Iszonyat beszombatozva – fiatalok az éjszakában

Úgy érzem, írnom kell azzal kapcsolatban, ami most kicsit aktuális, az eltűnt fiúval kapcsolatosan.

Olvasgatom a híreket, hozzászólásokat, fura minden, nem tudom eldönteni, hol az igazság, és itt a téma ezen részét be is fejeztem.

Viszont én egy időszakban éjszaka is vezettem buszt Budapesten, és a régebbi olvasók képben vannak az akkori képekkel, posztokkal.

Most csak négy fényképet hoztam, de hozhattam volna több százat is, de hát ugye személyiségi jogok, meg mittomén'. Ezt a négy képet szerkesztettem úgy meg, hogy jó legyen, ami ábrázolja azt, amit alább olvasni fogsz.

Budapest nagy részét bejártam, és van tapasztalatom azzal kapcsolatban, hogy mi zajlik.
Legalábbis néhány éve ez így volt, és nem gondolnám, hogy változott a helyzet.

Bár az ember azt gondolná, hogy a legkeményebb járat a 909, ami keresztülmegy a gettón, pedig nem. Egyik kedvenc járatom volt.

Volt egy-két arc, nem mondom, de nekik szóltam, hogy mivel nem elsőajtós járat, jegyet nem fogok kérni, de cserébe rendet, fegyelmet és kulturált utazást várok el. Ezt így meg is beszéltem a dobogós balhésokkal, és rend is volt onnantól. Sőt, ha olyanok jöttek néha, akik nem bírtak a vérükkel, a törzsutasok szóltak nekik, hogy nyugi van. 

Nekem több gondom volt például a 914-es járaton, ahol az ittas egyetemistáknak kellett elmagyarázni, hogy miért nem illik utazni pohár vörösborral meg girosszal. Én szépen, kulturáltan kértem őket, ők meg hát ugye, nekik ez járt, azt hitték.

Há', sokan gyalog mentek haza emiatt.

Bár hozzáteszem, a többség mindig normálisan viselkedett, de mindig volt olyan, aki miatt a járat bekésett, csatlakozás elköszönt, vagy ott helyben mindenki leszáll, és viszlát.
Mint például az, hogy rendszeresen volt hétvégén és ünnepnapon róka, néha egy kis ablaktörés, hol mentőt, hol rendőrt kellett hívnom.

Hétfőtől csütörtökig nyugi volt, csak melósok utaztak nagyjából, a hétvége volt necces, főleg a bulinegyed környékén.

Elsőajtós járatokkal is nehéz volt mit kezdeni, mikor szólóbusszal landoltam olyan megállóba, ahol 620 bulizó karneváli hangulatban nyomta, és egy-egy utast azért még megkértem, hogy bírjon magával, de mikor senki nem bírt magával, és csak én voltam józan a környéken, mit lehetett volna tenni, mint minden ajtó puff ki, gyertek, azt haladjunk.

Hát azt a stresszt, azt az ideget, amit csendben, mosolyogva le kellett nyelni, azt senkinek nem kívánom, de végül is én szerettem, gyakran megtaláltam velük a közös nevezőt, énekeltettem őket, lőttem a poénokat, azt észre se vették, hogy hazaértek épségben.

Viszont ilyenkor gyakran voltak, többségében fiatalok, akik a végállomásra érve bealudtak, de olyan szinteken, hogy nem ébredt fel, csak arra, mikor már kint volt a rendőr/mentő, és felpofozta.

Én szóltam neki finoman, jó reggelt, hölgyem/uram, semmi, 2-3 próbálkozás, aztán óvatosan, majd izmosabban megrángattam, meg van egy olyan pont, amit ha megfogsz, még a halott is felül.

Azt, ha semmi, jött a hatóság, azt vitte.

Mert ugye 40 fokban még csak bezuhan valami bozótba, azt kialussza magát, ha részeg, de tudni kellett különbséget tenni, hogy mi van, mert nem mindegy, hogy valaki melós és hazafelé fáradtság miatt dőlt el, vagy a pia, vagy bármi más.

Ami megdöbbentő, hogy rengeteg kiskorú volt,

14-18 év között, fiúk-lányok.

Csatakrészegen.

Meg iszonyat beszombatozva.

Úgy utaztak, hogy a világukat nem tudták, volt, akit úgy raktak fel a buszra, azt hittem, együtt vannak, azt kiderült, hogy mindenki leszállt, egyedül hagyták.

Csak az éjszakás élményeimről könyvet tudnék írni. Aztán voltak a normálisok, meg az olyan agresszívok, akiket be kellett zárnom a buszba, míg ki nem jött a rendőr. A Deák téri késelés idején is éjszakás voltam. Iszonyat, mi ment a Deákon... Főleg nyáron, jó időben.

Telefonnal a kézben utaztak, táskával az ülésen. Egy kezdő zsebesnek se volt nehéz dolga.

Volt, mikor egy furgon követte a buszomat, amíg rá nem szóltam, hogy taka van, mert sok tinilány egyedül ment haza, de nagyon sok fiatal fetrengett részegen itt-ott Budapesten.

Valamilyen szinten a nevelésben szerepük van a szülőknek is, de hidd el, buszvezetőként hallok beszélgetéseket.

„Azt mondtam anyámnak, hogy nálatok alszok, nem tudják, hogy buliba megyünk.”
Meg sok hasonló.

Pedig mikor én általános iskolás voltam, már akkor volt róla szó, ha diszkóba mész, nehogy valaki beletegyen valamit a poharadba, mittomén.

Sokszor szállítottam le utast azért, mert láttam, hogy basztatja a másikat, nem egy lopást megakadályoztam.

Szerintem több életet is megmentettem azzal, hogy mentőt hívtam olyanhoz, akit a kutya nem vett volna észre, hogy ott fekszik az árokban, megállóban, úton/útfélen, volt, hogy az úttest kellős közepén. Ne tudd meg.

Az elsőajtózás és rendtartás miatt mennyi fenyegetés volt, mennyi balhé, ne tudd meg.

Szerettem csinálni, de nem egy családbarát program ez, és annyira nem is hiányzik.
De az, hogy néha, némelyik éjszakai járaton mik történnek, csak az tudja, aki ismeri a szitut.

Hogy mennyi hányást takarítottam, hogy a melósoknak legyen hajnali járat.

Hogy hányszor töltöttem azzal, hogy pihenőben buszt cseréltem, vagy papíroztam a helyzeteket.

Ne tudd meg.

Hányszor volt az, hogy intézetből szökött fiatalok csalinkáztak jobbra-balra.

Miközben sok olyan utasunk is volt, például idős néni, aki a buszon melegedni volt.

Nagyon durva sztorik amúgy.

Én egy pillanatig nem csodálkozom, mikor ilyen esetekről hallok, hiszen ha valaki körülnéz a budapesti éjszakában, van döbbenet.

Lehet bulizni ésszel, együtt, egymásra figyelve, de ha nem figyelsz a játékszabályokra, abból baj is tud lenni akár úgy, hogy anyád úgy tudja, jó helyen vagy, és alszol.

Aha…

Kedves Szülők, kedves Fiatalok.

Érdemes ezekről gondolkodni, beszélgetni, mert sajnos nem egy, nem kettő hasonló van.

A poszt ezen az oldalon – FODORGRAPHY –  található.

R.I.P. EM

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

P.S. A poszt közlése szándékunk szerint nem vádirat, nem kegyeletsértés, nem drogügyi látlelet, csak úgy érezzük, mindezek mellett most már nem lehet szó nélkül elmenni, bár mi is voltunk fiatalok... És néha vagyunk is.