Amíg mi már túlvagyunk rajta, Amerikában még mindig vívják a kultúrharcot a rockzenészek

2026/06/01  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Milyen jó, hogy nekünk, magyaroknak már nincs ilyen gondunk: a hazai könnyűzene végre kimászhatott a napi politikára történő reagálás kényszeréből – a művészek és a hatalom közötti állóháború nálunk per pillanat nem aktuális, és őszintén reméljük, hogy ez így is marad. Az Egyesült Államokban viszont továbbra sem csillapodik a front.

Amíg mi már túlvagyunk rajta, Amerikában még mindig vívják a kultúrharcot a rockzenészek

A történet az amerikai függetlenség 250. évfordulójára szervezett washingtoni ünnepségsorozattal kezdődött. A National Mallra meghirdetett The Great American State Fair eredetileg látványos koncertprogrammal készült, ám a fellépők sorra hátráltak ki az esemény mögül, amikor nyilvánvalóvá vált számukra, hogy a rendezvény jóval közelebb áll Donald Trump politikai világához, mint egy pártok felett álló nemzeti ünnephez.

Elsőként Bret Michaels jelezte fenntartásait. A Poison frontembere szerint ő úgy tudta, hogy a koncert a veteránokról és a tanárokról szól majd, az esemény azonban időközben túlságosan megosztóvá és politikailag túlfűtötté vált. Martina McBride azt állította, félretájékoztatták, és egy teljesen pártatlan nemzeti ünnepségre szerződött. A Commodores közleményben tudatta, hogy zenéjük mindenkié, és nem kívánnak egyetlen politikai oldal mellett sem elköteleződni. Morris Day és Young MC szintén visszalépett, miután a rajongók felhívták a figyelmüket a rendezvény hátterére. A tömeges visszalépések után mindössze Vanilla Ice, Flo Rida és a C+C Music Factory maradt a programban. Az amerikai sajtó gyorsan megjegyezte, hogy a maradék fellépőlista inkább emlékeztet egy kilencvenes évekbeli nosztalgiapartira, mint az Egyesült Államok negyed évezredes születésnapjára.

Donald Trump erre nem finomkodott. Truth Social-oldalán „túlfizetett harmadrangú művészeknek” nevezte a távozó előadókat, majd azt írta, hogy akár saját maga is átvehetné a helyüket, mert

gitár nélkül is nagyobb közönséget vonz, mint Elvis Presley fénykorában.

Az elnök végül nyíltan felszólította a szervezőket a koncertek törlésére, helyettük pedig egy nagyszabású „America Is Back” politikai gyűlést javasolt. A Freedom 250 szervezet végül igazodott az elnöki akarathoz: a zenei programot törölték, helyét politikai rendezvények és Trump beszédei veszik majd át.

Miközben Washingtonban gyakorlatilag felszámolják a koncertprogramot, az ország másik oldalán a rockzene legismertebb Trump-kritikusai éppen gyülekeznek.

Ennek a történetnek egyik központi figurája Bruce Springsteen. Az elmúlt években aligha akadt amerikai zenész, aki következetesebben és nyíltabban bírálta volna Donald Trumpot, mint ő, és kapott is rendesen az amerikai elnöktől, többek között összeaszott rockzenésznek nevezve őt. A Boss neve mára szinte automatikusan felbukkan minden olyan kulturális vagy politikai ügyben, amely az amerikai közélet megosztottságáról szól. Springsteen lesz az október 3-i Power To The People fesztivál egyik különleges vendége.

A marylandi Columbia Merriweather Post Pavilionjában létrejövő eseményt a Rage Against The Machine gitárosa hívta életre. Tom Morello az elmúlt években a zenei pályája mellett az amerikai progresszív és szakszervezeti mozgalmak egyik legismertebb támogatója lett. Rendszeresen részt vesz munkavállalói és bevándorlói jogokért szervezett kampányokban, fellépett sztrájkoló dolgozók mellett, támogatja a különböző civil szervezeteket, és a választási részvételt ösztönző kezdeményezésekben is aktív szerepet vállal. A  gitáros számára a politikai aktivizmus soha nem pusztán dalszöveg volt: évtizedek óta ugyanazokat az ügyeket képviseli a színpadon és azon kívül is, így a Power To The People fesztivál tulajdonképpen pályafutásának logikus állomása.

A fesztivál hivatalos küldetésnyilatkozata szerint a rendezvény azt szeretné megmutatni, milyen erő rejlik az emberekben, amikor a zene, a művészet, a közösség és a cselekvés révén összefognak. Morello szerint a Power To The People a szabadságról, az igazságosságról, az egyenlőségről és a rock and rollról szól.

A fellépőlista ehhez mérten egészen elképesztő - és feltehetően egytől egyig felkerülnek Trump halállistájára:

A két színpadon fellép a Foo Fighters, Dave Matthews, Tom Morello, Joan Baez, Jack Black, Roman Morello, Revel Ian, Yoyoka Soma és Hugo Weiss közös produkciója, a Dropkick Murphys, a Cypress Hill, Killer Mike, a System Of A Downból ismert Serj Tankian, Brittany Howard, a Pretty Reckless frontasszonya Taylor Momsen, a The Linda Lindas, Darryl „DMC” McDaniels a Run-D.M.C.-ből, Matt Cameron, a Soundgarden és a Pearl Jam egykori dobosa, Grandson, a The Neighborhood Kids, valamint Shepard Fairey DJ-szettje is.

A fesztivál részeként létrejön a Freedom Village is, amely a civil szervezetek, helyi közösségek, oktatási programok és társadalmi kezdeményezések bemutatkozó tere lesz. A szervezők további vendégeket és programokat is ígérnek a következő hónapokban.

A "Power To The People" persze jóval több egy hangzatos fesztiválnévnél. A szlogen a hatvanas évek polgárjogi mozgalmaiból érkezett a popkultúrába, majd 1971-ben John Lennon emelte a rocktörténelem halhatatlan sorai közé. De a történet igazi fordulata az, hogy a Trump-feszt visszalépői között ott van a Poison frontembere, mely zenekar három évtizeddel Lennon után szintén írt egy Power to the People című dalt. Szerintünk Morellonak meg kellene hívnia Bret Michaels is a fesztiválra...

 

kultúrharc, Amerika, Donald Trump, Tom Morello, Bruce Springsteen

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek