Három friss megjelenés, három külön világ – új albumok a hazai zenei palettán

2025/09/24  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Őszre három olyan lemez érkezett, amelyek más-más hagyományokból és zenei attitűdből táplálkoznak: a The Pontiac a dallamos rock szabadságát, a Söndörgő a délszláv zenei örökség és a kortárs lendület találkozását, míg Szekeres András új nagylemeze az egyetlen zongora és énekhang intim erejét állítja középpontba

Három friss megjelenés, három külön világ – új albumok a hazai zenei palettán

Közös bennük, hogy a zene számukra nem csupán hangok sora, hanem élő, személyes vallomás.

The Pontiac – az örömzenélés szabadsága

A dallamos rockot indie-popos irányba tágító The Pontiac új albuma a zenekar eddigi útját sűríti egyetlen anyagba. A 2017-ben alakult csapat a kezdeti angol nyelvű dalok után 2020-ban váltott magyarra, és a Az lenne csak szép” című szám sikere hozta meg számukra az áttörést. Azóta olyan zenekarokkal turnéztak, mint a Margaret Island vagy a Blahalouisiana, és 2022-ben frontemberük, Nagy Barnabás a Petőfi Zenei Díj jelöltjei között szerepelt. Legújabb lemezük nemcsak a zenei érés lenyomata, hanem felszabadult játék is.

„Számomra ez a lemez az örömzenélést jelenti. Nem volt a fejünkben semmiféle megfelelési kényszer, egyszerűen csak írtuk a dalokat, amik jól esnek. Élőben különösen jó őket játszani” – mondja Nagy Barnabás.

Kiss Péter, a zenekar másik tagja pedig úgy fogalmaz:

Ez az album egy nagyon fontos mérföldkő az én életemben, sok mindent tanultam és engedtem el az írása, felvétele közben.”

Lemezbemutató koncert: október 4-én az Akvárium Klubban. Vendég: libicola, Jakó

Söndörgő – harminc év esszenciája

A délszláv népzene és a kortárs hangzás különleges ötvözete immár három évtizede határozza meg a Söndörgő munkásságát. A jubileumi album, az XXX, az új dalok mellett régi szerzemények friss koncertverzióit és különleges feldolgozásokat tartalmaz. A GroundUp Music gondozásában megjelent lemez a World Music Charts Europe hetedik helyén debütált. A zenekart ma már a nemzetközi világzenei színtér egyik legizgalmasabb és legsikeresebb formációjaként tartják számon.

„Három évtized zenéjét foglaljuk össze ebben a lemezben. Nemcsak régi kedvenceinket válogattuk össze, hanem négy új stúdiófelvételt is tartalmaz. Ez a lemez a harmincéves utunk örömeit és fájdalmait tükrözi. Reménnyel tekint a jövőbe, miközben tisztelettel hajt fejet a múlt előtt. Minden hang szeretettel született” – emeli ki a zenekar.

Jubileumi koncert: az európai turné zárásaként december 28-án a Müpában ünnepli 30. születésnapját a Söndörgő (csatoltuk a jegyeket)

Szekeres András – egyszál zongorán

A Junkies frontembereként ismert Szekeres András új szerzői albummal jelentkezett, amely a „A kedvenc 10” címet kapta. A lemez különlegessége, hogy tíz olyan dalt gyűjt össze az eddigi pályafutásából – ötöt a Junkiesból, kettőt a Stereomilkből, kettőt korábbi szólólemezekről, plusz egy új szerzeményt –, amelyeket teljesen új, intim közegben hallhatunk. A felvételeken Szekeres énekét kizárólag Tempfli Erik zongorája kíséri, háttérvokál és további sávok nélkül. A lemez felvételei 2025 júniusában készültek Budapesten a Tom-Tom és a Spiritside Stúdióban.

„Régi tervem volt, hogy készítek Erikkel egy egyszál zongorás lemezt, pontosan azért, mert vallom, hogy egy jó dal akár egyetlen hangszerrel – zongorával vagy gitárral – is jó dal. Olyannyira organikus a megszólalás, hogy háttérvokál sincs rajta, csak egy zongora és egyetlen éneksáv, mintha a folyosó végén állnék és mikrofon nélkül énekelnék. Teljesen elégedett vagyok, mert mind technikailag, mind hangzásában egy olyan anyag született, amit szerettem volna. Imádom!” – mondja Szekeres András.

Szekeres András legközelebb a Zene Háza Storyteller-sorozatában lép fel október 15-én, de az esemény már megtelt. Junkies Akusztik Szekeres + Barbaróoktóber 3-án lesz Vácott, majd 4-én a Backstage-ben, a Junkies pedig őszi turnéra indul.

 

 

 

The Pontiac, Söndörgő, SZekeres András, NKA

 

 

Szólj hozzá!


Placebo 30 az Arénában

Placebo 30 az Arénában

A kultikus brit zenekar idén ünnepli debütáló lemeze 30. évfordulóját, a jubileum apropójából pedig bejelentették az album átdolgozását...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

A szent tehén faktor, avagy miért olyan furcsa nézni a Michael Jackson-film trailerét?

A közösségi médiás bejegyzések tanúsága szerint, a trailer kapcsán sok ember nincs kibékülve a rövidesen megérkező Michael Jackson-életrajzi filmmel. Nem arról van szó, hogy rossz lenne – sőt, látványos, ambiciózus, és minden jel szerint hatalmas vállalás. Mégis van benne valami nehezen megfogható zavar, egyfajta diszkomfort,...

Most a Sing Sing Music Hallt zárták be egy hónapra – a klub szerint alaptalan és igazságtalan a döntés

Őszinte megdöbbenéssel jelentette be a Sing Sing Music Hall, hogy a hatóságok döntése nyomán egy hónapra felfüggesztették a működésüket. A legendás budapesti klub közlése szerint az intézkedés (megint) „egyszerű bemondásra” történt, és álláspontjuk szerint nemcsak indokolatlan, hanem súlyosan érinti a teljes közösséget is.
Új koncertek