Érezted már azt, hogy egyszerűen túl sok minden történik egyszerre? Háborúk, politikai erőszak, klímaválság, mesterséges intelligencia – egymást követő hírek egy olyan világról, amely mintha folyamatos készenléti állapotban tartana bennünket. Aztán ugyanazon a képernyőn, néhány mozdulattal odébb felugrik egy vicces videó, egy mém, vagy egy celeb magánélete, esküvők/halálesetek, egy újabb sorozat, egy újabb értesítés – és már görgetünk is tovább. A valóság súlya és az abból kínált pillanatnyi menekülés ma ugyanazon a felületen, sokszor ugyanazon algoritmus jóvoltából érkezik hozzánk.
Pontosan ezt a világot rajzolja fel a Fontaines D.C. készülő lemeze is, egyetlen kérdésbe sűrítve: hová menekülünk, amikor túl sok lesz a valóság?
A maszk már az arcot viseli
Erről a világról szól a Dopamine Chamber, amely a zenekar szerint ott folytatja, ahol a Romance abbahagyta, csak közben még sötétebbre fordítja a képet. Grian Chatten érdekes aránnyal írja le a változást: szerinte az előző album még nagyjából „60 százalékban emberi” volt, és 40 százalékban torzította el az automatizáció és az érzelmek elvesztése. Az új lemezen ez az arány megfordult: „itt már mintha a maszk viselné az arcot”.
A címben szereplő dopaminkamra tulajdonképpen ennek a világnak a kicsinyített mása.
„Belépsz, mi pedig kipróbáljuk rajtad ezeket a különböző tudat- vagy hangulatbefolyásoló zenéket” – mondja Chatten.
A lemez az azonnali kielégülés és a fenyegetettség között ingázik, azt vizsgálva, mi történik az élvezettel akkor, amikor nem egyszerűen örömforrás, hanem menekülési útvonal is. A mesterséges intelligencia, a környezeti összeomlás és a politikai erőszak ugyanabban az információs áramban jut el hozzánk, amely a szórakozásunkat is szállítja – egy idő után pedig szinte lehetetlen eldönteni, hol végződik a figyelemelterelés és hol kezdődik az érzéketlenség. A zenekar korábbi lemezein is felbukkant a hovatartozás kérdése.
„Előbb Dublin, aztán a várostól való távollét, majd a romantika keresése máshol. Ezen a lemezen a kérdés már így szólt: hová menekül az ember?” – fogalmaz Conor Deegan basszusgitáros.
A válaszok ismerősek: önmagunkba, a hedonizmusba, egy fantáziavilágba, a tökéletesség hajszolásába, az örök fiatalság ígéretébe – vagy egyszerűen a képernyő végtelen frissítgetésébe.
A Dopamine Chamber mindehhez zeneileg is eltávolodik attól a Fontaines D.C.-től, amelyet a Dogrel idején megismertünk. Az ír banda öt album alatt látványosan kerülte az önismétlést: a 2019-es bemutatkozást az A Hero's Death, majd a listavezető Skinty Fia és 2024-ben a Romance követte. Az ötödik lemez az eddigi talán legnagyobb váltást ígéri. A gitárközpontú megszólalás helyére hideg szintetizátorok, menetelő dobok, hangminták és triggerek kerülnek, több dalban pedig állítólag egyáltalán nincs gitár. Ehhez társulnak a hatvanas évek olasz popzenéjét idéző, álomszerű vonósok, immár szintetikus környezetbe helyezve.
Conor Curley gitáros szerint szándékosan próbáltak megszabadulni saját korábbi zenei viszonyítási pontjaiktól: olyan hangokat kerestek, „amelyek a jövőbe mutatnak”. James Forddal Londonban, az angol vidéken és Palermóban dolgoztak az albumon; utóbbi helyszínen Chatten matracokból és párnákból összerakott rögtönzött fülkében énekelte fel a sávjait. A frontember Velence, Bécs és Szicília megkopott pompájából is merített a dalszövegekhez – olyan helyekből, ahol a szépség és a hanyatlás egyszerre van jelen.
A vörös bársonyfüggöny mögött
Ebbe a világba nyit ajtót az album elsőként megmutatott dala, a Marianne. A zenekar egy omladozó olasz színház vörös bársonyfüggönyéhez hasonlítja: mögötte fényűzés, végtelennek tűnő terek és valami nehezen meghatározható romlottság sejlik fel. A dal egyik inspirációja a 2024-es Ripley sorozat volt, témája pedig a menekülés és a hedonizmus.
A Marianne csábít. Felkínálja a felejtést, miközben végig ott marad mögötte a kérdés, amely az egész Dopamine Chamber világát meghatározza: mennyire vagyunk hajlandók bezárkózni egy kellemesebb fantáziába, ha a másik lehetőség az, hogy teljes tudatában maradunk annak, ami odakint történik?
Chatten szerint ezúttal szándékosan nem akart könnyű kijáratot mutatni.
„Úgy éreztem, erőteljesebb hatást kelt, ha kihagyom a reményt, és őszintén ábrázolom a csúfságot. Ennek az albumnak inkább egyfajta katasztrofális figyelmeztetésként kell hatnia.”
A Marianne ezek szerint csak széthúzza a függönyt. Október 16-án kiderül, mi van mögötte.
A korábban Magyarországon is koncertező ír zenekart augusztus 20-án egészen közel lesz hozzánk, az ausztriai Sankt Pöltenben lépnek fel az FM4 Frequency fesztiválon. Fontaines D.C., Dopamine Chamber
Szólj hozzá!