Hofi Géza is szerepel az első magyar elektronikus tánczenei album új kiadásán

2021/02/03  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu, MTI

Három évtized elteltével újra kiadták a Liquid Limbs első anyagát. A tech-acid-house zene hazai úttörője a kilencvenes években a Prodigy-vel is többször fellépett, Hydro-Gixer című munkájuk 1993-ban kazettán, most vinylen jelent meg.

Fotó: Liquid Limbs/FB

A Miskolcról indult Liquid Limbs 1992-től 1998-ig volt aktív – a nemzetközi house színtérre is betört egyéni, gegeket, hangmintákat használó stílusával. Három stúdióalbumuk jelent meg, ebből kettőt (Transparent Hole; -2+3 °C) a híres londoni független kiadóhoz, a Mute-hoz kapcsolódó HMK Records gondozott. Játszottak Ausztriában, az akkori Jugoszláviában, felléptek a Prodigy előtt és Moby-val közös fesztiválon is.

A csapat előszeretettel használt hangmintákat az anyagain, egy-egy pillanatra Hofi Géza, Kudlik Júlia vagy a Dallas-tévésorozat is hallható a lemezeiken. A Hydro-Gixeren a Te haver figyelj! című számban Hofi Géza legendás, Tiszta őrültek háza című 1980-as műsorából kölcsönöztek ki egy mondatot; a mostani jogtiszta megjelenéshez szükség volt Hofi Géza özvegye, jogutódja, Hofi Ildikó hozzájárulásához.

"A Hydro-Gixer akkor jött ki, amikor Magyarországon a bakelitkiadás éppen kifutóban volt, a CD-k megjelentetése pedig csak éppen beindult. Akkor rövid ideig az audiokazetták uralták a piacot" – idézte fel Batta Róbert "Suta", a Liquid Limbs alapítója, a projektet 2013-ban újra beindító zenész az MTI-nek.

A kazettát, amely gyakorlatilag az egyik első magyar elektronikus tánczenei album, 1993-ban a Trottel Records adta ki, és ugyanez a kiadó gondozta a mostani vinylkiadást is.

"Az első lépést ehhez néhány hónappal ezelőtt egy hírportálon Dömötör Endre zenei újságíró tette meg, aki egy cikkben több más előadó régi anyaga mellett a Hydro-Gixer bakelit kiadását is szorgalmazta. Az ötlet tetszett Rupaszov Tamásnak, az utóbbi időben a vinylek felé forduló Trottel vezetőjének, és az események felgyorsultak" – mondta Suta, aki kitért arra is, hogy az anno egy négysávos magnóra készített maszterszalag jó minőségben megmaradt, ezt a felvételt digitalizálta, maszterelte és keverte újra, illetve módosított néhány részen a mai technika adta lehetőségeket felhasználva.

A lemezen három zenész hallható, Batta mellett Baris Zsolt "Mazsi" (ő 2012-ben elhunyt) és Budai Gábor "Batyu" (aki az elmúlt évtizedekben távol került a zenétől) játszik szintetizátorokon, és szólaltatja meg a különböző számítógépes programokat, samplereket.

"Az akkori rave-es, acides vonal magával ragadott minket, miközben a kilencvenes évek elején Magyarországon még az EBM és a darkos szintipop uralkodott az elektronikus zenében. Mi inkább egy táncosabb, viccesebb irányba indultunk el, sokan nevezték ezt tudományos dallamoknak" – mesélte Batta Róbert.

Az LP tasakja lényegesen jobban mutat, mint annak idején a kazetta-megjelenés... A vinyltokba csúsztatott fényes papíron az első külföldi koncert, egy 1993-as linzi fellépés kapcsán készült fotók, valamint az Olcsó kecsegék című számhoz készült klipkezdemény kockái láthatók.

A sound-designnal, hangszerekhez letölthető hangszínbeállítással is foglalkozó Batta 2013-ban egyedül indította újra a Liquid Limbset, azóta két albumot (Teknikum777 - 2014; Taum - 2019) jelentetett meg, az elmúlt években közzétett néhány korábban nem publikált számot, és készültek mixek is. Mint mondta, 2011-ben a miskolci FactoryFestivalon összefutott az ex-prodigy-s Leeroy Thornhill-lel, aki egy dj-szettet adott elő.

"Tervezem, hogy a járvány lecsengése után live act formában bemutatom a megújult, újraértelmezett Hydro-Gixer-anyagot. A karantén miatt még nincs menetrend, de a miskolci Kilátóban biztosan elő fogom adni a műsort, nyilván budapesti klubokban is és még sok helyen az országban. Dolgozom már az új zenéken, meglátjuk, mit hoz a jövő" - hangsúlyozta.

Szerintünk óriási lenne egy buli a huszonhat évvel a hatósági bezáratása után, eredeti nevén és helyén ismét megnyíló Tilos az Á-ban...

Liquid Limbs, Hydro-Gixe, tech-acid-house, vinyl, Prodigy, Batta Róbert

Képtár

  • Hofi Géza is szerepel az első magyar elektronikus tánczenei album új kiadásán kép 87327
 

 

Szólj hozzá!


Amit Tállya kínál: dűlőtúrák, művészetek, Quimby, Bongor, Telehold...

Amit Tállya kínál: dűlőtúrák, művészetek,...

Szeptember 18. és 20. között ismét Tállya felé érdemes venni az irányt: a Kerekdomb Fesztivál a nyár utolsó nagy közös pillanatait kínálja,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

40 ezer ember egy improvizációban – Guiness-rekordra készül Ibrahim Maalouf

2027. április 10-én a párizsi Paris La Défense Arena ad otthont annak az eseménynek, amely egyszerre célozza meg a koncert- és a rekordtörténelmet: Ibrahim Maalouf itt próbálja felállítani a világ legnagyobb közösségi zenei improvizációjának Guinness-rekordját.

Így lesz egy posztból botrány, avagy árthat-e Katy Perrynek Ruby Rose?

Van egy történet, ami most épp körbejárja a sajtót. Nem egy friss lemez- vagy turnébejelentés, hanem egy húsz évvel ezelőtti este emléke... Ruby Rose Katy Perry posztja alá kommentelt valami olyat, ami végigsöpört a globális bulvár oldalain.
Új koncertek