Menopauza

A Live Nation 20 százalékkal csökkentené a fellépők gázsiját

2020/06/23  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Az idei Sziget törlése kapcsán nyilatkozta az ügyvezető, Kádár Tamás, hogy talán a járvány után normalizálódik a helyzet, és a sztárfellépők gázsija visszarángatható lesz a csillagos egekből. De a dolog nem ennyire egyszerű és egyértelműen pozitív – a Dalszerző.hu cikkéből idézve vázoljuk is, miért.

Fotó: Slayer koncert Los Angelesben ( Slayer FB)

A legnagyobb nemzetközi élőzenei promótercég a szerződések újratárgyalását szorgalmazó levelet küldött a vele dolgozó ügynökségeknek, és az ebben foglaltak radikálisan átalakítanák a szektor üzleti modelljét.

A Billboard szerint a vázolt változások jelentős mértékben növelnék a promóterek hatalmát az ügynökségek és a zenészek rovására, ugyanakkor azt is megjegyzik, hogy a szakmában sokan úgy vélik, hogy korábban, a járvány előtt a promóterek viselték a kockázatok túlnyomó részét, és az iparág bevett gyakorlata erősen az előadói oldalnak kedvezett. A javasolt változások a kockázatok egy részét átterhelnék a promóterekről az ügynökségekre és a zenészekre. Ez nemcsak a Live Nation számára lenne előnyös, hanem a kisebb, független fesztiválok számára is, segítve a szektor talpra állását.

A LN a 2020-as szinthez képest 20%-kal csökkentené a fellépők számára garantált gázsikat. Továbbá, ha egy fesztivált a gyenge jegyeladások miatt lemondanak, akkor a szervező a garantált gázsi 25%-át fizetné ki – a jelenlegi gyakorlat a teljes garancia kifizetése. Másfelől ha egy zenekar a szerződést megszegve lemondja a fesztiválfellépést, akkor a promótert a garantált gázsi duplájának kifizetésével kellene kártalanítania. Mint a Billboard írja, egy ilyen büntetés “precedens nélküli” lenne; a lap idéz egy fesztiválpromótert, aki szerint függetlenül attól, hogy egy headliner fellépés lemondása milyen károkat okoz az eseménynek, a zenekarok számára ennek “gyakorlatilag nincs következménye”.

A LN többek azt is szeretné elérni – és sokak szerint erős tárgyalási pozícióban vannak –, hogy a (jelentősen megemelkedett költségű) biztosítások egy részét a fellépők állják, valamint 30% részesedést vennének le a fesztiválokon eladott merch termékek után is.

A másik fél természetesen nem túlzottan boldog mindettől. Gary Holt gitáros (Exodus, Slayer) például ezt írta:

“Szóval a Live Nation úgy döntött, hogy elbánt velük az élet, ezért 20%-kal kevesebb gázsit akarnak fizetni… Nézz utána, hogy mennyit kerestek ezek az emberek tavaly, és meglátod majd, hogy vérzik-e a szíved a kiesett bevételeik miatt”.

A gitáros szerint a Live Nation javaslatai “bevernék az utolsó szöget a rock és a metal koporsójába”.

A posztjára reagálva Scott Ian (Anthrax) azt írta, hogy “az A-listás, headliner előadók nem fogják elfogadni a gázsicsökkentést, és nélkülük nincs fesztivál, úgyhogy a középosztály fogja megszívni.”

Mike Portnoy (ex-Dream Theater) pedig így fogalmazott: “ez a nagyvállalati kapzsiság csúcspontja”, és a javasolt változások elfogadhatatlanok.

Hát, mi a teljes cikk elolvasása után sem tudjuk eldönteni ezt a vitát, mert épp annyi igazság van az egyikben, mint a másikban. A koronavírus-járvány sok mindent átalakított, s mivel az élőzene az egyik legnagyobb vesztese és a legkésőbben magához téáríthető szegmens, reméljük, a felek végül majd meg tudnak egyezni. A Billboard több ügynökséggel is beszélt, akik úgy vélik, hogy a gázsik bizonyos mértékű csökkenését muszáj lesz elfogadniuk, ugyanakkor a lemondások miatt fizetendő büntetésbe sokan nem mennének bele...

 

 

 

Live Nation, gázsi, promóter, fesztivál, merch, Scott Ian, Gary Holt, Mike Portnoy

 

 

Szólj hozzá!


Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások már biztosan STRANDolnak

Azahriah, Halott Pénz, Beton.Hofi, Dzsúdló és mások...

Ha kicsit sűrítünk az időn, akkor azt mondhatjuk, hogy a Mikulás idén nemcsak csomagot/virgácsot (kinek érdemei szerint), hanem komoly bejelentést...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Beth Hart és a Pink Martini idén tuti eljönnek – teljes a VeszprémFest 2026-os programja

Tavaly a VeszprémFest közönsége két várva várt fellépőt is nélkülözni kényszerült: Beth Hart és a Pink Martini egyaránt lemondta koncertjét, komoly kihívás elé állítva a szervezőket. 2026 azonban kárpótol mindenkit: mindkét előadó ott lesz a fesztiválon, csakúgy, mint Juanes és a Kraftwerk.

Brian Hugh Warner, azaz Marilyn Manson kilenc év után visszatér Budapestre

A botrányokra és ikonikus vizuális világra épülő előadó legutóbb 2017-ben adott teltházas koncertet a Budapest Parkban, és akkor még senki sem gondolta, hogy közel egy évtizedig kell várni az újabb találkozásra. Most azonban visszatér: 2026. július 22-én ismét a Park színpadán áll majd.

A közönség nem tud élni a Demjén-musical nélkül

Valami egészen szokatlan történik az Erkel Színház körül: a jegypénztár előtt kígyózó sorok, több tízezer online vásárló néhány perc alatt, és olyan rendszerterhelés, amelyet korábban csak sportdöntők vagy világsztárok stadionturnéi okoztak. Mindez egy februárban induló musicalért, amely a Demjén Ferenc dalaira épülő...

Yamazaki, a véerfarkas – a különleges produkció háttere

Yamazaki, vagyis a VR-farkaskarakterrel fellépő Rakovics Benedek a hétvégén mutatja meg először a szélesebb magyar közönségnek különleges, japán ihletésű vizuális világát és modern pophangzását. A virtuális térből induló projekt már nemzetközi figyelmet is kapott, most következik a hazai megmérettetés.
Új koncertek