A hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjének világsztárjai az Erkel Színházban

2023/06/25  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Az estek a Nagy Generáció koncertjei című rendezvénysorozat részei – az előadók ebben a formában (vagyis párban) csak Budapesten lépnek színpadra. Július 9-én a Manfred Mann's Earth Band és Jon Anderson, október 8-án a Colosseum és az Osibisa ad koncertet.

A hetvenes-nyolcvanas évek rockzenéjének világsztárjai az Erkel Színházban

Az 1971 óta létező Manfred Mann's Earth Bandet alapító Manfred Mann a brit rock történetének kiemelkedő szereplője. A zenész improvizatív, a dzsessz által inspirált stílusáról lett ismert, számos más előadó szerzeményéből varázsolt világslágert. Így történt ez a Blinded by the Light esetében is, amely eredetileg Bruce Springsteen egyik albumán szerepelt.

A Dél-Afrikából származó, most 82 éves zenész 1961-ben dzsesszzongoristaként érkezett az Egyesült Királyságba, ahol előbb Mike Hugg-gal társulva, majd Paul Jonesszal kiegészülve Manfred Mann név alatt játszott. Több slágerlista-vezető daluk született, köztük a Do Wah Diddy Diddy. Mann és Hugg 1969-ben alapította meg a Manfred Mann Chapter Threet, ezt követően jött létre az Earth Band 1971-ben. A zenekar 1983-ban egymás után három koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban, majd 1986-ban dupla estén játszott ugyanott. Az Earth Band ugyan 2004 óta nem készített új anyagot, de rendszeresen fellép, és számos koncertfelvételt, illetve válogatáslemezt adott ki. Az együttes fellépett a paksi Gastroblues Fesztiválon is. A Manfred Mann's Earth Band jelenlegi felállása: Manfred Mann (billentyűs hangszerek, ének), Mick Rogers (gitár, ének), Steve Kinch (basszusgitár), John Lingwood (dob, ütőhangszerek), Robert Hart (ének).

A 78 éves Jon Anderson nagyrészt a Yes együttes ismert dalaival lép a budapesti közönség elé július 9-én. Zenésztársain kívül közreműködik a Paul Green Rock Academy. Anderson több mint öt évtizedes pályafutásra tekinthet vissza, amelynek nagy része a Yes együtteshez kötődik. A progresszív rock egyik legfontosabb csapatát 1968-ban alapította meg. Ő volt az énekes-szövegíró, valamint a dalok egy részének komponistája is, társa volt mások mellett Steve Howe (gitár), Rick Wakeman (billentyűk) vagy Bill Bruford (dob). "Alt-tenor" hangja a mai napig egyedinek számít a műfajban, erre épültek az együttes izgalmas vokáljai is. A Yes fénykora a hetvenes évekre esett, akkor születtek meg olyan nagyobb lélegzetű darabjai, mint a Perpetual Change, a Starship Trooper, a Close to the Edge, a The Gates of Delirium, vagy a Tales from Topographic Oceans. Anderson misztikumba hajló szövegeit Lev Tolsztoj, Herman Hesse, a Biblia és különböző keleti bölcsek ihlették.

1975-ben szerepelt a szintetizátor-virtuóz Vangelis Heaven and Hell című művén, ami egy több mint húsz éves együttműködés, a Jon & Vangelis kezdete volt. Legsikeresebb lemezük a Short Stories (1979) volt. Anderson szólóban tizenöt lemezt készített, a Yesszel utoljára 2008-ban lépett fel.

Az 1968-ban alakult Colosseum tavaly májusban az A38 hajón is játszott; a frontember Chris Farlowe mellett az eredeti tagok közül Dave Clempson gitárossal és Mark Clarke basszusgitárossal. A Colosseum a megalakulását követő alig három évben forradalmi hatást tett a blues-, illetve rockzenére, elsők között ötvözve azt a dzsesszből ismert elemekkel, ezáltal egyfajta fúziós zenét teremtve. Ezt követően azonban váratlanul feloszlott a zenekar, és a történet csak évtizedekkel később, egy 1994-es koncert után indult újra, miután hatalmas érdeklődés fogadta újra kiadott stúdiólemezeiket. Legutóbbi stúdiólemezük tavaly jelent meg Restoration címen.

Az Osibisa legutóbb 2010-ben lépett fel Magyarországon, akkor a StarGarden fesztiválon, a Puskás Ferenc Stadion kertjében, de már sikerei csúcsán, 1979-ben is koncertezett a Kisstadionban. Az 1969-ben alakult Osibisa legnagyobb slágere, a Sunshine Day csaknem ötven éve született, de a csapat egy másfél évtizedes kihagyást követően azóta is dolgozik. Az együttest 1969-ben Londonban alapította négy külföldön élő afrikai és három karibi zenész. Zenéjük afrikai, karibi, dzsessz, funk, rock, latin, valamint az R&B ötvözete.

 

Manfred Mann's Earth Band, Jon Anderson, Colosseum, Osibisa, Erkel Színház

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek