A zenetörténet tele van legendás előadókkal, akik köré haláluk után komplett emlékipar épült. Musicalek, hologramok, utánzók, nosztalgiaturnék próbálják újraalkotni azt, ami valójában megismételhetetlen. A The Amy Winehouse Band azonban szándékosan nem ezt az utat választotta. A koncertjeiken senki nem próbál Amy Winehouse-zá válni. Nem másolják a frizuráját, nem utánozzák a gesztusait – és nem a tragédiáját állítják a középpontba. Ehelyett azt mutatják meg, amiért annak idején milliók beleszerettek: a kivételes zenét.
Amy Winehouse pályafutása során rengeteg kiváló stúdiózenésszel dolgozott. A Back to Black felvételein például nagyrészt a Mark Ronson által felkért amerikai The Dap-Kings muzsikusai játszottak. A világ körüli turnékon viszont egy egészen más társaság állt mögötte: Dale Davis zenei igazgató vezette brit zenekara, amely évről évre együtt járta vele a világot, és amelynek tagjai nem egyszerű alkalmazottak, hanem közeli munkatársak és barátok voltak.
A formáció gerincét ma is Dale Davis basszusgitáros és zenei igazgató alkotja, mellette Hawi Gondwe gitáros, Nathan Allen dobos, Ade Omotayo háttérvokalista, valamint a fúvósszekció meghatározó muzsikusai. Ők azok, akik annak idején a Glastonbury színpadán, Grammy-gálákon és világkörüli turnékon Amy mögött játszottak, és most ugyanezeket a dalokat hozzák el Budapestre is.
A zenekar története önmagában is sokat elmond arról, milyen kapcsolat fűzte őket az énekesnőhöz. Zalon Thompson egy interjúban felidézte, hogy eredetileg alig három hónapos turnéra szerződtek a Back to Black megjelenése után. A lemez sikere, valamint az a különleges összhang, amely a zenekar és Amy között kialakult, végül több mint hároméves közös utazássá változtatta ezt az eredetileg rövidnek tervezett időszakot.
Miközben a bulvársajtó egyre inkább Amy Winehouse összeomlását követte napról napra, azok az emberek, akik esténként vele álltak színpadra, egészen más történetet éltek meg. Dale Davis több interjúban is arról beszélt, hogy feladatuk sokszor nem pusztán a zenélés volt. A színpadon vigyáztak rá, próbálták átsegíteni a nehéz estéken, és amennyire lehetett, megóvni attól a nyomástól, amely kívülről nehezedett rá. A tragikus belgrádi koncert 2011 júniusában számukra sem egyszerűen egy rosszul sikerült fellépés volt, hanem annak felismerése, hogy valami visszafordíthatatlanul megváltozott.
Éppen ezért különösen fontos, hogy amikor Amy halála után évekkel felmerült a közös turné gondolata, Dale Davis első reakciója nem lelkesedés volt, hanem bizonytalanság. Az NME-nek elmondta: eleinte furcsának és érzelmileg túl nehéznek érezte az egészet. Aztán egy koncert után odalépett hozzá egy néző, aki elmesélte, hogy az édesanyjával szerette volna látni ezt az estet, de ő időközben meghalt. Akkor értette meg, hogy ezek a koncertek már nem róla vagy a zenekarról szólnak, hanem azokról az emberekről, akik Amy zenéjén keresztül kapcsolódnak egymáshoz.
„Szeretetből és tiszteletből csináljuk, amit Amy adott nekünk az évek során, és ezt próbáljuk a lehető leghitelesebben továbbadni” – fogalmazott.
Ugyanezt a szemléletet tükrözi egy másik mondata is, amely talán a legjobban összefoglalja a produkció lényegét. Davis szerint Amy kulturális és zenei öröksége olyan jelentős, hogy kötelességük életben tartani ezt a lángot. Nem helyettesíteni akarják őt, hanem vigyázni arra, amit hátrahagyott.
Talán ezért döntöttek úgy, hogy a koncertnek nem lehet Amy-hasonmása.
A produkció frontembere Bronte Shandé, akit személyesen Dale Davis választott ki. A legfontosabb szempont éppen az volt, hogy ne imitátor legyen. Nem viseli Amy ikonikus kontyát, nem másolja a ruháit, és nem próbálja utánozni a beszédét vagy mozdulatait. Saját személyiségével, saját hangján énekli ezeket a rendkívül nehéz soul- és jazzdalokat, miközben mögötte ugyanazok a zenészek játszanak, akik annak idején az eredeti koncerteken is ott álltak. A háttérvokálban ráadásul ma is szerepel Ade Omotayo, aki Amy egyik állandó vokalistája volt, így a hangzás folytonossága nem pusztán zenei, hanem személyes is.
A külföldi kritikák is éppen ezt emelik ki. Az NME szerint
„Amy eredeti zenekara gondoskodik arról, hogy a lángja továbbra is a legfényesebben égjen”,
miközben más koncertbeszámolók azt hangsúlyozzák, hogy a produkció sokkal több egyszerű tribute-estnél, mert valódi kapcsolata van az eredeti művésszel, és a színpadon inkább egy intim jazzklub atmoszféráját teremti meg, mintsem egy emlékművet.
A rajongói közösségek visszajelzései hasonlóak. Redditen sokan írják, hogy Bronte Shandé nem Amy Winehouse pótlékának hat, hanem olyan énekesnőnek, aki méltó módon képes megszólaltatni ezeket a dalokat, miközben a koncert végére Dale Davis személyes történetei teszik igazán emberivé az estét.
Jövőre húszéves lesz a Back to Black, amely nemcsak a kétezres évek egyik legfontosabb albuma lett, hanem gyakorlatilag újra divatba hozta a soul, a rhythm and blues és a jazz kortárs megszólalását. Azóta rengetegen próbálták lemásolni Amy Winehouse hangját, stílusát vagy karakterét. Azok azonban, akik esténként mellette álltak a színpadon, nem másolni akarják őt. Egyszerűen továbbjátsszák azt a zenét, amelyet együtt építettek fel.
Amy Winehouse leghíresebb dalát dolgozta fel a Rolling Stones
Kiakadtak Amy Winehouse rajongói
Szólj hozzá!