1. Barátkozós szakasz
Szóval, először csak úgy szóljon a lemez. Vezethetsz, mosogathatsz, zuhanyozhatsz közben – én speciel takarítottam. Különösebb odafigyelés nélkül csorgasd át a dallamokat a füleden, hogy megismerd, milyen a hangulata. Közben elmondom, hogy az album ötlete akkor merült fel Zoránban, amikor egy MOM-béli Váczi Eszter-koncerten egy Cohen-szám erejéig a házigazda partnere volt. Addig is gyakori jelenség volt a vendégjárás: hol ő duettezett másokkal, hol mások léptek fel az ő koncertjén – ideje volt ennek határozottabb kontúrokat adni… Szerencsére, minden egypárbarát szívesen vállalkozott a feladatra, ami nem volt kicsi, tekintve, hogy 12 énekest – Tompos Kátya, Gerendás Péter, Sztevanovity Dusán, Presser Gábor, Bíró Eszter, Kern András, Palya Bea, Hegyi Barbara, Bródy János, Rúzsa Magdi és Váczi Eszter és persze Zorán – kellett a stúdióba összeszervezni a zenészekkel együtt. Elsőre egyébként kicsit visszafogottabb, szinte egyszálgitáros hangzásnak tűnik, egyáltalán nem pörgős, hivalkodó, de még csak nem is vidám – én konkrétan arra gondoltam, hogy ha – Zorán sajtóval megosztott tervei alapján – ez a lemez teszi ki majd a február 8-i arénás nagykoncert egyharmadát, akkor a minden bizonnyal nagy számban megjelenő közönség fel fogja vágni az ereit.
2. Együttélős szakasz
Utána csökkentsd a tevékenységed intenzitását, de még ne vedd a kezedbe a bookletet, amely a cédékorszak óta minden Zorán-album kötelező kelléke, amíg ez nem volt, addig a borítóra vitték fel az egyes dalok szövegét és a közreműködők névsorát. Szóval, a füzetke még marad a helyén, te meg kicsit figyelmesebben hallgatod a zenét. Ekkor már akár meg is ütheti a füled a Gerendás-duett amúgy jól ismert szövegének egyik sora. „Persze, örülök, ha jól megy neked”, és nem tudod áthallás nélkül elengedni, már ami a Gerendás Péter körül a közelmúltban kialakult médiavihart illeti a megélhetésről. Aztán azt is észreveheted, hogy Bródy János mást énekel a „Ne várd a májust”-ban, mint ami ott lenni szokott, és az is feltűnhet, hogy annál szebb hitvesi felszólítást, mint amilyen a Hegyi Barbara közreműködésével elhangzó „Játssz még”, egyetlen zenész sem kívánhat magának, és itt már majdnem meg is hatódsz. Érdemes volt a rábeszélni a színésznőt, aki eleinte ellenállt férjének az együtténeklést illetően. Mire másodszor is az album végére érsz, te is érezni fogod, hogy mind a dalok, mind a partnerek tökéletes választásnak bizonyultak, és az is egészen világos lesz, hogy pusztán az előadás miatt nem fogsz tudni kedvenceket kiemelni: mindegyik jó. Persze, lehetnek személyes preferenciák…
3. Lelkesedős szakasz
Harmadszorra már a booklettel hallgasd. A közepén találsz egy fotót – egy újabb bizonyítéka annak, hogy Zorán nem enged sem a 48-ből, sem a minőségből. Elég jó az a kép… Bár egyvalaki mintha hiányozna róla. Szóval, ha a szöveggel együtt hallgatod meg újra a lemezt, akkor megfogalmazódhat benned, hogy miért kedveled még Zoránt. Én például nem ismerek rajta kívül olyan művészt, aki úgy képes reflektálni a körülötte – és persze a körülöttünk – levő világ történéseire, hogy közben kilométeres távolságban marad az úgynevezett politikától és a politikusoktól. Olyan dalnok, alkotó művész, (testvérével, a szövegíró Dusánnal együtt), aki úgy mond véleményt, hogy te azt észre sem veszed. Kurjongatsz, hogy neked „így is jó”, vered az ütemet, és közben észre sem veszed, hogy egy rád nézve sem túl hízelgő társadalomkritikát gyakorolsz éppen… Ha a kezedben a füzet, és követed a szöveget, kiráz a hideg, hogy miként lehet ilyen egyszerűséggel és méltósággal dalban elmondani azt, amit mások megpróbálnak lózungok formájába letolni a torkodon. Zorán nem fog kimenni tüntetni a gitárjával egy antirasszista tüntetésre, de feltesz a lemezére a többi mellé egy jiddis dalt (Mit akar az eső?- Bíró Eszter), majd később egy olyan nótát (Ederlezi- Rúzsa Magdi), ami a cigányok legnagyobb ünnepéről szól. Ha a kezedben a szöveg, a Hé, 67 (Kern András) még csak szarkasztikus, de a Presserrel előadott dal (Úgy volt) szövege már üt. Mire harmadszor is felcsendül az utolsó dal, az elején emlegetett Cohen-szám (Míg a szív lejár - Váczi Eszter), már egyáltalán nem tartod elképzelhetetlennek, hogy a nagykoncerten („Sok vendégem volt, de ilyen névsorom még sosem…” - Zorán) ezeket az újra felvett dalokat is olyan izgalommal várd, mint a Kóló számait, vagy azokat a Zorán-örökzöldeket, amelyeket egyszerűen nem lehet nem eljátszani. Február 8-án lesz egypár vendég, több mint tíz, lesz egypár dal, vagy harminc, lesz egypár remek zenész, jobbnál jobbak ("Nagy rajongója vagyok a zenekarnak" - Zorán), és már most biztos vagyok abban, hogy ezen koncert végén is legalább annyiszor követel majd ráadást a közönség, mint a közelmúltban megrendezett londoni Zorán-bulin.
Ez, persze, az én módszerem. Van, amelyik album nálam már a második szakaszt sem éri el, és vannak olyanok, szerencsére az előzőeknél sokkal nagyobb számban, amelyek a háromnál nem állnak meg. Az Egypár barát minden bizonnyal ez utóbbi csoportba tartozik.
A koncert után biztos több duett lesz a videómegosztón, most ezt az egyet találtuk, amely kötődik az albumhoz.
Szólj hozzá!