Menopauza

A magyar rockzene eddig kiadatlan kincsei jelennek meg bakeliten

2019/11/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A november 22-én megjelenő vinyl lemezek egyikén Mészáros Márta 1970-es filmje, a Szép lányok, ne sírjatok zenéje, a másik kettőn a V'Moto-Rock-előd V'73, illetve az etnorockot játszó Barbaro koncertfelvétele hallható.

 Photo by Francesco Paggiaro from Pexels

A 2005 óta létező Moiras Records gondozásában megjelenő három korong közül a legkorábbi dalok az Illés, a Kex, a Metro, a Tolcsvayék és a Trió, valamint Zalatnay Sarolta dalait tartalmazó, Kívánj szép álmokat című, Mészáros Márta 1970-es Szép lányok, ne sírjatok című filmjének dalait tartalmazó bakeliten szerepelnek. Mészáros Márta egy beatfilmet szeretett volna rendezni, az eredeti elképzelések szerint az Illés együttes adta volna a zenei aláfestést. Időközben azonban az Illést letiltották egy szerencsétlen londoni rádióinterjú miatt, amelyben Bródy János arról beszélt, milyen nevetséges, ha valakinek a hosszú haja miatt esetleg baja eshet. Az akkor a film mellé tervezett Illés-lemez rekonstrukciója tavaly Goodbye London címmel megjelent bakeliten, szintén a Moiras Records kiadásában.

"A filmzene projektet 1970-ben az Illés kiválása miatt újra kellett tervezni, de a beatzene megmaradt a szerelmi háromszög történet mellett-alatt. Halljuk az Illés dalait is, de a letiltás miatt a tagok nem tűnnek fel a filmben, szerepelnek viszont a Kex, a Metro tagjai, Tolcsvayék és Zalatnay Cini is. A filmben tizenhat dal hangzik el, sajnos a mozihoz használt eredeti hangfelvételek nem maradtak meg, megjelent viszont több kislemez a filmhez kapcsolódva, néhány dal pedig az előadók nagylemezeire került" – mondta Kovács László, a Moiras Records vezetője az MTI-nek. (A kiadó kizárólag bakeliten jelentet meg kizárólag kincseket.)

A filmben elhangzik a Syrius együttes egyik száma is, de az nem jelent meg később sem hanghordozón.

Az 1973 és 1977 között létezett, instrumentális progresszív rockzenét játszott V'73 gyakorlatilag az Emerson, Lake & Palmer magyar megfelelője volt, virtuóz zenészekkel és előadásmóddal.

"A V'73 zenéje mai füllel is izgalmas, értékes produkció. Mindhárom tag a Zeneakadémia jazz tanszakán végzett hangszeres művész" – jegyezte meg Kovács László.

A csapatban Lerch István billentyűs hangszereken, Sáfár József basszusgitáron játszott, Herpai Sándor pedig dobolt. A V'73-nak annak idején mindössze másfél kislemeze jelent meg, illetve Kovács Kati Csendszóró című albumának öt dalán hallhatók kísérő zenekarként. A most megjelent Seven Pieces For Keyboards, Bass Guitar And Drums című V'73-anyag egy jó minőségű, alapvetően keverőpultról rögzített, utóhangmérnöki munkával feljavított koncertfelvétel-válogatás, amely Sáfár archívumában maradt meg. A hét szám között akad két vokális is Lerch hangjával (ő később a V'Moto-Rockban is énekelt), valamint több komolyzenei átdolgozás.

Lerch és Herpai 1977-ben alapító tagja volt a populárisabb zenéjével és Demjén Ferenc énekével sikeressé vált V'Moto-Rocknak, Sáfár a hardrockos P. Boxba került, Lerch később szólóban muzsikált, sajnos évek óta súlyos betegséggel küzd.

Herpai Sándor a V'Moto-Rock történetének vége felé, 1986 decemberében alapította meg a Barbarót az énekes Tzortzoglou Jorgosszal. Az egyik első hazai etnorock zenekar 1990-ben megjelent első lemezén mellettük Cziránku Sándor gitározott, Zsoldos Tamás basszusgitározott, Nikola Parov pedig fúvós és billentyűs hangszereken játszott. Az Ilju haramia címmel most kiadott vinylre a Lágymányosi Művelődési Házban 1992-ben egy rajongó által rögzített két koncert felvételei kerültek, ekkor Parov már nem volt a Barbaróban.

"A felvételeken sokkal több improvizatív rész található, mint a Barbaro első két lemezén. Eljátsszák a I-es és az 1994-ben megjelent II-es lemez több számát, de szerepelnek az anyagon eddigi kiadatlan felvételek is, így a Duett és Bartók Béla Allegro Barbarójának átirata. Egészen magas szintű az együttzenélés, mindhárom hangszeres előad virtuóz szólókat, Jorgosz pedig sámánszerűen énekel" – tette hozzá a kiadó vezetője.

A Barbaro története a 2000-es években Herpaival, Cziránkuval és Zsoldossal, illetve Both Miklóssal újrakezdődött, és lett egy III-as lemez is, ami 2007-ben jelent meg. Herpai Sándor 2014-ben elhunyt.

 

Viszik a bakeltilemezeket, mint a cukrot

Szép lányok, ne sírjatok, filmzene, Bródy János, Illés, Syrius, V'73, Lerch István, Herpai Sándor, Barbaro, bakelit

 

 

Szólj hozzá!


Rockendrollia búcsúzik a királyától

Rockendrollia búcsúzik a királyától

Ma reggel sokak számára hirtelen megállt az idő. Szalad az élet – szoktuk mondani könnyedén, de amikor elmegy egy több generációs hősünk, aki...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A világ legdrágább gitárja turnéra indul – de senki sem fogja megszólaltatni

2026-tól nemzetközi turnéra indul a világ eddigi legdrágábban eladott hangszere: Kurt Cobain legendás Martin D-18E gitárja, amelyen a Nirvana frontembere az MTV Unplugged ikonikus felvételén játszott. A híres koncertet New Yorkban vették fel 1993-ban, egy évvel később pedig hanghordozón is eljutott a rajongókhoz.

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Tudjuk, hol leszel egy év múlva ezen a napon

Geszti Péter 2027. január 30-án mutatja be új nagyszabású koncertprodukcióját, a Poptimista Show-t az MVM Dome-ban. Az est az azonos című készülő album köré épül, amelyben a disco és a funk hangzásvilága találkozik Geszti rapes-popos szövegvilágával.

Farsangi buliját ismét a jótékonykodásnak szenteli az Elefánt

Az Elefánt koncertjei mindig többről szóltak puszta daloknál. A zenekar körül az évek alatt közösség formálódott, ahol a közös élmény, az egymásra figyelés és a személyes történetek legalább annyira fontosak, mint a színpadon megszólaló számok. Ez a szemlélet köszön vissza abban is, ahogyan 2026-ot indítják: nemcsak egy...
Új koncertek