Elmarad a parkos Asking Alexandria-koncert

2023/06/29  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

"Egy darabig csaknem minden évben jöttek, aztán kimaradt öt: Asking Alexandria júliusban újra Budapesten" – írtuk januárban. Most sajnos itt a hatodik is.

Fotó: Asking Alexandria

A dobos, James Cassels lábtörést szenvedett hétfőn Észtországban – lemondják a turné hátralévő koncertjeit.

"Miután Jamest Észtországban megvizsgálta egy másik orvos is, azt tanácsolták, hogy pihentesse a törött lábát. A dobolás sajnos jelenleg nem megoldható számára.
Emiatt nem volt más választásunk, mint lemondani az európai turné hátralévő állomásait. A legfontosabb számunkra az, hogy James újra lábra tudjon állni és dobolhasson, anélkül, hogy hosszú távú károkat szenvedne el a gyógyulás során.
Még egyszer szeretnénk megköszönni mindenkinek a szeretet, támogatást és megértést ebben a nehéz időszakban. Ilyen rossz híreket sosem könnyű közölni, hiszen a zenélés a világot jelenti számunkra.
⁃ Danny, Ben, James, Sam és Cameron” – írta a koncertet szervező Live Nation az eseménynél, a zenekar közleménye itt:
A szervezők közzétették: "a belépőjegyek visszaváltásának részleteiről az online vásárláskor használt e-mail címen, illetve a hivatalos weboldalainkon keresztül hamarosan tájékoztatjuk a jegytulajdonosokat."

 

Egy darabig csaknem minden évben jöttek, aztán kimaradt öt: Asking Alexandria júliusban újra Budapesten

Asking Alexandria, Live Nation, elmarad, lábtörés

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek