A Hősök terén is felcsendül majd az Eroica – a BFZ lenyűgözte a brit kritikusokat

2023/08/21  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Budapesti Fesztiválzenekar szeptember másodikai, ingyenes koncertjén elhangzik Beethoven 3. (Esz-dúr, „Eroica”) szimfóniája, és itt kerül sor Budapest új nyitányának ősbemutatójára is – így ünnepelve meg Budapest 150. születésnapját.

Fotó: BFZ/Zentai Róbert

Az év elején a Budapesti Fesztiválzenekar és Budapest Főváros Önkormányzata közösen zeneszerző-pályázatot hirdetett. A szakmai zsűri Oláh Patrik Junior Prima díjas zeneszerző művét, a Fusion – „off-white” című művet ítélte a legjobbnak, a darab először az ünnepi szabadtéri koncerten hangzik fel. Az ingyenes szabadtéri hangversenyen a Budapesti Fesztiválzenekart Fischer Iván vezényli majd.

***

Az Eroicát a zenekar a London/Edinburgh turnén is előadta – és ez nem csak a Royal Albert Hall arénájának szenvedélyes közegében aratott zajos sikert. Az Evening Standard Fischer Iván sajátos felfogását ünnepelte, amely képes a zenekar erősségeit, a játékmód „érzéki, lágy textúráját” érvényre juttatni. A Financial Times kritikusa a „lenyűgöző” előadást olyan „kiemelkedő Eroicának” találta, „amilyet a BBC Proms közönsége jó pár éve nem hallhatott már”. A Telegraph a zenekar „ragyogó hangzását” dicsérte, amely a műnek „epikus, mégis izgalmas kiterjedést” ad. A Bachtrack kritikusa hasonlatot keresve a „felvillanyozó” előadáshoz, bevallotta, úgy érezte magát, mintha mennydörgés szele érte volna az ülőhelyén, vagy mintha

elektródákat rögzítettek volna minden receptorához, amely öröm érzékelésére képes”.

Szóval, ha a zenekritikusok nagyágyúinak ennyire tetszett, te se hagyd ki ezt a zenei élményt – és neked most nem is kell annyit fizetned érte, mint a Royal Albert Hall közönségének.

 

BFZ, Budapest, nyitány

 

 

Szólj hozzá!


Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene legszebb anyák napi üzenetei

Úgy szeretném meghálálni... – a könnyűzene...

A könnyűzene története tele van érzelmes, hálával teli, vagy éppen elgondolkodtató dalokkal, amiket az édesanyák ihlettek. Hogy ne évekig...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Miért érezzük kényszernek, hogy egy rossz minőségű videót készítsünk valamiről, amit éppen most kellene átélnünk?

A modern koncertélmény ma már nem az első akkord leütésével, hanem a kijelzők kék fényének tengerével kezdődik. Amint a fények kialszanak, a közönség egy emberként emeli magasba a karját, de nem az üdvrivalgás, hanem a rögzítés kényszere miatt.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...
Új koncertek