A Useme nyerte a Nagy-Szín-Pad!-ot

2019/05/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

A Useme nyerte a Nagy-Szín-Pad! című tehetségmutató versenyt csütörtökön este a fővárosi Akvárium Klubban. A VOLT Produkció és a Petőfi Rádió szervezésében zajlott rendezvény fináléjában három zenekar mérte össze tudását, a végeredményről a közönség szavazatai döntöttek.

Fotó: USEME/FB

A döntő másik két résztvevője a Follow the Flow és a Bluebay Foxes volt. Mindhárom előadó húszperces blokkot kapott élőben. A közönség SMS-ben, Instagramon, illetve a nagyszinpad.com-on szavazhatott.

A Nagy-Szín-Pad! győztese bemutatkozhat a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál, a Strand Fesztivál és a Campus Fesztivál nagyszínpadán, meghívást kap a Petőfi Zenei Díj 2019-es show-műsorába, amelynek a Strand Fesztivál ad otthont, valamint saját, dedikált estét tart az Akvárium Klubban.

Több különdíjat is átadtak az M2 Petőfi TV által élőben közvetített show-műsor végén. A döntő résztvevői közül az MTVA díját a Bluebay Foxes kapta, ez a zenekar képviselheti Magyarországot a 2020-as groningeni Eurosonic Festivalon.

A Bluebay Foxes továbbá vendégzenekari meghívást kapott a Budapest Parkba, a USNK pedig szintén felléphet az Akvárium Klubban. Mindhárom döntős egy-egymillió forintos videoklip-támogatásban részesült, az elődöntők valamennyi résztvevője fellép a Sziget, a Telekom VOLT, a Strand és a Campus Fesztiválon, valamint a MOL Nagyon Balaton eseményein.

A Nagy-Szín-Pad! idei győztese, a modern pop-metált játszó Useme a hazai színtér öt ismert és tapasztalt zenészéből alakult. A csapat énekese Csongor Bálint, Szalkai Tibor gitározik, Varga Zoltán billentyűs hangszereken, Anga-Kis Miklós basszusgitáron játszik, Markó Ádám pedig dobol. A Useme eddig két nagylemezt, több klipet készített és számos teltházas klubkoncertet adott, állandó szereplője a nyári fesztiváloknak. Harmadik stúdióalbumuk még idén májusban megjelenik.


   

A zenekar május 23-án lép fel legközelebb a Parkban az AWS vendégeként. 

Az idén hatodszorra megrendezett Nagy-Szín-Pad! célja, hogy a kiválasztott előadók karrierje lökést kapjon. Az elődöntőket május 8-tól 11-ig rendezték, esténként két-két zenekar adott egy-egyórás koncertet az Akvárium Klubban. A Nagy-Szín-Pad!, a Telekom VOLT Fesztivál és a Strand Fesztivál Facebook-oldalán livestream segítségével lehetett a koncerteket nézni és hallgatni.

Az elődöntőkben a szakmai zsűri, a tíztagú Nagy-Szín-Pad! Crew tagjai 1-től 10-ig pontozták a produkciókat, a közönség tizenegyedik tagként voksolhatott három platformon az adott napon fellépőkre. A szavazatok összesítése alapján választották ki a három döntőst, majd hétfőn újraindult a voksolás a három döntősre, egészen a finálé végéig már csak a közönség szavazott. A három finalista mellett még a KosziJanka, a Nomad, a New Level Empire, a Stolen Beat és a USNK szerepelt a Nagy-Szín-Pad! idei mezőnyében.

A döntő vendégfellépője a Random Trip All Stars volt.

A 2014-ben első ízben megrendezett Nagy-Szín-Pad!-ot a Mary PopKids nyerte, 2015-ben az Ocho Macho, 2016-ban a Bohemian Betyars, tavaly az Apey & the Pea lett a győztes.

Nagy-Szín-Pad!, Akvárium, döntő, Useme, Follow the Flow, Bluebay Foxes

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek