Edinburghban földrengést okozott Taylor Swift – pontosabban a koncertek közönsége

2024/06/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Próbáljuk felvidítani azokat egy hírrel, akik még szomorkodnak a tegnapi skót kockás, nagy zakó miatt: mérhető földmozgást idéztek elő Taylor Swift edinburghi koncertjei. Nem az első alkalommal: 2023-ban 2,3-as földrengést okoztak a rajongók Seattle-ben is.

Fotó: YT

A sokszoros Grammy-díjas amerikai popsztár a skót fővárosban kezdte három stadionkoncerttel a The Eras Tour nevű világturnéjának 17 fellépésből álló nagy-britanniai koncertsorozatát.

A brit földtani intézet (British Geological Survey, BGS) beszámolója szerint a Murrayfield stadionban megtartott hétvégi koncertek "immár tudományosan is földrengetőnek számítanak", mivel a zene, valamint a több tízezer rajongó tánca és nem egyszer percekig tartó ovációja a stadiontól hat kilométer távolságra is műszeresen jól észlelhető földmozgásokat okozott.

A BGS mérései szerint a háromórás koncertek dalai közül minden egyes alkalommal a .Ready For It?, a Cruel Summer és a champagne problems váltotta ki a legnagyobb szeizmikus aktivitást Edinburghban és környékén.

Az intézet számításai alapján a múlt pénteki első koncertet kísérte a legnagyobb amplitúdójú kilengés: aznap este a BGS műszerei 23,4 nanométernyi földmozgást észleltek. Szombaton 22,8, vasárnap 23,3 nanométer földfelszíni elmozdulást okoztak Taylor Swift edinburghi koncertjei, amelyeken összesen több mint 200 ezer rajongó volt jelen.

 

A szeizmikus mozgások intenzitása a .Ready For It? című dal idején érte el maximumát percenként 160 kilengéssel. A British Geological Survey számításai szerint ez azt jelenti, hogy e szám alatt a táncoló rajongók 80 kilowatt energiát fejtettek ki.

Az MTI azzal zárja a hírt, hogy  Swift tavaly márciusban kezdődött, öt földrészt érintő Eras turnéja a tervek szerint 152 fellépésből áll, és várhatóan több mint 2 milliárd dollár rekordbevételt hoz, arról viszont nem tesznek említést, hogy a szupersztár a koncerthelyszínein komoly adományokat juttat el a kiválasztott szervezeteknek. A földrengéses skót városban az Edinburgh Food Project elnevezésű élelmiszerbank kapott tőle támogatást. Az összegről nem tersznek említést, de a köszönetnyilvánításból arra következtethetünk – "Taylor látogatása még évekig élni fog Edinburgh emlékeiben, és ez az ajándék azt jelenti, hogy a krízisben élők is érezni fogják a hosszú távú hatását" –, hogy elég nagyvonalú lehetett ♥

 

Skócia, Taylor Swift, földrengés

 

 

Szólj hozzá!


Diana Krall a Müpában!

Diana Krall a Müpában!

Ha egyetlen szóval kellene jellemezni Diana Krallt, az talán a szépség lehetne... Megjelenését, lemezeinek hangvételét és a zenéje által sugallt...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

A Budapest Arénában végleg elbúcsúznak Az Őrült Nők

Tíz év és majd' ötszáz előadás után végleg elbúcsúzik a színpadtól az elmúlt évtizedben legendássá vált színházi produkció, Az Őrült Nők Ketrece, Alföldi Róbert rendezésében, a főszerepekben Stohl Andrással és Hevér Gáborral. A kultikus darabot október 4-én, a Budapest Arénában láthatjuk utoljára, s ezzel az...

Hölgyeim és uraim, a színpadon Sir Tom Jones!

Legnagyobb slágereivel és a Defy Explanation turnéjával érkezik az MVM Dome-ba az idén 84 éves legenda, aki több mint hat évtizedes pályafutása során olyan örökzöldekkel ajándékozott meg bennünket, mint a It’s Not Unusual, Delilah, She’s A Lady vagy a Sexbomb.

40 év után Budapestre jön NENA – hány lufit hoz?

A 99 Luftballons előadója, a német popkultúra egyik legikonikusabb énekese, Nena Budapestre is elhozza slágereit Wir Gehören Zusammen (Összetartozunk) című, több mint négy évtizedet felölelő turnéjával. A kétórás show október 21-én érkezik a Barba Negrába.

Vigyétek el őket lassúzni! Filmmel, koncerttel és lemezzel ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag

Egész estés filmmel, nagyszabású koncerttel, valamint válogatáslemezzel és új dalokkal ünnepel az idén 20 éves Kiscsillag, Lovasi András (Kispál és a Borz) és Leskovics Gábor (Pál Utcai Fiúk) közös zenekara.
Új koncertek