Menopauza

Visszahozta a beatkorszakot a GrenadirMars

2016/02/25  ·   Lemezbemutató   ·  Labancz Andrea

A közelmúltban debütált a GrenadirMars első lemeze, amelyet Lepkékre kereszteltek. Az album igazi „krumplistészta”, a beat és a rock keveredik benne és igazán szerethető dallamos dalok találhatóak meg rajta. A 14 számos korongot bárki megrendelheti a srácok oldaláról.

Visszahozta a beatkorszakot a GrenadirMars

A Grendair Mars Lepkéje azért is különleges, mert egy olyan korszakot elevenít fel dalaival, ami minden ember szívéhez közel áll. Tipikusan trippelős korong ez, amiről világosan kiderül, hogy a srácok komolyan veszik az pszichedelikus életérzést, és ami kicsit kiszakítja a hallgatót a szürke hétköznapokból. A teaser persze ezerszer többet árul el:

Érdemes odafigyelni a GrenadirMarsra. A Lepkék minden száma jól szólhat majd a fesztiválokon is. A Dobos László, Hoffmann György, Vecsei László alkotta trió első próbálkozása jó visszhanggal debütált, a kritikusok szeretik az albumot, szóval innen már csak egy lépés teltházas koncerteket adni. Legalábbis a potenciál megvan a zenekarban. Az idő reméljük, őket fogja igazolni.

A lemez igazi XXI. századi beat gyöngyszem, rengeteg gitáreffekttel, könnyed hangzásvilággal és megannyi próbálkozással. Egy igazi útkereső első próbálkozás ez, ami nagyon jól sült el. A Lepkéken érződik a kohézió, ami összefogja a 14 nótát és szerethetővé teszi. Már első hallgatás után!

Fotó innen


 

 

Szólj hozzá!


New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien története a Park FM-ben

New York-i éjszaka, budapesti premierek: Hien...

Egy elveszett kabát New Yorkban, egymásnak koccanó Uberek, és közben már a hazai fellépések és az új lemez gondolata jár a fejében. Hien a Park...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Végre Budapesten is koncertet ad ZAZ

A 2015-ös és 2019-es fellépéseket követően immár harmadik alkalommal tér vissza a Budapest Park színpadára, időközben járt a Campus fesztiválon (2023) és a Jazzpikniken (2025) is.

Galentine's Day a Turbinában

Február 13-án Barbibelle Galentine's Day koncertet és showcase-t szervez a Turbina nagytermében – egy olyan estét, ahol feltörekvő magyar női előadók kapnak teret, és a közönség is aktív része lehet a közösségi élménynek
Új koncertek