Az új The National-album, ami majdnem meg sem született

2023/01/23  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

A The National bejelentette, hogy április 28-án érkezik a kilencedik albumuk, "First Two Pages of Frankenstein" címmel. Ígéretük szerint a tizenegy dalos anyag egy új fejezetet kezd a munkásságukban, és olyan vendégelőadók lesznek hallhatók rajta, mint Taylor Swift, Phoebe Bridgers vagy Sufjan Stevens.

Az új The National-album, ami majdnem meg sem született

Az új album különlegessége, hogy számos kiadvány és sok évnyi turnézás után fordulópont lett a banda számára, hiszen majdnem meg sem született.

A frontember, Matt Berninger így mesélt a részletekről:

"Akkoriban egy nagyon sötét szakaszát éltem az életemnek, mikor egyáltalán nem tudtam szövegekkel vagy dalokkal előrukkolni. Bár mindig volt bennünk egy kis idegesség, ha új lemezen dolgoztunk, de ez volt az első olyan alkalom, amikor azt éreztem, ennek a dolognak tényleg vége szakadhat..."

Szerencsére azonban nem ez történt.

"Sikerült újra összejönnünk, és mindent más szemszögből megközelítenünk, ennek köszönhetően a banda elérkezett egy új korszakhoz" – nyilatkozta a zenekar gitáros-billentyűse, Bryce Dessner.

A korong első beharangozója a részben Hamburgban rögzített "Tropic Morning News", ami a megtévesztően derűs hangszerelés mögött a The Nationalhez illő mély gondolatokat hordoz. Matt Berninger a feleségével, Carin Besserrel közösen írta, és saját elmondása szerint arról szól, mikor

nehéz kifejezni magunkat és kapcsolatba lépni a szerettünkkel, mert a világ zaja kiszorítja a beszélgetés lehetőségét."

 



Az új album állítólag  gyönyörűen egyensúlyoz majd az elegáns zeneiség és a The National egyedi hangzásvilága között. Több dalát már élőben is "tesztelték", a java pedig csak azután jön, hiszen a zenekar 2023-ban is turnéra indul. New Yorkban egy show erejéig Patti Smith és zenekara is csatlakozik hozzájuk!

Hazai dátumról egyelőre nincs hír, de nyitva tartjuk a szemünket!

 

The National, First Two Pages of Frankenstein

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek