Az elmúlt öt év egyik legnagyobb rockzenei sikertörténete: Mudfield

2022/10/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Mudfield zenekar Kelet népe című albuma aranylemez státuszt ért el, melynek örömére különleges koncertet ad a szeghalmi együttes 2022. október 15-én szombaton az A38 Hajó gyomrában. Az este során, melynek különleges vendége a kiváló Escape My Shadows lesz, a zenekar az elejétől a végéig eljátssza az aranyos lemezt, de nyilván a többi album nagy slágerei is felcsendülnek majd.

Az elmúlt öt év egyik legnagyobb rockzenei sikertörténete: Mudfield

Az elmúlt öt év egyik legnagyobb rockzenei sikertörténetét egyértelműen a szeghalmi Mudfield zenekar írta. A 2019-es Sárrét című bemutatkozó albumuk a Mahasz albumeladási lista 12. helyén nyitott, majd rögvest Fonogram-díjat nyert „az év hazai hard rock vagy metal albuma" kategóriában.

A 2020-as második, Kelet népe című album a Mahasz albumeladási lista 4. helyén nyitott, és azóta aranylemez státuszt ért el.

A zenekar körbeturnézta az országot a Nomad és a Leander Kills zenekarok vendégeként is, és olyan nagy rajongótábort verbuvált, hogy 2020 második felétől már önállóan tud koncertezni hazánkban: az elmúlt öt évben több mint 100 koncertet adtak. A 2021. december 23-án megjelent Szörnyeteg a Mahasz albumeladási lista 10. helyéig jutott, és a Napfénytenger című dalt már 18 rádió összesen 1634 alkalommal tűzte műsorára ezzel 9.8 millió elérést biztosítva a zenekarnak.

A példátlan gyorsasággal növekvő rajongótábornak köszönhetően 2022-ben már elővét telt házas koncertet adott a zenekar az A38 Hajón, majd közel ezer fizetővendéget vonzott a Barba Negra nagyszínpada elé, és több vidéki nagyvárosban is háromszáz fölötti nézőszámokat produkált már. 2022. augusztus 5-én jelent meg a készülő negyedik Mudfield album első kislemeze és klipje Óriások címmel.

 

Mudfield, A38, aranylemez

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában* bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek