Világszínvonalú prog rock egy Garay téri pincében

A magyar progresszív rock története szinte titkos, előadói közül alig pár jutott el az országos ismertségig. Talán ha a Solaris, az East, az After Crying, a Panta Rhei és a Syrius nevét ismeri a közönség. Az ő viszonylagos ismertségük roppant örvendetes, de a sor messze nem ér véget velük.

Mandrake Moon. Mandragóra Hold. Magyar együttes. Magyar prog rock együttes. Jó nevű, ismeretlen zenészekkel. S főleg összetett, részletgazdag, veretes, igen élvezetes muzsikával. Amit eddig csak YouTube-videók által és igen, néha koncerteken élvezhet a kisérdemű, de legalábbis -létszámú érdeklődők csoportja.

Hetedik kerület, Garay tér, pincehelyiség meg a mázli, hogy mintegy véletlenül tagja lettem egy Facebook-csoportnak, amelynek az együttes vezetője, Saxon Dave alias Szász Dávid az alapítója. A csoport frappánsan rövid neve: THE HUNGARIAN PROG ROCK/ART ROCK FORUM . Itt hirdették meg ezt a zártkörű koncertet.

Hetedik kerület, Garay tér, pincehelyiség, kérésre nem érkeztünk korán, csak fél órával a koncert előtt. Soha nem voltam még zártkörű koncerten. Egyfajta beavatottság érzetet ad. Aminek egyébként lett is gyümölcse: némi képzavarral a gyümölcsöt a koncertbeszámoló végén olvashatod. Hogy részem/részünk lehet valami olyasmiben, ami a földi halandók döntő többségének nem adatott meg.

A közönség létszáma? Nem számoltam meg egyenként, bár semmi akadálya nem lett volna, kb. és maximum harminc fő. Az erre a célra majdnem teljesen alkalmatlan helyszín nem is bírt volna el több embert. Úgy gondolom, nagyjából mindent elmond, hogy a közönség teréből az együttes cucca (megemelt színpad nincsen, egy szőnyeg helyettesíti) és a söntéspult (áldás érte!) a rendelkezésre álló térnek a felét foglalja. Vécére a színpadon keresztül, a pince hátsó, háborús állapotokat idéző részén bolyongva lehet eljutni.

– Ha valakinek kell, zene közben is menjen nyugodtan. De komolyan! – így a billentyűs, zenekarvezető Szász Dávid. Senki sem ment. A gátlások miatt sem, a tisztelet miatt sem. De szerintem nem akart senki egy hangot sem elveszíteni.

A koncert (hangverseny?) közben is nagy teret kapott a spontenitás.

– Várjatok, be kell állítanom a…
– Szeretettel üdvözlöm Gerots Zoli bácsit, aki a gerince állapota ellenére is eljött közénk!
– És három nőt hagytam otthon! – jött a válasz.
– Hármat? Egy Mandrake Moon koncertért?
– Az ötből.

A koncert legközepén vagyunk...

A show egyetlen eleme a lekapcsolt lámpa: a fényeket egy led izzósor biztosítja: olyan kiskarácsonyi. Fényárra ne is gondolj!

– Kapcsoljátok fel a lámpát, légyszi’, nem látom, hová kell dugnom ezt a vackot! Amíg átdugdossuk, mehettek ám vécére!

Amíg a billentyűs és a basszeros testvérpár átdugdosott, a szólógitáros mintegy a maga szórakoztatására neki fogott játszani valamit. A dobos kapcsolt, beszállt. Amikor a basszeros átdugott, ő is alájuk játszott egy kicsit. A billentyűs visszaverekedte magát a billentyűi mögé. Folytatódott a buli. A hangverseny.

Szánalmasan hangzik mindez. De egyáltalán nem volt az. Sokkal inkább a közvetlenségről, a spontenitásról szólt. Arról, hogy az együttes vezetője, amikor odamentem bemutatkozni neki, hogy velem beszélgetett chaten keresztül előző nap, megkérdezi tőlem, hogyan szól a cucc, élvezhető-e, és mesélni kezdi a pincébe cuccolás élményeit. A búcsúzásnál meg a lelkünkre köti, hogy az augusztus-szeptemberi, bográcsozós szabadtérire mindenképpen jöjjünk el!

Azt hiszem, ilyesmi lehetett a hatvanas évek klubjainak a hangulata, amikor a zenész még egy volt a többiek közül, és a közönség sem a fent és lent pozícióból tehette magát helyre. Nem tudott nem eszembe jutni, hogy legutóbb Iron Maiden koncerten voltam. (Szász Dávid szerint Bruce Dickinson egyébként pont nem az elszállt sztár, simán le lehet vele ülni beszélgetni.)

Szóval ami leírva akár szánalmasnak is tűnhet, az ott helyben inkább otthonos és közvetlen volt.

*

Egész este, na jó, nem, mert a zenére figyeltem, hanem csak a pauzákban azon járt az agyam, hogy a viharba nem ismeri az ország-világ a Mandrake Moon nevét? S miért nem képes egyik rádió sem soha legalább egy-egy magyar prog rock muzsikát lenyomni? Még az új, A Rock rádióban sem hallottam ilyesmit, az East Elrejtettél a szívedben című dalán kívül, pedig az a rádió játszik az itthoni rádiózási viszonyokhoz képest igen meglepő zenéket. De ez messzire vezet a tegnap estétől.

*

Már a koncert közben az jutott eszembe, hogy az egész beszámolómat két szóval össze lehetne foglalni, és akkor nem fogy az áram, nem kopnak a billentyűk: „Ez qva jó!”

*

Szerintem tegnap részt vettem az ÉV KONCERTJÉN. Annak ellenére mondom ezt, hogy vár rám még ez meg az, s már mögöttem is van némelység. Meg annak ellenére is, hogy nem vagyok egy felettébb lelkesedő alkat. Ültem ott a „színpad” előtti első asztalnál, előttem a jéghideg söröm (elfelejtettem [!] inni), s egyszerre azon kaptam magamat, jár a kezem-lábam, ülve táncolok, s a hangok ott vannak mindenemben. S olyan természetesen jönnek, hatnak, ahogyan a vér kering az erekben, ahogyan a levegő átjárja a tüdőt. Mindnek ott kell lennie, ahol van. 

A majd’ háromórás koncert végén csodálkoztam és sajnálkoztam, hogy vége. (Vessetek, kövezzetek meg, kimondom: az Iron Maiden koncerten volt, hogy kicsit unatkoztam. Pedig azt a koncertet vártam idén a leginkább. De mégsem vittek magukkal teljesen a hangok.)

***

A napokban olvastam egy történetet Agócs Károly A remekmű című könyvében. A híres író megkérdezi a meglepetésére olvasni tudó kocsisát, olvasott-e már általa írt könyvet is. A kocsis azt feleli, igen. És, mi volt a véleménye? Hát, olyan a történet, hogy semmi különös, akár ő, a kocsis is megírhatta volna. De lehet, mert hozzá közelebb áll a téma, jobban is sikerült volna. Az író kiakad, de a következőnek megjelenő könyvét is odaadja a kocsisnak. A kocsis véleménye nagyon hasonló az előző könyv után olvasottakhoz: semmi különös, akár ő is írhatta volna, csak akkor talán jobb lenne. Az író kerülő úton kirúgatja a kocsist. Majd egy fogadáson találkozik az irodalmi nagy emberrel, aki elmondja neki, hogy voltaképpen a legnagyobb remekművek olvasói nem tudják feltétlenül, hogy remekművet olvasnak, annyira otthon vannak a szövegben, annyira komfortos számukra minden betű, hogy úgy érzik, ezt ők is írhatták volna.

Nos, a Mandrake Moon koncertjén, minden technikai és egyéb körülményekből adódó esetlegesség ellenére annyira a helyén volt minden hang, hogy elöntött a bizonyosság: ha tudnék zenélni, ilyen muzsikát akarnék játszani: mert belőlem fakad, átmos, átjár, megtisztít, felemel, feldob, ott lesz mindenemben, minden zsigerben, sejtben. Minden kis dallam, minden ritmusváltás, minden hang, minden basszus-brumm, minden cin, csörr és bummm, minden riff, minden döngölés, minden billentyűfutam, gitárhangg a helyén van, és azt mondja, minden borongás ellenére, hogy élni jó és érdemes.

