Bele is szólhatunk: új európai díjért versenghetnek a magyar zenészek (is)!

2018/08/06  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Music Moves Europe Talent Awards (MMETA) könnyűzenei, kortárs díjat minden évben olyan fellépők kapják, akik friss és aktív szereplői napjaink zenei palettájának, és munkájuk színvonalával méltóan képviselik egész Európát, nemcsak napjainkban, de várhatóan még hosszú évekig.

Bele is szólhatunk: új európai díjért versenghetnek a magyar zenészek (is)!

Az új díj elődjeként számon tartott EBBA-díjat magyar zenekar is elnyerte már. Legutóbb a Heaven Street Seven részesült az elismerésben, azóta pedig olyan produkciók szerepeltek a jelölti listán, mint a Mörk vagy a Belau. Ők a nemzetközi rádiós lejátszásoknak köszönhetően szereztek érvényt a részvételre.

A díj győzteseinek nemcsak arra lesz lehetősége, hogy felléphessenek az ESNS-en, hanem egy személyre szabott európai tréninget, valamint anyagi segítséget is kapnak nemzetközi turnézáshoz és egy sajtókampányhoz. A díj további hozadéka egy közös szakmai képviselet és felelősségvállalás, hiszen a döntéshozás résztvevői és a díjazottak együtt képviselik majd az európai zenei szektort az egész világban.

A European Border Breaker Awards (EBBA) utódjának tekinthető Music Moves Europe Talent Awards a Kreatív Európa program jóvoltából jöhetett létre, amiben további segítséget vállalt Gröningen önkormányzata, valamint a hollandiai Oktatási, Kulturális és Tudományos Minisztérium is.

A jelöltek listáját a Reeperbahn Fesztiválon hozzák nyilvánosságra szeptemberben. Ezt követően novemberben bejelentik a tizenkét kiválasztott nyertest, akik majd a díjakat egy ünnepi ceremónia keretében vehetik át 2019. január 16-án, a Eurosonic fesztiválon.

Az új elismerés újítása, hogy mostantól nem csupán a rádiós lejátszások számítanak, hanem a többi zeneipari szektor is érdekeltté vált a jelölésben. Így pedig immár 39 országból kerülhetnek a döntéshozók elé olyan ajánlott zenekarok, akik már látható nemzetközi turnétapasztalattal bírnak, és az első nagylemezük legfeljebb 36 hónapja jelent meg.

A magyar könnyűzenének valószínűleg még sosem volt ilyen erős szava a világszínvonalú könnyűzenei díj jelöltjeinek kiválasztásában és a díj odaítélésében, mert javaslattételi joggal bír az IMMF Hungary, a most szerveződő magyarországi IMPALA-érdekközösség, az A38 Hajó, mint a 14 nemzet klubjait összefogó Liveurope elnökségi tagja, az European Music Exporters Exchange-ben alapító HOTS (Hungarian Oncoming Tunes) exportiroda, az MTVA, mint az EBU tagja, valamint a Sziget Fesztivál és a BUSH is, mint az ETEP és a Yourope érdekközösségek tagjai.

Kíváncsian várjuk az első magyar jelölteket!

Hangfoglaló, EBBA-díj, Music Moves Europe Talent Awards, zenei díj, EU

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 1-én az Arénában bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy elementáris heavy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek