Török Ádámmal elrohant az idő: dupla koncerttel éri utol

2014/01/14  ·   Lemezbemutató   ·  MTI, koncert.hu

Két koncerten mutatja be új stúdióalbuma, az Elrohant az idő anyagát Török Ádám. A hazai blues-rock színtér élő legendája a Mini együttes több mint négy évtizeddel ezelőtti felállásával és fiatal társakkal is fellép most szombaton és vasárnap a Budavári Művelődési Házban.

Török Ádámmal elrohant az idő: dupla koncerttel éri utol

A fuvolista, énekes – aki az elmúlt vasárnap ünnepelte 66. születésnapját – eddig is szívesen kirándult műfajok és stílusok között. Az Elrohant az idő egyfajta összegzés és visszatekintés a négy és fél évtizede indult pályára, a lemezen jelen van az elektronika, a rap és a folk is.

„A CD-n szerepelnek számok a Mini 1971 és 1973 között létezett, és 2011-ben felélesztett felállásától, van fúvósokkal kiegészített felvétel, és fiatal, manapság igen népszerű zenészekkel, az Irie Maffiával, a Kerekes Banddel, a Szerecsenkirállyal vagy a Capriccióval készített nóta. Mindig is imádtam fiatalokkal játszani, mert ilyenkor friss hatások érnek, ami feldob" – nyilatkozta Török Ádám.

Az ős-Minit (Török Ádám - ének, fuvola, Papp Gyula - billentyűk, Nagy István - basszusgitár, Németh Tamás - dob) számos hazai rockszakíró minden idők legjobb magyar együttesének tartja. Török Ádám hozzátette: ma már rettenetesen sajnálja, hogy ez a csapat csak ilyen rövid ideig zenélt együtt.

"Akkoriban inkább a nők után mentem, meg hippinek számítottam, ahogy később kiderült, megfigyelt az állambiztonság, nem tudtam összetartani a bandát, ebben én is hibás vagyok".

Megjegyezte, hogy tavaly, amikor az új lemez kapcsán a stúdióban ültek, közel a 70 éves korhoz ismét előjött a régi varázs, és három dalt rögzítettek. Az Emlékút a balladafolyón az elmúlt évtizedekben elhunyt zenésztársakra emlékezik, újrafogalmazták az Este a székelyeknél című korábbi népdalfeldolgozást (Éjféli találkozás Béla bácsival), illetve ismét elővették a szintén Mini-klasszikusnak számító, Vissza a városba című számot.

Egy másik "Mini-himnusz", a Körbezárt a dzsungel az 1983-ban kiadott lemezen szerepel, most az Irie Maffiával, Busa Pista rapjével "vadították meg" egy kicsit. Török Ádám elmondta, hogy az Irie Maffiával - amelyben a billentyűs-zeneszerző, a Jumo Daddy-ként ismert Horváth Gáspár egyébként a rokona - 2012-ben a Művészetek Palotájában együtt zenélt. Szintén legendás a Vénuszdal 1977-ből, ezt a Kerekes Banddel közösen adja elő ezen a CD-n, a hatvanas-hetvenes évek hazai zenészeit felidéző, címadó Elrohant az idő viszont friss szerzemény, szerzője Horváth Gáspár mellett az énekes Horváth Boldi, azaz a Szerecsenkirály.

 

"Ők ketten fantasztikus fuvolahangzást csináltak nekem erre a számra. A Capriccio elnevezésű formáció által írt Meghalt a szerelem pedig a lemez nyitódala lett, és ez azért is érdekes, mert a fiatal blues-rock csapatból Gazdag Viktor gitáros és Tóth Dénes dobos azóta a legújabb Török Ádám és a Mini-formáció tagja is, kiegészítve a két idősebbet, Németh Károly billentyűst és Zsoldos Tamás basszusgitárost, valamint a szájharmonikás Horváth Mihályt" - sorolta Török Ádám.

Most szombaton és vasárnap a Bemrockparton az ős-Mini mellett az új felállás először lép színpadra, vendégként pedig a már említett Szerecsenkirály is beszáll. Török Ádámék a tervek szerint mindkét este három órát fognak játszani.

A fuvolista elmondta, hogy tervez egy szimfonikus koncertet az ős-Minivel, de nem tudni, ez mikor valósulhat meg, az új tagokkal viszont sokat fog koncertezni, és lesz fellépés Svájcban is. Szólt arról, hogy művészeti vezetőként, szervezőként részt vesz egy új koncerthely, az Óbudán hamarosan megnyíló Old Buda életében is, és itt többek között nehéz helyzetben lévő nyugdíjas rockzenészeknek kíván fellépési lehetőséget adni.


 

 

Szólj hozzá!


Zenével a lámpaláz ellen?

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

A Depeche Mode dobosa visszatér Budapestre

A tavalyi MVM Dome-koncert után idén is fellép a 101 Hang produkcióban Christian Eigner, a Depeche Mode koncertzenekarának dobosa. A zenész december 10-én Budapesten, majd december 16-án a berlini Uber Arénában is színpadra lép a magyar előadással.

Rendet vág az AI ACT a zeneiparban

Augusztustól új átláthatósági szabályok gyökeresen átalakíthatják a szintetikus zenék, a hangklónozás és az előadói jogdíjak jövőjét az Európai Unióban.
Új koncertek