Menopauza

A haldokló billentyűs a kórházból szökött ki – A P. Box története dióhéjban

2015/05/28  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Haladjunk visszafele az időben: 2015. májusában a Hammer Records kiadónál megjelenik a debreceni Pandora’s Box harmadik stúdió-, illetve, összességében – a bemutatkozó maxi CD-t nem számítva – negyedik albuma, a Mindenekfelett.

A haldokló billentyűs a kórházból szökött ki – A P. Box története dióhéjban

A P.Mobilt 1980-ban elhagyó két kitűnő muzsikus, Bencsik Sándor és Cserháti István, új társakkal, Pandora’s Box néven saját zenekart hoz létre.

Bencsik és Cserháti mellett az eredeti felálláshoz Varga Miklós énekes, Szabó István dobos, Sáfár József basszusgitáros tartozott. 1982-ben Varga Miklós elhagyta az együttest és helyére Vikidál Gyula került, aki a korábban feloszlott Dinamit után ekkoriban a Kugli együttesben énekelt. Sáfár József 1984-ben kilépett a zenekarból, majd Szabó István dobos távozása után Pálmai Zoltán 1985-ös csatlakozásával az öt tagból már négy egykori P. Mobil tag alkotta a zenekart. A P. Box ismertségének sokat használt az 1983-ban bemutatott István, a király, amelyben a két legjelentősebb szerepet énekeseik kapták: Vikidál Koppányt alakította, Varga Miklós pedig a címszereplő énekhangját adta (2008-ban az együttes harmadik énekese, Koroknai Árpád is szerepet kapott a darabban). A koncerteken elhangzott a rockopera néhány részlete is, ezen koncerteken gyakorta egyszerre szerepelt Vikidál mellett Varga Miklós, Nagy Feró és Deák Bill Gyula. (wikipédia)

Hat évig tartó, tagcserékkel tarkított menetelésüket két kislemez, három nagylemez, valamint számtalan zajos sikerű koncert fémjelzi. Munkásságukhoz olyan rock örökzöldek fűződnek, mint a Vágtass velem, a Soha nem elég, az Ómen, vagy a Zöld, a bíbor és a fekete. 1986-ban, Cserháti Pityi billentyűs-alapító szakít az aktív muzsikálással, a P.Box addigi formációja megszűnik. A másik őstag, Bencsik Samu gitáros Metal Company néven, 1987-ben bekövetkezett tragikus haláláig viszi tovább a bandát.

Cserháti, a magyar hardrock egyik ikonja 2001-ben úgy dönt, hogy tizenöt év szünet után újra beélesíti a legendás Hammond orgonát. Tehetséges debreceni fiatalokból álló csapatával Budapesten, az M4-es klubban, a P.Mobil előtt mutatkozik be az újkori P.Box, vagyis Koroknai Árpád énekes, Sándor „Günter” József gitáros, Ferenczi „Cézi” Tibor basszusgitáros, valamint Bodó Tamás dobos. Az életjelt adó Újra nyitva maxi CD-t, hamarosan követi a Reményre ítélve című album, majd a Vágtass velünk-koncert CD, ill. DVD változata. A nagyobb fesztiválok mellett önálló koncerteken is megméretnek, útjukat országszerte megérdemelt siker kíséri. Fellépnek a Europe előtt a Petőfi Csarnokban, a Deep Purple előzenekaraként a debreceni Főnix Csarnokban, de évről-évre visszatérő szereplői a Sziget Fesztiválnak is.

Harmadik, Pangea című albumukat meglehetősen rendhagyó körülmények között rögzítik. A halálos kórral küzdő kitűnő billentyűs a Hammond-szólamokat a kórházból kiszökve játssza fel a stúdióban. A lemez indító nótája, a Veled múljon el szívszorító sorai, előre vetítik a küszöbön álló tragédiát; a Pangea album megjelenése után nem sokkal Cserháti István már nincs az élők sorában. A feszes, kemény alapokon nyugvó, markáns Hammond- és billentyűfutamokkal, gitárszólókkal gazdagon tarkított, dallamos P.Box-korong, mind az énekes kvalitásait figyelembe véve, mind a dalszövegeket tekintve méltán sorolható az újkori rockprodukciók élvonalába.

2005-ben, Szabó Krisztián billentyűs csatlakozásával, a zenekar folytatja a megkezdett munkát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal koncerteznek országszerte és a fővárosban is, 2009-ben a Hammer Records kiadó segítségével elkészítik az új felállás első felvételét Tűzben égni címmel (amely újra rögzítve a Mindenekfelett album záró száma lett), s amelynek klippjét az MTV 2. csatornája is műsorára tűzte. 2010-ben Bodó Tamást, aki külföldi tartózkodása okán nem tudta vállalni zenekari tagságát, Kiss Konrád váltja a doboknál.

 


Képtár

  • A haldokló billentyűs a kórházból szökött ki – A P. Box története dióhéjban kép 43172
 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek