A történet 1966-ban kezdődött, amikor egy addig ismeretlen amerikai gitáros megérkezett Londonba, és a zenészek között pillanatok alatt terjedni kezdett a híre. Eric Clapton és mások azt kérdezgették egymástól: láttad már ezt az új fickót? Ronnie Wood akkor még a Jeff Beck Group basszusgitárosa volt, és hamarosan ő is találkozott vele.
Az új fickót történetesen Jimi Hendrixnek hívták.
Wood emlékei szerint Hendrix egészen más ember volt, mint akit később a színpadon látott a világ. Visszahúzódó, szinte remete alkat, meglepően szégyenlős – és még az énekhangja miatt is szorongott. Wood próbálta megnyugtatni: azzal, ahogyan gitározik, aligha kell azon aggódnia, hogyan énekel. Utólag persze nehéz elhinni, hogy Jimi Hendrixnek önbizalom-problémái voltak a mikrofon előtt, miközben éppen készült alapjaiban átírni mindazt, amit addig az elektromos gitárról gondoltak. Wood viszont nem a későbbi legendát ismerte meg. Együtt jammeltek, barátok lettek, sőt rövid ideig egy fedél alatt is éltek a londoni Holland Parkban. A Handel Hendrix House közlése szerint P. P. Arnold (Patricia Ann Cole amerikai soulénekesnő) lakásán osztoztak néhány hétig – egy Loopy nevű basset hound társaságában –, mígnem az énekesnő választás elé állította őket: vagy a kutya megy, vagy ők...
A helyszín önmagában is a zenetörténet egyik különös tréfája. Hendrix 1968-ban költözött a Brook Street 23. legfelső emeleti lakásába, közvetlenül annak a háznak a szomszédságába, ahol Georg Friedrich Händel élt 1723-tól 1759-ben bekövetkezett haláláig. Hendrix lakását ma ugyanaz a múzeum gondozza, mint Händel otthonát, és Hendrix állítólag erről a helyről mondta azt, hogy életében először érzi igazán otthon magát.
Hatvan évvel később Wood most megfestette azt a Hendrixet is, akit kevesebben láthattak. A Ronnie Wood: The Jimi Hendrix Portraits című kiállítás ráadásul nehezen kerülhetett volna jobb helyre: Hendrix egykori londoni otthonában, a Brook Street 23. szám alatt rendezték meg. Két új, korábban nem látott eredeti Wood-portré is bekerült a tárlatba, mellettük korábbi munkák idézik fel a színpadon tomboló Hendrixet. Az új képek viszont a másik arcát mutatják: Hendrixet otthon, nyugalomban. A kiállítás 2027. április 11-ig látogatható, ha valaki Londonban jár.
Wood pedig nem azért került ide, mert egy rocksztár egyszer csak kedvet kapott a festegetéshez. A képzőművészet régebb óta része az életének, mint a Rolling Stones: az Ealing College of Art hallgatója volt, és a zenei pályája mellett végig festett és rajzolt. Zenésztársai természetesen visszatérő modelljei lettek, de munkái régóta önálló képzőművészeti életet élnek, és nemzetközi kiállításokon szerepelnek
A huszonéves Wood egykor azt nézte, ahogy Hendrix gitározik; a hetvenkilenc éves Wood most ecsettel próbálja elkapni ugyanazt az energiát. Saját bevallása szerint nem is egyszerű: Hendrix arca annyira kifejező volt, hogy néha sikerül megragadnia, máskor egy szem vagy egy vonás elviszi az egészet. Nem a fényképszerű pontosság érdekli, hanem az, hogy valami megmaradjon abból az emberből, akire ő emlékszik.
Október 22-én a tübingeni Neues Kunstmuseum egészét Ronnie Wood veszi birtokba: a Ronnie Wood. The Artist több mint száz eredeti festményt, mintegy 150 nyomatot és szobrokat vonultat fel. Rembrandt, El Greco és Delacroix ugyanúgy felbukkan Wood képi világában, mint Elvis Presley vagy Amy Winehouse. „Az egész múzeum az enyém” – foglalta össze Wood az NME-nek meglehetősen Ronnie Wood-os tömörséggel. A tárlat 2027 februárjáig marad Tübingenben.
Miközben az alkotásai lassan múzeumi falakra kerülnek, Wood maga feltűnően nem akar múzeumi tárggyá válni. Szeptemberben a Ronnie Wood and His Ammo Band Fearless Tour ’26 turnéjával Zürichben, Kölnben, Párizsban, Amszterdamban, Valladolidban, Barcelonában és Lisszabonban játszott; a két amszterdami Paradiso-koncertre minden jegy elkelt. Novemberben pedig már São Paulo, Buenos Aires és Santiago szerepel a naptárban. Ami meg a Rolling Stonest illeti, róluk megírtuk, hogy Keith Richards 82 évesen nem annyira lelkesedik a hónapokig tartó stadionturnékért. Wood az NME-nek egyértelművé tette, hogy rajta nem múlna a folytatás. Ha jön a hívás, megy. Az újságíró kérdésére, hogy ha teljes turné nem is lesz, elképzelhető-e egy Rolling Stones-fellépés a 2027-es Glastonburyn, Wood azt felelte, hogy ő „egy pillanat alatt” igent mondana, szerinte koncertet és turnét is kellene csinálniuk, de nem mindenki gondolkodik így.
.jpg)
Vicces, hogy éveken át Keith Richards köré épültek az „örökéletű” mémek: ő volt az ember, akiről a közönség előszeretettel feltételezte, hogy még a világvége után is ott áll majd egy gitárral a kezében. Most viszont Ronnie Wood az, aki 79 évesen saját zenekarával járja a világot, és alig várja, hogy újra útnak induljon a Stones – miközben saját elmondása szerint Mick Jagger menne, Keith Richards viszont egyelőre kevésbé lelkes.
Nos, ha a Stones még várat magára, ott van az Ammo Band. Mert Ronnie Wood életében valahogy mindig van máááásik. Ez a formáció ráadásul nem valamiféle alkalmi kísérőzenekar: a ritmusszekciót Willie Weeks és Andy Newmark alkotja, akik már Wood 1974-es első szólólemezén is játszottak vele. A műsor pedig afféle élő Ronnie Wood-életrajz: Stones-, Faces- és szólódalok keverednek azokkal a blues-, soul- és reggae-számokkal, amelyekből Wood zenei világa felépült. A kör így több mint ötven év után meglehetősen látványosan bezárult.
Apropó: a Rod Stewarttal közös Faces Wood szerint szintén nincs végleg eltemetve. A Small Faces romjain 1969-ben létrejött zenekarban Rod Stewart énekelt, Ronnie Wood gitározott, mellettük Ronnie Lane, Ian McLagan és Kenney Jones alkotta a klasszikus felállást. A hetvenes évek elejének egyik meghatározó brit rockzenekara lett belőlük, olyan dalokkal, mint a Stay With Me vagy az Ooh La La, miközben Stewart szólókarrierje is egyre nagyobb lendületet vett. A Faces 1975-ben állt le, ugyanabban az évben, amikor Wood csatlakozott a Rolling Stoneshoz. Azóta több alkalmi újraegyesülésük is volt, a teljes visszatérés pedig évek óta újra és újra szóba kerül. Egyelőre azonban mindketten a saját turnéikkal vannak elfoglalva, de ha azok lefutottak, folytatnák, ahol abbahagyták. Wood szerint ráadásul bőven van még használható Faces-anyag a tarsolyukban.
Ez most tényleg búcsúkoncert lesz – ROD STEWART még egyszer visszatér Budapestre
Így fest tehát a nyugdíjas élet Ronnie Wood módra: Hendrixet fest Hendrix egykori lakásában, saját zenekarral Európát és Dél-Amerikát járja, várja Mick Jagger telefonját, és közben azon morfondírozik, hogy Rod Stewarttal is volna még egy kis elintéznivaló... Jelenleg talán tényleg csak egyetlen problémája van: több zenekara és ecsete van, mint amennyi ideje...
Még több kép itt:
Szólj hozzá!