Nem SEMMI: megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze

2024/05/10  ·   Lemezbemutató   ·  koncert.hu

Vagy mégis? SEMMI címmel jelent meg az ötödik Elefánt nagylemez, amelyet nemrégiben az általunk is bemutatott Van Harag című zaklatott hangvételű dallal vezettek fel.

Fotó: Tihanyi Anna

Az album névválasztása nem véletlen, nem arról szól, hogy nem jutott eszükbe semmi jó cím, kapcsolatban áll ugyanis a korábbi, Minden című lemezzel, illetve vannak olyan dalpárok - például a Kösz és a Bocs vagy a Nincs harag és a Van Harag –, amelyek témájukban alkotnak egy univerzumot, sőt, kiegészítik egymást.

Nem csak zeneileg, de dalszövegek tekintetében is változatos a SEMMI, ami olyan témákat feszeget, ami mindannyiunkat foglalkoztat, magunkban sokat merengünk rajta, de valahogy mégis nehezünkre esik beszélni róla.

“Kevésbe a hétköznapok, és sokkal inkább az egzisztenciális jellegű kérdésekkel foglalkozunk, annak filozófiai értelmében. Ilyen például a halál vagy a semmi - én szeretem körbejárni ezeket a témákat, és van ezzel kapcsolatban mondanivalóm is. Mi nem arról mesélünk, hogy mi történik velünk vagy körülöttünk, sokkal inkább arról, mi zajlik le a fejünkben” – mondta Szendrői Csaba.

És hogy hol lesznek? Budapesten június 7-én a Budapest Parkban, előtte pedig megtaláljátok őket az Alcsúti Arborétumban megrendezett Vál-völgyi Zsúron is május 18-án szombaton, olyan fellépők társaságában, mint a Valmar, Korda Györgyék és Majka. A minifeszt kétnapos, további infók itt.

Elefánt, Semmi

 

 

Szólj hozzá!


Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az egynapos jegyek értékesítése

Bazi nagy Metallica-buli: pár nap, és indul az...

A Metallica nem lassít – sőt, úgy tűnik, a zenekar újra és újra képes felülírni saját rekordjait. A 2023-ban indult M72 World Tour globális...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Az ember, aki nem akart istennek látszani – Nirvana MTV Unplugged by Pollyna

Ma este nemcsak egy koncertre ülhet be az, aki a Nirvana MTV Unplugged by Pollyna eseményt választja, hanem egy időutazásra, amely visszavisz 1993 őszébe – a zeneipar egyik legőszintébb és legmegrendítőbb pillanatához.

Mária Terézia vizét issza és design kanapén pihen meg JLO vasárnap Budapesten

Még kettőt kell aludni, és az MVM Dome színpadára lép „Up All Night – Live in 2025” című exkluzív turnéja keretében Jennifer Lopez. Azt már tudjuk, mit fog enni a világsztár (link a cikk végén), de vajon mivel oltja a szomját Budapesten?
Új koncertek