Letölthető új album a Kéknyúltól!

2013/12/27  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Azt mondja valaki a társaságban, hogy a Kéknyúl, na, az milyen jó kis zenekar. Küldöm ezt a hírt nekik, és persze mindenki másnak: megjelent a zenekar második stúdióalbuma, The Wind Plays Me címmel. Az új anyag a zenekar friss, neosoul hangzásvilágában készült és december 30-án élőben is hallható lesz az A38-on.

Letölthető új album a Kéknyúltól!

2010-es bemutatkozó albuma, a Nahát babám után megújult hangzással és új nagylemezzel jelentkezik a Kéknyúl zenekar. Az együttest a hazai és nemzetközi fronton egyaránt elismert billentyűs, Premecz Mátyás alapította 2008-ban, hogy izgalmasan kiaknázza a közel félszázados Hammond orgonájában rejlő könnyűzenei lehetőségeket.

A zenekar új hangzásvilágát a The Wind Plays Me című album vezeti be: az együttes kinőtte a hagyományosabb zenei kereteket, és a blues és a funk egyvelegeként meghatározható kezdeti stílusát izgalmas, dinamikus, kortárs pophangzássá formálta, melyben a vezényszó a funk mellett a neosoullett. Az új nagylemez lendületesebb, „partiképes” dalokat tartalmaz, a dalszövegekért a Kéknyúl énekese, Andrew Hefler felel, akinek kendőzetlenül őszinte dalszövegei emberi kapcsolatokról, érzésekről, hangulatokról szólnak.

Az album közreműködői közt olyan elismert zenészeket találunk, mint John Whitfield, az egyik dal társszerzője, a Supernemből is ismert Papp Szabolcs vagy Gábor Andor „Ufo”, aki a ’90-es évektől kezdve számos hazai pop produkció résztvevője volt már. „Szabi és Andy két rendkívül erős, nyüzsgő karakter, épp ezért remek párost alkotnak” – mondta Premecz Mátyás Andrew Hefler és Papp Szabolcs duójáról. „A lemezen a rocker image mellett Szabi soulosabb oldalát is megcsillogtatjuk. Kellemes meglepetés a saját közegéből kissé kiragadva hallani.” – tette hozzá a Kéknyúl alapítója.

A zenekar új stílusjegyeit már megízlelhettük a nemrég bemutatott Left Back című számban és a Kéknyúl novemberi, személyes hangvételű fellépésén az A38-on. A nagyszabású koncertről azonban még senki sem maradt le: a The Wind Plays Me Lemezbemutatódecember 30-án kerül megrendezésre az A38-on, ahol az album hazai közreműködőivel, azaz Gábor Andor „Ufo”-val és Papp Szabolccsal is találkozhattok.

A The Wind Plays Me című album letölthető ezen a linken.



 

 


Képtár

  • Letölthető új album a Kéknyúltól! kép 23192
  • Letölthető új album a Kéknyúltól! kép 23193
 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek