Cipő emlékkoncert lesz Miskolcon

2021/06/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Tóth Zoltán, a Republic egykori alapító tagja (+ zeneszerző, gitáros, énekes, hangmérnök) új együttessel és vadonatúj saját dalokkal rukkolt elő kábé még a lockdown elején. Most végre közönség elé is léphet a formáció, nem is akárhogy.

A Republic egykori alapítója új együttessel jelentkezett

A Kék és Narancssárga Produkció az egykori Republic hangzást viszi tovább, hiszen Tóth Zoltán 1990-2013-ig, Cipő haláláig felelt a legendás együttes soundjáért. Az egykori Republic tribute bandából és az elismert zenész találkozásából született zenekar most két saját dallal is előrukkolt.

 

Tóth Zoltán a Republic együttesből való távozása után szólókarrierbe kezdett. Egy kicsit más arcát is megmutatva megjelent két albuma (A Bolhapiac Tündérei,2015 ; A Bolhapiac Tündérei 2., 2016.) instrumentális és szimfonikus zeneművekkel. 2017-től saját zenekarával, a Köztársaság Parkkal koncertezett, majd ezt követően barátkozott össze a Republic tribute banda tagjaival,

„Ebben az új közösségben megújultam, de a hangzás – amit egy ország megszeretett – marad! Koncertjeinket egyszerre képviseljük az egykori Republic repertoár autentikus megszólaltatását, de az újonnan született szerzeményeket is játsszuk” – ajánlja magát és új zenekarát Tóth Zoltán.

2021. június 26-án Miskolcon, Gárdonyi Géza Művelődési Ház parkjában lesz a Cipő emlékkoncertjük, amelyen vendégként fellép Szabó Bundás András is, a Republic egykori hegedűse. Kék és Narancssárga Produkciót Berecz Attila (ének), Berecz Roland (dob), Dr. Faitli József (szólógitár), Csikós István (gitár), Lutián Endre (bass) és Tóth Zoltán (ének, gitár) képviseli majd, de velünk lesz Paróczai Attila (bass) és Sivák Zsolt (ac gitár) is.

 

Leleplezték Cipő miniszobrát Ungváron

 

 

Tóth Zoltán, Rebublic, tribute, Kék és Narancssárga Produkció, Cipő emlékkoncert

 

 

Szólj hozzá!


BÁNYA BLUES – chilipaprikával

BÁNYA BLUES – chilipaprikával

A nyárnak ugyan hivatalosan vége, de a fesztiválszezont még nem kell eltemetni: lesznek szabadtéri bulik addig, amíg az időjárás végleg be nem...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...
Új koncertek