A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj viszont nagyon is

2026/10/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Michael Smith éveken keresztül olyan zenék után kapott jogdíjat, amelyeket jórészt mesterséges intelligenciával gyártatott, majd nem emberekkel, hanem saját botjaival hallgattatott. A rendszer milliárdnyi lejátszást és több mint nyolcmillió dolláros bevételt termelt neki. Most 18 hónap börtönre ítélték.

A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj viszont igen

Fontos: Smith nem azért került börtönbe, mert AI-val készített zenét! Azért ítélték el, mert a mesterségesen előállított dalokhoz mesterséges közönséget is teremtett, majd a hamis lejátszások után valódi jogdíjat vett fel.

Az amerikai ügyészség szerint 2017 és 2024 között több ezer csalárd felhasználói fiókot hozott létre az Amazon Music, az Apple Music, a Spotify és a YouTube Music felületein. A fiókokat hamis e-mail-címekkel és jogosulatlanul megszerzett bankkártyaadatokkal működtette, egy saját szoftver pedig folyamatosan játszotta azokat a zenéket, amelyek jogdíjából Smith részesült. Egyszerre akár tízezer botfiók is dolgozhatott.

A csalás legfontosabb kelléke azonban nem egy-egy sikeres szám, hanem a hatalmas katalógus volt. Ha ugyanazt a néhány dalt hallgatták volna éjjel-nappal ugyanazok a fiókok, a platformok csalásfelderítő rendszerei könnyebben észrevehették volna a szokatlan forgalmat. Smith ezért százezrével szerzett be AI-val készített zenéket, és ezek között osztotta szét a hamis lejátszásokat.

A módszer méretét jól mutatja, hogy 2023 áprilisában a Smithhez kötődő botfiókok 80,9 millió lejátszást generáltak a YouTube Music családi előfizetésein keresztül. Ugyanebben az időszakban Taylor Swift teljes katalógusa 9,3 millió lejátszást ért el ebben a kategóriában. Smith 2026 márciusában bűnösnek vallotta magát elektronikus csalásra irányuló összeesküvésben, október 6-án pedig 18 hónap szabadságvesztésre, majd két év felügyeletre ítélték, és több mint 8,09 millió dollárt kell visszafizetnie. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint ez volt az első szövetségi büntetőeljárás, amelyben AI-val támogatott zenei streamingcsalás miatt emeltek vádat. Világelsőségről ugyanakkor nem beszélhetünk: mesterséges lejátszások miatt Európában is született már szabadságvesztéssel járó ítélet.

A streamingplatformokon beszedett előfizetési és reklámbevételek egy részét közös jogdíjalapból osztják szét. Minél nagyobb arányt képvisel egy dal az összes lejátszásból, annál nagyobb szelet jut hozzá a pénzből. A hamis streamek tehát nem egyszerűen új pénzt teremtenek, hanem eltérítik a valódi előadók és szerzők között felosztható bevétel egy részét. Miközben a botok olyan dalokat játszottak, amelyeket valószínűleg egyetlen valódi hallgató sem keresett, ezek a számok ugyanúgy beleszámítottak az elszámolásba, mint egy zenekar tényleges közönségének lejátszásai.

Az ügy súlyát jelzi, hogy az amerikai Copyright Office külön vizsgálatot indított a streamingcsalás gazdasági és kulturális következményeiről. A hivatal nemcsak a botfarmokat vizsgálja, hanem a feltört fiókokat, a lejátszási listák manipulálását, a hamis szerzői jogi igényeket és az AI szerepét is. Arra is kíváncsi, hogyan torzítják ezek a módszerek a turnékról, helyszínekről és jegyértékesítésről szóló döntéseket.

A kár ráadásul nem áll meg a jogdíjaknál. A streamingadatok alapján készülnek toplisták, ajánlók és lejátszási listák, de ezeket a számokat figyelhetik a kiadók, koncertszervezők és fesztiválok is. A mesterségesen felpumpált hallgatottság így azt a látszatot keltheti, hogy egy előadó népszerűbb, mint valójában – akár egy adott országban vagy városban is. Egy hamis adat ezért rossz koncerthelyszínt, indokolatlan marketingköltést vagy téves fesztiválmeghívást is eredményezhet.

Streamingbotok már jóval a generatív AI megjelenése előtt léteztek. Az AI abban hozott változást, hogy szinte korlátlan mennyiségben és minimális költséggel lehet hozzájuk lejátszandó tartalmat előállítani. Korábban a csalónak dalokat kellett készítenie, előadókat találnia vagy mások zenéit megszereznie. Most elég néhány utasítás (prompt) – és rövid idő alatt több ezer, klönböző című, különböző előadónév alatt feltöltött felvétel születhet. A botok ezután elvégzik a másik feladatot: eljátsszák, hogy ezeknek a zenéknek közönségük is van. Ez már nem egyszerűen rossz vagy érdektelen AI-zene, hanem olyan zárt üzleti rendszer, amelyben a kínálatot a gép állítja elő, a keresletet pedig egy másik gép hamisítja meg.

A Smith-ügy megmutatja, hogy a streaminggazdaság alapja nem maga a zene, hanem a lejátszás hitelessége. Ha a platform nem tudja eldönteni, hogy egy számot valóban meghallgatott-e valaki, akkor a jogdíjelszámolás, a toplista és a közönségről alkotott kép egyszerre válik bizonytalanná. A streamingcsalás új változatában már sem a zenésznek, sem a hallgatónak nem kell léteznie. Elég, ha a jogdíj valódi...

AI, mesterséges intelligencia, botok, kogdíj, csalás, börtön

 

 

Szólj hozzá!


A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj viszont nagyon is

A zenész és a hallgató nem volt valódi – a jogdíj...

Michael Smith éveken keresztül olyan zenék után kapott jogdíjat, amelyeket jórészt mesterséges intelligenciával gyártatott, majd nem emberekkel,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

BuSH 2026 – Háromnapos zenei vakrandi az Akváriumban

Mikor hallgattál meg utoljára egy olyan zenekart, amelyikről korábban még csak nem is hallottál? Nem azért, mert feldobta a Spotify, nem azért, mert szembejött a közösségi médiában, hanem egyszerűen azért, mert ott voltál egy koncerten, és kíváncsi lettél rá. Az október 28. és 30. között megrendezett Budapest Showcase Hub (BuSH)...

Egy koncert nem politikai szószék – beszólt a Metallica frontembere

James Hetfield szerint a Metallica koncertjein nincs helye annak, hogy az előadók politikai vagy más természetű nézeteikkel próbálják befolyásolni a közönséget. A frontember Las Vegasban tett kijelentése azért is keltett feltűnést, mert az utóbbi időben több zenész került viták kereszttüzébe a színpadon elhangzott politikai...
Új koncertek