Charlie Puth először Budapesten

2026/01/13  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Charlie Puth 2026 nyarán először ad koncertet Magyarországon: július 27-én a Budapest Park színpadán lép fel a Whatever’s Clever! 2026 World Tour egyik európai állomásaként. A koncert egy közel ötven állomásos világkörút része, amely Észak-Amerikát, Európát és az Egyesült Királyságot járja végig.

Charlie Puth először Budapesten

Charlie Puth amerikai énekes, dalszerző és producer a 2010-es évek közepén robbant be a nemzetközi popzenei élvonalba. A szélesebb közönség számára a See You Again című dallal vált ismertté, amely a Halálos iramban 7 film betétdalaként világszerte listavezető lett.egyaránt. Pályafutása során eddig több mint 35 milliárd lejátszást ért el, és
kilenc többszörösen platinalemezes kislemeze jelent meg, továbbán égy Grammy-jelölés, három Billboard Music Award, egy Critics’ Choice-díj és egy Golden Globe-jelölés fűződik a nevéhez.

A Whatever’s Clever! 2026 World Tour számára – és számunkra – nem egy rutin koncertkör lesz, hanem Charlie Puth eddigi legnagyobb szabású turnéja. Teljes zenekarral érkezik, és olyan műsort állított össze, amelyben a legismertebb slágerei és az új dalok egyaránt hangsúlyos szerepet kapnak. A turné többek között olyan helyszíneket érint, mint a New York-i Madison Square Garden, a budapesti koncert pedig az európai szakasz egyik nyári csúcspontja lesz. A turné szorosan kapcsolódik Puth aktuális alkotói időszakához: március végén jelenik meg uyganis a Whatever’s Clever! című új stúdióalbuma, amelyről a „Changes” már elérhető. Az új anyag dalai élőben, nagyzenekari hangszereléssel szólalnak meg a koncerteken, természetesen a korábbi slágerek társaságában.

Charlie Puth az elmúlt években nemcsak előadóként, hanem producerként és dalszerzőként is meghatározó szereplője lett a nemzetközi popszíntérnek. Saját dalai világszerte több mint 35 milliárd lejátszást értek el, miközben társszerzőként és producerként olyan listavezető felvételeken dolgozott, mint a The Kid Laroi és Justin Bieber közös száma, a Stay. Saját repertoárjában olyan dalok szerepelnek, mint az Attention, a We Don’t Talk Anymore vagy a már emlegetett See You Again, amelyek a budapesti koncerten is várhatóan elhangzanak.

A turné jelentőségét az is adja, hogy Charlie Puth az elmúlt években tudatosan visszavett a reflekrtorfényből: kevesebb saját megjelenéssel, több produceri és dalszerzői munkával volt jelen a popiparban, miközben világturnéja nem futott.

Most eljött ennek is az ideje! Nagyra értékeljük azokat az előadókat, akik adnak időt maguknak a kiteljesedésre, és nem addig "nyomják a gázpedált" a turnébuszban, amíg van benne üzemanyag...

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

A teljes körű jegyértékesítés január 16-án 10 órakor indul, a Budapest Park hírlevél-feliratkozói pedig egy nappal korábban élhetnek az elővásárlás lehetőségével.

Charlie Puth, Budapest Park

 

 

Szólj hozzá!


Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie Mercury-szobrát

Balatonszemesen avatják fel Magyarország első Freddie...

Július 25-én avatják fel Balatonszemesen Freddie Mercury-mellszobrát. A XXXIII. Queen Fesztivál kiemelt eseményeként leleplezendő alkotás a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Egy kulturális merénylet igaz története

A My Way talán az egyetlen világsláger, amely ugyanazzal a dallammal egyszerre jelképezi az eleganciát és a teljes kulturális rombolást. Frank Sinatra előadásában az életút méltóságteljes összegzése, Sid Vicious kezében viszont a punkmozgalom egyik legtökéletesebb kulturális merénylete lett. A két felvétel között alig tíz év...

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...
Új koncertek