Most, miközben írok, hallgatom a YouTube-on fellelhető zenéiket. Újra. És rábólintottam magamban: nem a koncert hangulata tette, simán most is érvényesnek tartom, amit az előbb leírtam. Az is igaz, hogy amikor legelső alkalommal rákattintottam egy videójukra, azt gondoltam, rátaláltam egy világszínvonalú magyar együttesre, akiket simán odatettem magamban a legnagyobb prog rock előadók mellé. Nem csupán magyar viszonylatban mondom.

*

Az este zenei kínálata első hallásra teljesen homogén volt. Tán egyedül a Dire Straits-feldolgozás, a Brothers in Arms lógott ki valamelyest a repertoárból. Nem zavarón, de érezhetőn. Ezt jelentősen tompította, hogy a gitáros nem csupán lemásolta Mark Knopfler gitárhangjait, bár amikor ezt tette, nagyon szépen tette, vastagon ott volt az egyénisége is a hangáradatában. Volt még feldolgozásnóta (King Crimson), de olyan szépen összesimult a saját szerzeményekkel, hogyha nem tudom, észre sem veszem, hogy nem saját szerzeményt játszanak.

*
A KONCERT DALAINAK SORA:

Overture (playback)
Genesis (instrumental)
Attack of the Green
Prologue
Midnight Creep
Revival (instrumental)
S.O.S.
Point of no return

(szünet)

Epitaph (King Crimson cover)
Summer Storm
Brothers in Arms (Dire Straits cover)
Collapse of civilization

ráadás:

Trip to the moon
Point of no return ismétlés (Gerots Zoli kérésére, aki lemaradt az első felvonásról. :) )

*

Bár a zene akár meg is engedné – Keith Emerson például orgonát gyújtott fel a színpadon –, a magyar költségvetés és elsősorban a Mandrake Moon zenészeinek mentalitása maga a teljes nyugalom. Igaz, négy egymástól eltérő nyugalom. A zenekarvezető, billentyűs, énekes, mackós Szász Dávid az aki leginkább hajlamos elragadtatni magát. Ő teljesen jelen volt a nem létező színpadon. Neki idő sem kellett ahhoz, hogy látszódjon is rajta, hogy élvezi, amit csinál.

A második, akit elkapott az önzene, a gitáros Lakatos Ádám volt. Amikor végre istenesen megszólalt a keze alatt a gitár, azonnali, ováció formában érkező visszajelzést is kapott a közönségtől. Ez szemmel látható önbizalmat is adott neki. Vagy a repertoár adott neki szabadabb teret.

A következő érzelembelépő a dobos, Orosz Márton lett. Egyre inkább összeállt a kép: örömzenévé lett a koncert. 

Szász Olivér, a basszeros mindvégig háttérben maradt, csendben elücsörgött a nézőbalon, a háttérben. A zenében teljesen ott volt, nem ismerve őt, úgy tűnt, érzelmileg távol maradt. Utólag derült ki számomra, hogy a látszólagos egykedvűsége nem tükrözte az egyéniségét, pusztán a helyszűke kényszerítette passzivitásra, egyébként Ádám mellett a fronvonalban erősíti a ritmusszekciót. Bocs, a mondat így teljes: Olivér a háttérben, egy széken ülve, több mint erős önfegyelmet gyakorolva kényszerült mindvégig a muzsikálásra.

Egy apróbb átszerelés miatt nagyobb fényre lett szükség, aztán maradt is a nagyobb fény. Nem volt baj. Jobban látszottak a zenészek, az összenézések, mosolygások, az összpontosításuk. Nagyon szeretem nézni a zenészeket muzsikálás közben. Különösen, amikor van is mit nézni a muzsikálásukon. Nem a pózokra, hanem a zenélés technikájára gondolok. Ebben segített a fény. Illetve, a hiánya.

*

Szeptemberben mindenképpen szeretnénk menni, hogy újra lássuk, elsősorban halljuk őket. S veszettül drukkolok nekik, hogy minél ismertebbek legyenek. Ezért írtam ezt a bejegyzést is.

*

MANDRAKE MOON GYORSTALPALÓ

Interjú Szász Dáviddal

Induljunk az alapoktól, Saxon Dave! Ki vagy te?

Alapvetően senki. A mai celebvilág mércéjével egész biztosan. Egyébként egy 46 éves, múltba révedő billentyűs-zeneszerző emberke, aki próbál valamennyit visszacsempészni a régi prog rock világából.

Kik a zenei példaképeid?

Keith Emerson az első és legfontosabb. Miatta lettem Hammond-mániás. Roger Waters más szempontból volt nagyon meghatározó, a szövegei, a koncepciója által. Sokat formálta a világlátásomat, épp ahogyan Frank Zappa is. A magyar zenészek közül ha párat ki kell emeljek, a Syrius tagjai, és a Mini tagjai közül Török Ádám, Papp Gyula egész biztosan köztük van. Jóbarátom Gerots Zoltán is, az egykori Szintézis billentyűse, aki ha nem is tanít formálisan, de tanácsaival rengeteget segít, és bíztat, ami nagyon sok erőt ad.

És nem szeretném kifelejteni Vedres Csabát sem, aki a korai After Cryinggal valami olyat adott a magyar progresszív rockzenének, amiért nem lehetünk elég hálásak! Szerintem a lélekhez szólni keveseknek sikerült úgy, ahogy neki.

A zenei előéletedről mondanál pár szót?

Autodidakta módon kezdtünk öcsémmel, Olivérrel zenélni még a 90-es évek közepén, először folkzenét játszottunk a Finnegans Wake nevű formációban. Később ez prog rock irányba kanyarodott, ezzel a stílusváltással viszont már nem passzolt a név.

Miért Mandrake Moon, honnan a név, mit jelent?

Mandragóra Hold lenne a pontos fordítás, esetleg Mandragóra Nász. De nem a jelentése a fontos, mint inkább a hangzása, meg az, hogy ez is angolszász folklór jellegű valahol. Az angol gyökerektől soha nem tudtunk, de nem is akartunk elszakadni.

Milyen zenét játszik az együttes és miért ilyet?

Most talán a legpontosabb definíció a klasszikus progresszív rock lenne, annak is az angol vonulata, az a vonal, ami leginkább 1970 és 1973 között volt jellemző. Azaz: a rétegzenén belül is rétegzene.

Miért pont ilyen rétegzenét választottatok?

Mert ezt szeretjük, legalábbis én, de a többiek is kellően nyitottak voltak rá, nem bánták, hogy ezt a műfajt tűzzük ki a zászlónkra. Elképesztő mennyiségű egylemezes, nem ismert banda van ebben a műfajban a kora 70-es évekből, nemcsak az ELP-re, a Genesisre, a Van der Graafra, a King Crimsonra, egyszóval az első vonalas nagyokra kell gondolni. Ez számomra a mai napig még mindig kiaknázatlan kincsesbánya, egy csodavilág. Különösen szeretem a canterbury scene bandáit, akik egy teljesen elszigetelt, egyedi stílust játszottak még a prog rockon belül is. De ezek már meredek zenék, mélyvíz úszóknak, erre már talán a bandatagok sem volnának nyitottak.

Mutasd be, kérlek az együttes tagjait, kik ők, hol, milyen együttesben, kivel játszottak eddig?

Szász Olivér basszusgitáros azon kívül, hogy velem a Finnegans Wake-ben és a Mandrake Moonban, valamint a Hungarian Pink Floyd Showban is együtt játszott és játszik, Angliában sok-sok alkalmi bandába ugrott be session zenészként. 

Orosz Márton dobos régi jó barát, ő az Orthent együttesben kezdte, jelenleg viszont rajtunk kívül még a népzenét modern elemekkel elegyítő SAJBA tagja is, illetve a Vanmocsello névre hallgató igen autentikus és izgalmas zenét játszó csellós duót fűszerezi még dobjátékával.

Lakatos Ádám barátunk a Hungarian Pink Floyd Show-ból jött, ahol együtt játszunk a mai napig, neki is vannak viszont saját projektjei, Adam’s Needle néven már kihozott pár dalt, ezek inkább az amerikai country és west coast irányvonalat képviselik, mert Ádám imádja az amerikai zenét is. Ezt az amerikai zene iránti szeretetét jelenleg a Francis Cave Trio-ban is kamatoztatja. Könnyed, popos hangvételű zenékről beszélünk, de jó értelemben.

Hogyan születnek a dalaitok?

