A Dürer Kert félhomályos folyosóin és a vaksötét termekben folyamatos a nyüzsgés. Engem leginkább egy járatokkal teli hangyabolyra emlékeztet. Ebben a metál és rockzenéhez kitűnően passzoló környezetben péntek este összesen három koncertet kaptunk egy árért. A Redhát, a Fátnomór, és a Rézagancs a macin (Kovács Krisztiántól nyúlva) legjobb hazai tribute zenekarai tartottak rövid bemutatót.
A Red Hot Chilli Peppers az igazi popós rock – ahogy mifelénk mondják –, nem véletlenül tanyáztak több alkalommal is a slágerlisták élén. Dallamos, emészthető, még a szöveg sem túl bonyolult – és az utóbbi időben már divatos is. A Good Time Boys az RHCP helyi fenntartója. Tagjai gyakorlatilag két zenekarból verbuválódtak össze: Binges Zsolt (Fish!), Gubis Dávid (MZ/X), Bajkai Ferenc (MZ/X), Ampovics Zsolt. A banda énekesének, Dávidnak a mozgása utánozhatatlan. Azt nem állítanám, hogy egy az egyben Anthony, de van némi hasonlóság. Még hangfekvésben is. Bár a tribute zenekarok esetében nem feltétlen az a cél, hogy tökéletes klónok legyenek, de azért nem árt, ha hangyányit ragaszkodunk az eredeti verzióhoz. A GTB esetében apró kis finomságoktól eltérve minden a helyén volt. Szerethető banda, élvezhető produkcióval.
Második fellépőnk a Faith No More legautentikusabb magyar képviselői, akik nem vesződtek külön névvel, a Kovács Krisztián (Fish!), Takács Zoltán Jappán (HS7, Soerii & Poolek), Maksi Csaba (Grand Mexican Warlock), Hohl Árpád (Hollywoodoo), Bodnár Péter (Ex-Blind Myself, Ex-Hollywoodoo) felállásban kitűnően muzsikáló banda, akiket már volt szerencsém többször látni élőben. Az eredeti FNM a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején volt meghatározó alakja a hard rock és metál érának, aztán egy hosszabb szünetet követően 2009-ben léptek újra reflektorfény elé. 2012-ben hazánkat is megtisztelték, Sopronban a Volt fesztiválon koncerteztek, de azóta nem sokat hallani róluk. Krisztiánék sem ragaszkodtak túlságosan a tökéletes másolathoz, de ez csak hasznukra vált. Elég ütős kis csapatot sikerült összerakni, így már csak a tagnévsor alapján is arra lehet következtetni, hogy ez nem egy uncsi és gagyi produkció. Muszáj megemlítenem, hogy Krisztián ebben a közegben is megtalálta a helyét – ami mondjuk nem volt nehéz -, a színpadon folyamatosan ficánkol, mint hal a vízben (hogy ilyen olcsó poénnal éljek), bár az is igaz, hogy őt még soha nem láttam koncerten egy helyben álldogálva nyugodtan dalolászni. Itt viszont kiüvölthette magából minden fájdalmát, mert a dalok erre épp elég lehetőséget adtak. A gyönyörű és pontos zenei aláfestésért pedig a többieknek is jár a pacsi!
Utoljára maradt a főfogás, azaz a Rage Against the Machine, akinek az életútja picit hasonló a Fátnomóréhoz. A kilencvenes években siker-siker hátán, majd feloszlás, hosszabb szünet, és 2007-ben újraegyesülés. Igaz, eredetileg csak néhány koncertről volt szó, aztán abból turné lett, de hogy új lemezben is gondolkodnának, azt mindannyian tagadták. Az erősen politikafüggő banda sajátos nézeteit a dalain keresztül kívánta megosztani a nagyközönséggel, és ezért többször ütköztek komoly ellenállásba. Hazánkban az első számú RATM tribute zenekar a főállásban Subscribe névre keresztelt, fogalmazzunk úgy, hogy alternatív metálban utazó csapat, akik szintén nem nyeretlen kétévesek. Rajongóik is akadnak szép számmal, így nem csodálkoztam, hogy az ő fellépésükre a terem dugig megtelt. Csongor Bálint az énekes, frontember egy igazán karizmatikus személyiség. Ha kiáll a színpadra, nem lehet másfelé tekintgetni, kénytelen az ember csak és kizárólag rá koncentrálni, mert félő, hogy egyetlen pillantással is lemaradhatunk valami komoly történésről. Persze ő sem a nyugodt, lassú mozgás híve a színpadon, és az ordítással sincs problémája, a megszokott zenekari háttérrel pedig szinte gyerekjáték egy RATM műsort lenyomni.
Úgy tűnik a metálos hangzásvilág is kezd újra divatba jönni, és köszönhetően a tribute zenekaroknak, a nagy elődök dalai is megmaradnak az utókornak. No meg a fiatal generációnak, akik így legalább valami rendes zenét is hallgathatnak…
Szólj hozzá!