Londonban az évforduló kapcsán több irányból is egyszerre fordul Bowie felé a figyelem. Nem egyetlen nagy eseményről van szó, hanem egymást erősítő fókuszpontokról: archívumról, kiállításról, zenéről. A közös bennük az, hogy nem emlékművet építenek, hanem működés közben mutatják meg az életművet.
Az egyik legfontosabb ilyen háttérintézmény a Victoria and Albert Museum, amely Bowie hagyatékát őrzi. Hangszerek, jelmezek, fotók, dalszövegek és jegyzetek alkotják azt az anyagot, amelyből később létrejött a David Bowie Centre is. A Design Week cikke szerint ez a gyűjtemény azért különleges, mert Bowie nem utólag lett archívum: tudatosan dokumentálta a saját munkáját. Vázlatolt, jegyzetelt, rendszerezett, mintha eleve számolt volna azzal, hogy egyszer nemcsak a kész dalok, hanem az odáig vezető út is érdekes lesz.
A Bowie Centre nem klasszikus kiállítótér, inkább egy hosszú távra berendezkedett archívum és kutatási központ. Egyedülálló módon ötvözi a hagyományos múzeumi élményt a kutatói munkával, hiszen több mint 90 000 tárgyat – köztük ikonikus fellépőruhákat, hangszereket és kézzel írt dalszövegeket – őriznek a gyűjteményében. Ez nem egy statikus kiállítás: bár a látogatók folyamatosan cserélődő, tematikus tárlatokon keresztül egyszerre nagyjából 200 tárgyat tekinthetnek meg, az intézmény igazi különlegessége az „Order an Object” szolgáltatás. Ennek segítségével bárki előre lefoglalhat konkrét darabokat az archívumból, hogy azokat egy dedikált kutatószobában, testközelből is megvizsgálhassa, mélyebb betekintést nyerve a művész alkotói folyamataiba.
Míg a londoni Victoria and Albert Museum és a hozzá kapcsolódó David Bowie Centre elsősorban Bowie hagyatékának fizikai megőrzésére és kutathatóságára koncentrál, addig a British Library egészen más irányból közelít. A David Bowie in Time nem kiállítás, hanem egy nagyszabású emlékkonferencia, amelyet Bowie halálának tizedik évfordulójára szerveznek meg Londonban, január 17-én.
A hangsúly itt nem a tárgyakon, hanem a szellemi örökségen van. A program szakmai kerekasztal-beszélgetésekből, filmvetítésekből és előadásokból áll, amelyek Bowie kulturális hatását vizsgálják – nemcsak zenészként, hanem gondolkodóként, alkotóként és hatásként. A meghívott közreműködők között olyan kulcsfigurák szerepelnek, mint Tony Visconti, aki producerként Bowie több korszakát is végigkísérte, és első kézből tud beszélni az együttműködés szakmai és emberi oldaláról.
Ez a megközelítés jól kiegészíti az archívumi fókuszt. Míg Stratfordban a Bowie-hagyaték megőrzése és rendszerezése áll a középpontban, addig a British Library eseménysorozata azt vizsgálja, mit jelent ma Bowie, hogyan hat a kortárs kultúrára, és miként lehet róla beszélni tíz évvel a halála után. Fontos különbség az is, hogy a program nemcsak személyesen, hanem online streamingen keresztül is követhető, így a megemlékezés nem kizárólag londoni közönségnek szól.
A tízéves évforduló azonban nemcsak intézményi szinten jelenik meg. Az NME megszólaltatta Bowie egykori zenésztársait is, akik egyértelműen az élő zenére helyezték a hangsúlyt. Gail Ann Dorsey, aki hosszú éveken át turnézott vele, arról írt, mennyire hálás a közös munkáért, és hogy Bowie „szelleme a zenében él tovább”. Mike Garson zongorista hasonlóan fogalmazott: szerinte Bowie nincs igazán távol, mert a zenéje és a vele közösen játszott dalok ma is ugyanúgy működnek, mint akkor.
Mindehhez kapcsolódik egy olyan esemény, amely Magyarországon is elérhető lesz: dupla évfordulóval, 2026. január 23-án, napra pontosan az eredeti megjelenés ötvenedik évfordulóján újra megjelenik Bowie tizedik stúdióalbuma, a Station to Station, limitált fekete és picture disc bakeliten. A Station to Station Bowie „Thin White Duke” korszakának lenyomata: egy hideg, elegáns, távolságtartó színpadi karakteré, amelyen keresztül az előadó új hangzásokkal és formákkal kísérletezett. Az album mindössze hat számot tartalmaz, mégis meghatározó: a Golden Years Top 10-es sláger lett Európában és az Egyesült Államokban, a TVC 15 később az 1985-ös Live Aid nyitódalaként közel kétmilliárd nézőhöz jutott el világszerte, a tízperces címadó dal pedig már Bowie német elektronikus zene és motorikus ritmusok iránti érdeklődését jelzi. Az évfordulós kiadás félsebességű újramaszterelését John Webber készítette restaurált mesterszalagokból – ami inkább technikai minőségbiztosítás, mint nosztalgikus gesztus.
A Bowie-örökséghez hamarosan egy új, nagyon konkrét helyszín is csatlakozik. A tervek szerint 2027 végén megnyílik a nagyközönség előtt David Bowie gyerekkori otthona, a dél-londoni Bromleyben található 4 Plaistow Grove. Az egykori sorházat nem emlékházzá, hanem alkotói és készségfejlesztő műhelyekké alakítják, ahol fiatalok dolgozhatnak majd zenén, művészeten, ötleteken – nagyjából ott, ahol Bowie 8 és 20 éves kora között formálódott. Nem múzeum lesz, hanem működő tér: egy újabb példája annak, hogy Bowie öröksége nem vitrinekben él tovább, hanem olyan helyeken, ahol valami új kezdődhet.
David Bowie, Magneoton
Szólj hozzá!