BMX-es szaxofonossal indul Magyarország a Fiatal Zenészek Versenyén

2018/08/04  ·   Zenei hír   ·  Labancz Andrea

Mindössze 18 éves, de már kétszer is láthattuk itthon a Virtuózok sorozat versenyzőjeként a valószínűleg a világ legmagasabb szaxofonosa címet is elnyerő Bencze Mátét, aki idén Magyarországot képviseli az Eurovízió égisze alatt meghirdetett Fiatal Zenészek Versenyén.

Fotó: Kaszner Nikolett

Az ifjú debreceni tehetség a zenélésen kívűl az extrém sportokban is otthon érzi magát, legnagyobb kedvence a BMX, de hihetetlen magasságával is elég feltűnő jelenség. A 203 centiig nyúló fiatalember zenei pályafutása során háromszor itthon, egyszer pedig külföldön is a képzeletbeli dobogó első fokára léphetett szaxofonjávval a kezében, majd 2017-ben és 2018-ban is megmutathatta magát a tévénézőknek a legnézettebb hazai komolyzenei tehetségkutatóban, a Virtuózokban.

A skóciai Edinburgh-ben megrendezendő versenyen való részvétel jogát szintén a Virtuózok című műsornak köszönheti, ugyanis különdíjasként részesült a nyereményben. Máté augusztus közepén utazik a helyszínre, ahol próbák várják majd, és ahol megismeri a többi ország indulóit. A Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyének augusztus 18-i és 19-i elődöntőit a mediaklikk.hu oldal élőben közvetíti, magyar idő szerint 19 órától. Bencze Máté augusztus 18-án áll színpadra.

Forrás: eschungary.hu

Fiatal Zenészek Versenye, Edinburgh, Bencze Máté, szaxofon, Virtuózok, Eurovízió

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek