Amikor Kovács Ákos zenéivel először talákoztam, külön tetszett például, hogy a Bonanza Banzai megpróbálta dalba önteni kedvenc könyvemet, az 1984-et. Közepesen sikerült szerintem, de a törekvést értékeltem. Ahogy Ákos elkezdte a szóló dolgait, ígéretesnek találtam a dalokat, egész jónak a szövegeket. Picit U2-s volt (nagyon), bizonyára ezért is kérték fel 1993-ban, hogy a U2 egyetlen budapesti fellépésén játsszon előttük. Így tulajdonképpen elmondhatom, hogy láttam Ákost élőben koncerten, hiszen a U2-t imádom és természetesen kint voltam akkor a Népstadionban. De bevallom őszintén, hogy nem nagyon emlékszem erről a koncertről Ákosra, nehéz is lehet ekkora banda előtt játszani, mikor a közönség már teljes transzban várja kedvencét. De úgy rémlik, hogy a sűrű füttyszó ellenére nem vallottak szégyent.
Később kissé indokolatlannak éreztem, hogy a dalszövegeit kötet formájában jelentették meg, versekként. Na-na-na, azért ennyire nem költői ez a történet. Talán a nemzet dalnokává válást megunva jött a Tipikus sztereó, ami szerintem mindennek a teteje - ja, nem: az alja - volt. Közben azt éreztem, hogy ha a művésznek nincs inspirációja, csak pénzt szeretne keresni, akkor azt legalább próbálja meg úgy csinálni, hogy ezt ne vegyük észre. De az a baj, hogy sajnos észrevesszük.
Kb. ezt éreztem ennél a lemeznél is. Nyilván van egy szerződés, amely szerint x év alatt y számú lemezt kell elkészíteni. Talán még akkor is, ha Ákosnak saját zeneműkiadója van, így elvileg ő dönti el, mikor van új mondanivalója. Az előző album óta eltelt 3 év, csatlakozott hozzá régi "harcostársa", Hauber Zsolt, akivel együtt kezdték a nyolcvanas években a Bonanza Banzait. Az Újrakezdhetnénk című dal ékesen bizonyítja ezt a régi/új együttműködést.
Ennek örömére a legjobb dal a lemezen a Lepés Gábor által jegyzett Csináld úgy című nóta. Ez legalább zeneileg egy frissebb, eredetibb felvétel. A többiről nem tudok mit mondani, mert valójában nem történik semmi ezen a lemezen muzsika-ügyben. Itt-ott a cinizmus hatja át a dalszövegeket, kicsit az ember esetleg felkapja a fejét, de nagyjából ennyi. Azért egy jellemző részletet ideidéznék Ákos kötetbe kívánkozó költői képeiből (micsoda alliteráció):
"Tükörből férfi néz
Kövéren: jó napot
Még nem nyomja testi vész
Mindig nyugodt, ha jóllakott.
Kenőcsét keni a nő
A költséges keszkenő
Jól takarja a testét
Hogy másoknak is tessék
...
Az asszonyból sárkányt
Férfiakból páfrányt
Mindig az idő présel
Csalhatatlan kézzel
...
Az ajtók mellett, kérjük, vigyázzanak
A kapu, ha zárul, lassan végleg lemegy a Nap
Mindenki reszketve várja, mit szól a másik
Mindenki reméli, rajta nem látszik a pánik
Kicsit se meglepő
Van, aki megvető
Van, aki magvető
Van, aki épít
Van, aki rombol
Van, aki higgad
És akad, aki tombol
De mit ér az egész életmű
Ha ez az egész élet mű?"
(Kapuzárás)
Na itt egy picit megakadtam a törekvésben, hogy elvonatkoztassak Ákos közéleti megnyilvánulásaitól. Hiszen ez a pár sor tökéletesen alliterál azzal a "hitvallással", amit mostanában tőle hallunk. Mi a Jóisten van?
Ha ő így látja a nemzedékét, akkor kikérem magamnak, ha magát látja így, akkor értékelve az öniróniát, sajnálom, mert nagyon szomorú lehet az élete. Ráerősít arra a minden mindegy, leszarom-tablettás attitűdre, amire ennek az országnak már nagyon-nagyon nincs szüksége, ellenkezőleg, magunkhoz kéne térnünk, és saját magunknak változtatni a sorsunkon/életünkön. De ez a dalszöveg ilyet nem üzen, lemondóan benne hagyja a hallgatót a szószban. Azt szeretném kérdezni tehát, hogy kihez, kinek szól ez az egész?
Ismételten meg kell állapítanom, hogy nem hozzám, ezért újfent kérem a tekintetes bíróságot, hogy bocsásson meg nekem, de én nem próbálkozom ezzel tovább. És soha többet, ha lehet.
Ákos: Még egyszer, 2015 Fehér Sólyom Zeneműkiadó
Szólj hozzá!