A második hullám elsodorhatja az Omegát

2020/05/26  ·   Programtörlés   ·  koncert.hu

Az Omega végét jelentheti, ha a járványnak ősszel lesz egy második hulláma – nyilatkozta a Blikknek Kóbor János. Mindeközben a WHO folyamatosan kongatja a vészharangot, hogy az év második felében – amikor a stadion- és klubkoncertek beindulnának – feltehetően egy, a jelenleginél is súlyosabb hullámmal tér vissza a koronavírus.

A 2019-es Aréna koncert utolsó pillanatai. (Omega/FB)

A zenekar menedzsere, Trunkos András elmondta, hogy a járvány komoly pénzveszteséget jelent az idén 58 (!!!) éves zenekar számára. Idén 18 külföldi koncertjüket mondták le, köztük négy fesztiválfellépést, ami az Omega-produkció költségét tekintve százmillió forintos nagyságrendű kiesés.

"Márciusban fejeztük be az új lemez felvételeit, de ha a következő fél évben nem tudunk színpadra lépni, utána aligha tudunk majd megfelelni az elvárásainknak. Bízunk a koncertezés folytatásában, ugyanakkor aggodalmaskodunk is.."fűzte hozzá a Blikknek adott interjúban a frontember.

A pénz- mellett óriási presztízsveszteség az is is, hogy először léptek volna fel a Wacken Oper Air metálfesztiválon, amelynek idén ünnepelte volna a 30. születésnapját. Függőben van egy június végére tervezett prágai bulijuk, ezzel kapcsolatban egyelőre mindenki kivár.

"Laci megmondta, akkor is kiáll, ha lőnek rá, és Ciki is elszánt, de Elefánt is szereti csinálni. Sajnálnánk, ha ennek idén vége lenne."

Kóbor János elmondása szerint öt éven át készült Testamentum című dupla albumunk, amely áprilisban látott volna napvilágot 13 új dallal és 13 újraértelmezéssel. A bemutatót áttették szeptember 23-ra, az Omega első fellépésnek évfordulójára. Az első koncertet, amelyen az Omega nevet viselték, ugyanis a legtöbb forrás 1962. szeptember 23-ára teszi, helyszínként pedig a Műegyetem Hess András téri kollégiumát jelölik meg. Kóbor János egy interjúban azt nyilatkozta, hogy a kollégiumi koncert rendezői találták ki a zenekar nevét, így az együttes tagjai a koncertre készült plakátról tudták meg a saját zenekaruk nevét. (wiki)

A kettős (hármas, ha a névadót is belevesszük) ünnepre koccintani is fognak, méghozzá az Omega-borral ("Testamentum", kékfrankos), amelynek szintén ekkor lesz a debütálása.

Vasárnap Csatári Bence tollából érdekes  cikk jelent meg róluk:

Erdős Péter átíratta a Gammapolis címadó dalának kezdősorát

Benkő Lászlóval pedig az EJI oldalán olvasható interjú, május elején még kevésbé drámaian fogalmazott:

Ezt túlélni nagyon nehéz feladat lesz.

 

 

 

Omega, járvány, programtörlések, Wacken Oper Air, Trunkos András, testamentum, Omega-bor, Kóbor János

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek