Menopauza

Nyereményeső a szép kis zenekarokra

2024/03/26  ·   Pályázat   ·  koncert.hu

Minden eddiginél nagyobb nyereményeső hullik a döntős zenekarokra az idei Fülesbagoly Tehetségkutató-sorozatban.

Nyereményeső a szép kis zenekarokra

A könnyűzenei versenyt ezúttal is Debrecenben, Martonvásáron, Budapesten és Keszthelyen rendezik meg. (Utóbbi helyszínen a szervezők és a város idén először átadja a Keszthely Zenei Díjat.) A legjobbak 10 fesztiválon, köztük a Szigeten, a SZIN-en, a Campuson és a Művészetek Völgyében léphetnek fel. Díjat ajánlott fel többek közt a MOME Media Design szak, valamint a Petőfi Rádió és TV is.

A Fülesbagoly Tehetségkutatók sorát a debreceni kezdi; május 5-én a Nagyerdei Víztorony kerthelyiségében lesz az első döntő. Ezt követi a budapesti június 9-én a Kobuci Kertben, a keszthelyi augusztus 3-án a Zenepavilon színpadán, majd a martonvásári szeptember 15-én.

FIGYELEM! A tehetségkutatók egymástól függetlenek, mindegyikre lehet jelentkezni a teljes Kárpát-medencéből, a könnyűzene bármely stílusában alkotó, induló magyar szólóelőadóknak és együtteseknek.

A négy tehetségkutatón összesen 97 nyereményt adnak át a szervezők, a már említetteken kívül a díjak között szerepel dalok felvétele és utómunkája a digitalPro stúdióban, lemezkiadás a Music Fashion által, merchandise gyártása a Zeneszöveg.hu-tól, a WMMD-től social media tanácsadás, imPro School-képzés, a Sparhelt grafikusaitól borítótervezés, illetve koncertezés a FISH!, a Bagossy Brothers Company és az Elefánt előtt. 

A tehetségkutatókon megválasztják a legjobb énekest, a legjobb zenészt, a legjobb dalszövegírót, a legjobb dalszerzőt, a legjobb frontembert, ők mind – immáron hetedik éve - értékes Audio-Technica nyereményekkel gazdagodnak. A négy győztes részt vehet az Öröm a Zene Tehetségkutató nagydöntőjében, ahol a fődíj 1 millió forintos hangszeres támogatás.

A beküldött hangfelvételek alapján megtörténik az előzsűrizés, majd mind a négy döntőbe a legjobb tíz produkciót hívják be a szervezők, ahol 15-15 perces minikoncertekkel mutatkoznak be a zsűrinek.

Az ítészek között olyan elismert zenei szakemberek, muzsikusok vannak, mint

  • Andrásik Remo, a Hangszeresek Szövetségének főtitkára,
  • Anga Kis Miklós menedzser, basszusgitáros,
  • Bóna Márk, a Sziget programszervezője,
  • Both Miklós, a Hagyományok Háza főigazgatója,
  • Cselőtei László, az NKA Hangfoglaló Kollégium vezetője,
  • Dominik Zsolt, a Petőfi Rádió főszerkesztője,
  • F. Tóth Benedek kulturális újságíró, az Index főszerkesztő-helyettese,
  • Füstös Bálint, a Margaret Island gitárosa,
  • Koltay Anna, a Petőfi TV főszerkesztője,
  • Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója,
  • Szendrői Csaba, az Elefánt frontembere, és
  • Warnusz Zsuzsa zenész, Artisjus-díjas zenepedagógus.

 

Mind a négy versenyre ezen az oldalon lehet jelentkezni.

Nevezési díj:

  • Egy tehetségkutatóra: 8.000 Ft
  • Kettő tehetségkutatóra: 14.000 Ft
  • Három tehetségkutatóra: 18.000 Ft
  • Négy tehetségkutatóra: 20.000 Ft

További feltételek itt.

A tavalyi győztesek:

Fülesbagoly Tehetségkutató

 

 

Szólj hozzá!


Britney Spears nem lép fel többé az Egyesült Államokban

Britney Spears nem lép fel többé az Egyesült Államokban

Az NME vette észre (link a cikkben), hogy Britney Spears egy friss, rejtélyes Instagram-posztban azt írta: soha többé nem kíván az Egyesült...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

10 feldolgozás, ami felülmúlta az eredeti verzióját

Rengeteg feldolgozás-dal van, amit imádunk mindannyian, és tudjuk is, hogy ki az eredeti előadó, de sokszor jobban megszeretjük ezt a változatot, mint az originált.

Gerendai Károly: A Sziget kicsit olyan, mint a Rubik-kocka

A Blikk friss interjújában Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és korábbi vezetője beszél arról, hogy nyolc év után ismét átveszi az irányítást a rendezvény fölött, miután a fesztivál jövője tavaly év végén komoly kérdésessé vált.
Új koncertek