Az évek során öcsémmel Olivérrel, aki amellett hogy basszusgitáros a bandában, szerzőtársam is a kezdetektől fogva, több nagylemeznyi anyagot megírtunk, tehát rengeteg a muníció. Akkor sem kéne aggódnunk, ha elapadna az ihlet, mert van mihez nyúlni. Általában én írom meg a dalok alapjait, de aztán a felöltöztetésben Olivér, és egyébként most már a teljes zenekar kiveszi a részét, mindenki hozzájárul értékes ötletekkel.

Miről szólnak a szövegeitek, és miért angolul énekeltek?

A dalok szövegvilága erősen társadalomkritikus, általában a világban nekünk nem tetsző dolgokról szólnak, bár ez attól függ, melyik dalciklusról beszélünk. Vannak tervezett koncept-albumok, szám szerint kettő már biztosan, az első az a jelenleg legégetőbb dolgokról szól, mint a klímaválság, a túlnépesedés, a konzumerizmus, a háború. A második ennél mélyebbre megy és személyesebb, amolyan életút-féle, a gyermekkori álmoktól a világ beutazásán keresztül egészen az életközépi válságig, (ahol most tartunk, hahaha!). Jelen pillanatban mindkét tervezett albumról játszunk dalokat, hiszen ezek már évekkel ezelőtt megszülettek. Hogy miért angolul? Talán ez az a kérdés, amit a legtöbbször feltesznek nekünk amióta létezünk. Erre több válasz is létezik. Az első, hogy ennek a műfajnak a hivatalos nyelve dominánsan az angol. Ez olyan elvitathatatlan tény, mint hogy az orvosi nyelv a latin. A második, hogy (tekintve a műfaj nagyon szűk közönségét) nem gondolkodhatunk kizárólag az ország határain belül, univerzálisnak kell maradni. A harmadik, hogy megpróbáltuk magyarul is, 2018-ban, amikor Szlovákiába utaztunk egy fesztiválra játszani, az az ötletünk jött, hogy az ottani magyarok miatt ez eleve adja magát, és teszt jelleggel nézzük meg, hátha működik. Tulajdonképpen működött, de azért be kell valljam, nekem nagyon furcsa volt. A magyar nyelv sokkal nehezebben „énekelhető”, egyrészről. Másrészt világ életemben ezt az angolszász zenét hallgattam, és játszottam. Nekem valahogy így hangzik hitelesen. Ettől függetlenül nem zárjuk ki egyébként, hogy egyes daloknak lesznek magyar változataik is.

Mi a helyzet az együttes hanghordozóival?

Jó lenne, ha azt tudnám mondani, hogy már készül, de annak ellenére hogy a tervezett első album dalai mind megvannak, és már csak fel kéne őket játszani, nem akarok füllenteni, ezt még nem kezdtük el. Mindenki dolgozik civilben, ez talán az egyetlen kifogás. De ami késik nem múlik! Nagyon sokan nyaggatnak már ezzel, és jogosan.

Hol és mikor találkozhat veletek legközelebb, aki kíváncsi rátok?

Biztos hogy lesz még egy ilyen kvázi zártkörű klubkoncert, szabadtéren, nyáron, erdő szélén, Gödöllő mellett, erről később tudok majd nyilatkozni, ha valakit érdekel. Ezen felül tervezünk egy prog rock fesztet, a jelen állás szerint valószínűleg Budapesten az ősz folyamán, aztán pedig a többi nyitott kérdés. Konkrét lekötött koncert jelen pillanatban nincs, de most jött el az idő, hogy több ilyet szervezzünk, és a műfaj iránti limitált érdeklődés ellenére kicsit szélesebb körben is megismertessük magunkat a közönséggel. Figyeljétek a Facebook oldalunkat, illetve lépjetek be a Hungarian Prog Rock/Art Rock Facebook csoportba, ott is kikerül majd, ha valamire készülünk, arról nem beszélve, hogy rengeteg szuper zenét hallgathattok melyeket a klubtagok posztolnak ki. Akik feketeöves proggerek. A mai napig én is tanulok tőlük, senki nem ismerhet mindent, a kincsesbánya majdnem kimeríthetetlen.

*

Zene hozzá:

Mandrake Moon

Sajba

Vanmocsello

Hungarian Pink Floyd Show

Francis Cave Trio