Egy tragédia miatt elhalasztották, most megvan a Call Me Karizma-koncert új időpontja

2024/04/22  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Bár tavaszi koncertturnéját egy, a dobosa életében bekövetkezett tragédia miatt halasztani kényszerült, Call Me Karizma betartotta ígéretét és itt az új dátum a budapesti koncertjére, úgyhogy mindenki átírhatja a naptárjában: Call Me Karizma – november 3., Turbina.

Egy tragédia miatt elhalasztották, most megvan a Call Me Karizma-koncert új időpontja

Tavaly többezres közönséget mozgatott meg a Sziget Fesztiválon, idén pedig saját turnéval veszi be az európai klubok színpadait, köztük Budapestet is. Noha eredetileg tavasszal érkeztek volna hozzánk, de aztán bekövetkezett a tragédia: a dobos-turnémenedzser alig két hónapos kisfia, Oli meghalt. Call Me Karizma akkor úgy döntött, a teljes turnéját halasztja, mert számára a zenésztársai családtagok is, így csakis a teljes felállásban igazi a zenekar és tud a rajongóinak is 100 százalékos show-t nyújtani.



Call Me Karizma, azaz Riz első dalait 12 évesen kezdte el írni, 2015-ben pedig még csak másodéves volt a főiskolán, amikor Mod Sun és Blackbear előtt lépett fel, a rajongóinak köszönhetően, akik tweetekben “követelték” a fellépését a rapperektől. Eddig három stúdióalbumot adott ki, virális TikTok-videóinak köszönhetően pedig több százmillióan streamelték dalait. Magyarországon először a tavalyi Szigeten lépett fel, ahol több ezer embert csalogatott zenéjével az Európa Színpadhoz és adott felejthetetlen koncertet. Áprilisban bejelentette, hogy befejezte új albuma felvételeit, így jó eséllyel november 3-án még több újdonsággal érkezik a Turbinába a turnéjával. A Call Me Karizma előtt a Stain The Canvas és Jady játszanak.

 

 

 

Call Me Karizma, Turbina

 

 

Szólj hozzá!


Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Generációk ünnepelték Bródy Jánost

Az idei Sziget Fesztivál -1. napján Bródy János életművét ünnepelte a magyar könnyűzene és természetesen a közönség. Bár a koncertmaratonhoz...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Sör, bor, buli

Indul a Sziget, és vele együtt néhány napra felépül egy város, amelynek lakói koncertekre járnak, táncolnak, esznek, isznak és költenek. Egy fesztiválnak érdeke, hogy fogyasszunk, ugyanakkor az is, hogy lehetőleg kulturáltan és biztonságosan szórakozzunk. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Az érdekesebb kérdés inkább az:...

Zenével a lámpaláz ellen?

A lámpalázat szinte mindenki ismeri. Van, akit egy iskolai felelés, másokat egy koncert, vizsga vagy munkahelyi prezentáció előtt bénít meg. A közönség elé kiállni azonban meg lehet tanulni – a szakemberek szerint a színpadi magabiztosság fejleszthető, és ebben a zene már egészen kisgyermekkorban is fontos szerepet játszhat.
Új koncertek