Ciki vagy nem ciki, őszintén bevallom, én nagyon is kedvelem Demjén Ferenc dalait, már csak azért is, mert otthon őrizgetek egy pár, a múltban karcosra hallgatott V'Moto-Rock lemezt, amikre annak idején rengeteget karaokéztam a panelben. Igaz a borítót időközben Bobek, a vérnyúl kissé leamortizálta, de szerencsére a bakelithez már nem volt gusztusa.
Az ország Rózsijáról nehéz lenne újdonságot írni, mert szerény véleményem szerint nincs olyan ember ebben a hazában, aki ne tudna mondani legalább 3 dalcímet, ha megállítjuk az utcán a kérdéssel. Hiába próbálta kikezdeni a bulvársajtó a legkülönfélébb kitalációkkal, egy dolog vitathatatlan: a mai napig úgy nyom le egy Aréna-koncertet, mintha cédéről szólna. Egyetlen hamis hang sem hagyta el a torkát, és az a szeretet, amit a közönség felé áraszt, szavakkal nehezen leírható. Gyanítom, valahol itt kell kapisgálni a lényeget, miért is képes évről évre minden gond nélkül megtölteni a komplett Arénát. És ehhez még sóműsor se szükségeltetik.
A koreográfia 40 éve nem változott, stabilan áll a mikrofon előtt és énekel, esetleg néha egy kis tapsolás is belefér, de nincs hiányérzetem azért, mert nem ugrálja körbe hatvanszor a színpadot koncert közben, és az sem érdekel, hány ránccal gazdagodott az évek során, mert sosem a külső értékei miatt szerettük. Az is igaz, hogy az utóbbi pár évben jó néhány tehetségkutatós próbálkozó szájából hallottuk már a Jégszív különféle feldolgozási formáját, ami miatt nálam ez a dal lassan tiltólistára kerül, de amint meghallottam az eredeti változatot, azonnal visszatért a hitem. Vannak olyan művészek, akiknek a dalait teljesen felesleges leutánozni, mert egyszerűen lehetetlen, és Rózsi is ebbe a kategóriába tartozik.
Külön köszönöm a Zoránnal közös Kell ott fenn egy ország duettet. Ettől a daltól amúgy is minden alkalommal bepárásodik az optikám, most pedig tátott szájjal hallgattam, amit együtt alkottak. Számomra ez volt az est egyik legszebb pillanata, és maradandó élményként raktároztam el magamban. Zorán két dal erejéig egyedül maradt a színpadon, majd a vendégszereplős rész lezárásaként a Legyen ünnep is duettben hangzott el.
A koncert tulajdonképpen blokkokra volt osztva, aminek az utolsó felében már inkább a bulizásé volt a főszerep, ahol persze felcsendült a házibulik kedvenc dala, a Szerelemvonat is. A közönség azon része, akik a küzdőtéren táncolták végig az egész estét, őrült vonatozásba kezdtek, és mivel több szerelvény is kanyargott a tömegben, fentről úgy nézett ki az egész, mintha egy tucat óriás giliszta próbálna utat törni magának a kavicsok közt. Igazán szórakoztató volt már a látvány is, gondolom a vonaton utasként még inkább.
Kissé szívbemarkoló jelenet volt a korábban elhunyt zenekari tagok oldalkivetítőn való megjelenítése, valamint a Honfoglalás alatt a LED falon hullámzó magyar zászló, amivel a trendnek megfelelve adóztunk kicsit a hazafiság oltárán. És hogy senki ne menjen haza tudatlanul, a buli végén ismét elhangzott az örök igazság, miszerint Sajtból van a Hold! Mi pedig valóban úgy távoztunk a helyszínről, mint a Szabadság vándorai…
Már most elterveztem, hogy a 2015-ös koncerten is tiszteletemet teszem, így a tiszta érdek jegyében, innen kívánnék jó egészséget, és hosszú életet Demjén Ferencnek, a mielőbbi viszontlátás érdekében! ;)
Szólj hozzá!