A zenekar megérkezett, a felszerelés nem

2022/04/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Dalszerző.hu vette górcső alá az esetet, újabb példát hozva arra, hogy a Brexit miatt nem várt – vagy várt, de nem remélt – problémákkal kell számolniuk a zenekaroknak.

Fotó: White Lies/FB

White Lies2017-ben pl. itt voltak a Szigeten – Párizsban lépett volna fel, de kénytelenek voltak elhalasztani a koncertet, mert a zenekar ugyan megérkezett, a felszerelésüket szállító kamion azonban – sok másikkal egyetemben – a határon vesztegelt.

Mint arról már a Dalszerző és mi is írtunk, a Brexit semmilyen felmentést nem tartalmazott a turnézó zenészek számára. A problémát az egyes EU-tagországokkal kötött kétoldalú megállapodásokkal igyekeztek orvosolni, de ettől még számos megoldatlan kérdés maradt. Most, hogy végre elindulhatna a pandémia utáni első rendes turnészezon, számos újabb probléma kerül elő.

Annabella Coldrick, a Music Managers Forum ügyvezetője az NME-nek azt nyilatkozta, hogy :

"A menedzserek állandóan azt kérdezik tőlünk, hogy mi a fene történik, és a kérdéseik felére nem tudjuk a választ, de még mindig jobbak vagyunk ezzel, mint a kormány..."

Meglátása szerint az Európában turnézó brit zenekarok újabb és újabb problémákba fognak ütközni, mert például a határőrök és a vámosok nem ismerik a brit zenészekre vonatkozó éppen aktuális szabályokat. S abban, hogy a kormány partner lesz a problémák megoldásában, egyelőre a szakember sem nagyon bízik.

Forrás: DALSZERZŐ

Ami pedig a White Lies-t illeti, mivel ellenkező híresztelés nem érkezett, a turnéjuk folytatódott, reméljük, a  cucc is hiánytalanul megérkezett,

 

továbbá megjelent új albumuk az As I Try Not To Fall Apart. bízunk benne, hogy az elmaradt párizsi koncert miatt nem estek szét...

UPDATE
Angliai forrásaink szerint a tumultust két dolog okozta: az egyik, hogy a brit komptársaság egyszerre bocsájtotta el 800 dolgozóját, valamint az, hogy a Csalagútban lerobbant egy vonat. Ettől a brexit persze még nem lesz leányálom a zenészek számára...

brexit, zeneipar, turné, White Lies

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek