Menopauza

Újabb magyar siker a világzenében: Söndörgő

2014/08/13  ·   Lemezbemutató   ·  MTI, koncert.hu

A Söndörgő Együttes július végén megjelent, Tamburocket - Hungarian fireworks című új albuma a megjelenés után négy nappal a negyedik helyen áll a szakma egyik legfontosabb rangsorában, a World Music Charst Europe (WMCE) listáján.

Újabb magyar siker a világzenében: Söndörgő

A WMCE egy tizenegy ország szakmai zsűrije által összeállított, havonta frissülő rangsor, amelyen eddig csak néhány magyar előadónak - köztük Lajkó Félixnek vagy Sebestyén Mártának - sikerült szerepelni. A Söndörgő ötödik albuma, amely az angliai székhelyű Riverboat Recordsnál jelent meg, egyből a negyedik helyre iratkozott fel a listára.

A délszláv népzenét játszó együttes ma az egyik legkeresettebb zenekar a világzenei színtéren. Európa olyan rangos fesztiváljain és koncerttermeiben játszanak manapság, mint a brit WOMAD (World Of Music, Arts and Dance) Festival, a bécsi Wiener Konzerthaus, a Sziget Fesztivál vagy éppen a szakma legfontosabb zenei vására, a Womex.

Szeptemberben a banda nyolc koncertből álló amerikai turnéra indul, amelynek során fellépnek többek között New Yorkban, Chichagóban és Albuquerque-ben is.


 

 

Szólj hozzá!


Fekete Lyuk, Sex Action, 35

Fekete Lyuk, Sex Action, 35

A rendszerváltás szertelen éveiben volt egy hely Budapesten, ahol minden este új fejezetet írt az underground: a Fekete Lyuk. A klub neve mára...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést is hoz: 2026-ban a STRAND Fesztivál két nagyszínpaddal tér vissza Zamárdiba – és az első fellépők a hazai élvonalból érkeznek.

Czutor Zoltán zenél és beszél – Hujber Feri felolvas és mesél

A „Tízparancsolat – Másképp" című műsor december 11-én, csütörtökön 20:30-tól várja a közönséget az Inga Kultúrkávézóban, ahol Czutor Zoltán és Hujber Feri egy rendhagyó, őszinte és emberközeli programmal lép színpadra.
Új koncertek