az ő, hanem mindannyiunk életében jelen vannak, mi egy kicsit ehhez kötöttük a panelház-díszletet.
Marci a korábbi interjúban kiemelte, hogy a MÜPA teljesen különbözik az általa megszokott közegtől, egy ilyen térben minden hiba láthatóvá és hallhatóvá válhat. Balszerencse napja ide vagy oda, a hangzás éles és tiszta volt, ha pedig akadt is hiba, annak éppen ott és akkor tökéletes helye volt. A közönség bár eleinte csendes, de érezhetően lelkes volt, a ráadásra végül felállt és együtt tombolt.
Végképp megállapíthatjuk, hogy Mehringer felnőtt (eskü', többet nem írjuk le), a színpadra vagányan kiálló srác helyett most egy kiforrott énekest, személyiséget, stílust és egy jelenséget látunk, aki örül, hogy azt csinálhatja, amit szeret, és azoknak csinálhatja, akik ezt értékelik.
„híres lettem de egy senki vagyok
a vakutól lettetek ti is vakok
soha ne bízz egy rocksztárban
mert régóta nem hisznek a csodákban”
Úgy tűnik, hogy Mehringer Marci mégis hisz a csodákban és erre bíztatja közönségét is. Erre pedig manapság elég nagy szükség van.
Szólj hozzá!