A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

2026/04/09  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Nem sok kellett volna ahhoz, hogy a Lambrini Girls idén kilépjen a feltörekvő zenekarok köréből, és nemzetközi szinten is jegyzett névvé váljon. Egyre nagyobb hype, jó kritikák, fesztiválmeghívások mögöttük – és egy régóta várt észak-amerikai kör előttük. Ehhez képest most egy egészen prózai, ugyanakkor elég ijesztő fordulat állította meg őket.

A stage diving veszélyes üzem: fejsérülést szenvedett a Lambrini Girls énekesnője

A brightoni trió bejelentette, hogy elhalasztja közelgő amerikai turnéját, és visszalép az idei Coachella Valley Music and Arts Festival fellépéseitől is, miután énekes-gitárosuk, Phoebe Lunny súlyos sérüléseket szenvedett egy ausztráliai koncerten.

A hivatalos közlés szűkszavú: egy „balesetről” esik szó benne, amelynek következtében Lunny eltörte az egyik nyakcsigolyáját, és akut agysérülést – azaz agyrázkódást – diagnosztizáltak nála. Az orvosi utasítás egyértelmű: minimum hat hét teljes pihenő, repülés és koncertezés kizárva.

Ami a konkrét esetet illeti, a részletek inkább rajongói beszámolókból rajzolódnak ki. Ezek alapján nagy valószínűséggel egy crowdsurfing vagy stage dive ment félre: Lunny a közönségbe ugrott – ezt amúgy így szokta csinálni –, de amikor visszaemelték volna a színpadra, kicsúszott a kezek közül, és a fejére esett. A helyzetet súlyosbította, hogy a bajt eleinte nem ismerték fel pontosan, így a megfelelő kezelés is késve indult el – csak később derült ki a nyakcsigolyatörés és az agyrázkódás.

A zenekar közleménye nem finomkodik: a kockázat túl nagy.

„Az orvosi utasítás egyértelmű: Phoebe-nek teljes nyugalomra és rehabilitációra van szüksége, hogy elkerülje a maradandó károsodást” – írták, hozzátéve, hogy emiatt a Coachella mindkét hétvégéje és az összes kapcsolódó koncert is lekerül a naptárról.

Lunny maga is megszólalt, és bár érthetően csalódott, a hangsúly most a felépülésen van: nem akarnak félmegoldásokkal kockáztatni. Egy ponton még egy fekete humorú megjegyzést is elejtett: ha „csak” a lába tört volna el, Dave Grohl után szabadon – aki 2015-ben törött lábbal is végigturnézta a nyarat egy trónon ülve – ő is színpadra állna. A nyak- és fejsérülés viszont nem ez a kategória.

Pedig minden jel arra utalt, hogy 2026 lehet az ő évük. A zenekar az elmúlt időszakban robbant be igazán: nyers, politikus punkjuk és kaotikus, sokszor határfeszegető koncertjeik gyorsan kultstátusz közelébe emelték őket. A Help Me I’m Gay kislemez és a You’re Allowed to Be Happy EP után az amerikai turné és a Coachella már nemcsak lehetőség, hanem konkrét ugródeszka lett volna.

Most viszont jön egy kényszerű szünet, ami egy ilyen lendületben lévő zenekarnál mindig kényes pont. Hallgassátok a zenéiket, ez a legfrissebb számuk – legalább ennyi hasznuk legyen ebből a szomorú, de alapjában véve szerencsés kimenetelű balesetből.

Azt nem mondanánk, hogy mindennapos, hogy egy zenészt koncert közben ér valami baj, de azért – ahogy az archívumunkból előkotirt cikkeink mutatják – volt már rá példa.

 

59 másodperc alatt 14-szer esik el Axl Rose

 

Marilyn Mansonra rádőlt a díszlet egy koncert közben, kórházban van

 

Marics Peti komoly sérülése ellenére a Valmar hősiesen lenyomta a bulit a Budapest Parkban

Tom Morellót a földre teperte a biztonsági őr koncert közben

Kifordult térddel nyomta végig a koncertet

 

A színpadon törte el a bokáját a zenész – de van jó hírünk is!

Még egy hír a Gorillazról: leesett a színpadról a rappere Roskildében

 

 

Lambrini Girls, stage diving, baleset, sérülés, Coachella, Dave Grohl

 

 

Szólj hozzá!


A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj viszont nagyon is

A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj...

Michael Smith éveken keresztül olyan zenék után kapott jogdíjat, amelyeket jórészt mesterséges intelligenciával gyártatott, majd nem emberekkel,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert szembejött a közösségi médiában, hanem egyszerűen azért, mert ott voltál egy koncerten, és kíváncsi lettél rá. Az október 28. és 30. között megrendezett Budapest Showcase Hub (BuSH)...

Egy koncert nem politikai szószék – beszólt a Metallica frontembere

James Hetfield szerint a Metallica koncertjein nincs helye annak, hogy az előadók politikai vagy más természetű nézeteikkel próbálják befolyásolni a közönséget. A frontember Las Vegasban tett kijelentése azért is keltett feltűnést, mert az utóbbi időben több zenész került viták kereszttüzébe a színpadon elhangzott politikai...
Új koncertek