Európából szeretettel – visszatér a OneRepublic

2025/11/10  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Június 25-én ismét megtelik a Budapest Aréna energiával: a OneRepublic visszatér, hogy élőben idézze fel az elmúlt évek legfontosabb dalaival mindazt, amiért a közönség újra és újra visszatér hozzájuk.

Európából szeretettel – visszatér a One Direction

A csapat már háromszor járt Magyarországon, legutóbb 2022 tavaszán, amikor a világ épp kezdett magához térni a járvány utáni csendből. Ryan Tedder akkor nemcsak a koncerten, hanem az Instagramon is áradozott Budapestről – úgy tűnik, a város és a zenekar között tényleg különleges a kapcsolat.

Most pedig itt az ideje a folytatásnak :)

A GRAMMY-díjra jelölt amerikai pop-rock formáció tagjai: Ryan Tedder, a zenekar karizmatikus énekes-dalszerző frontembere, Zach Filkins és Drew Brown gitárosok, Brian Willett billentyűs, Brent Kutzle basszusgitáros és csellista, valamint Eddie Fisher dobos. A 2002-es megalakulásuk óta csak a Spotify-on több mint 5 milliárd lejátszást gyűjtöttek össze – dalaik nemcsak a listákat uralják, hanem az élő koncertek közönségét is.

A 2007-es Dreaming Out Loud album hozta meg számukra az áttörést – 20 millió eladott példánnyal és a legendássá vált Apologize-zal, amely máig a digitális korszak egyik meghatározó balladája.

Két évvel később a Waking Up következett, rajta olyan himnuszokkal, mint az All The Right Moves, a Secrets vagy a Good Life. A platinalemezes Native aztán új szintre emelte a zenekart: a Counting Stars 41 millió példányban kelt el, és minden idők egyik legnagyobb OneRepublic-slágere lett.

A folytatásban érkezett az Oh My My és a Human, majd 2022-ben a "fütyülős" I Ain’t Worried – a Top Gun: Maverick film ikonikus, napfényes jelenetének betétdala, amelynek klipje éppen a budapesti koncert napján debütált, mintegy visszaintegetve a magyar rajongóknak. A dal azóta több mint 3 milliárd lejátszást ért el.

2024 a kísérletezés és a kollaborációk éve volt a zenekar életében. Ekkor született David Guettával az I Don’t Wanna Wait, majd a japán anime-adaptáció, a Kaiju No.8 számára a Nobody és az Invincible.

Ugyanebben az évben jelent meg a hatodik stúdióalbum, az Artificial Paradise, rajta a Hurt és a Sink or Swim című dalokkal, valamint egy Jelly Roll-lal közös verzióval a deluxe kiadáson. A OneRepublic Kygo-val is dolgozott a Chasing Paradise-on, Ikkyvel és Karan Aujlával a Tell Me-n, és új életet leheltek a Starlight című klasszikusba a The Superman Loversrel közösen, a Starlight (The Fame) verzióval.

Legújabb megjelenésük, a Beautiful Colors (from Kaiju No.8), a sorozat második évadának záródalaként is hallható – méltó lezárása egy elképesztően aktív időszaknak.

A zenekar most zárja aktuális európai turnéját, de máris készül az újabb körre, amelynek neve is sokatmondó: From Europe With Love. A világkörüli üzenet egyik első állomása pedig Budapest lesz, 2025. június 25-én.

A koncertre elsőként a zenekar hivatalos rajongói klubjának tagjai válthatnak jegyet november 11-én, 11 órától, majd november 13-án 11 órától a regisztrált Live Nation tagok csatlakozhatnak az elővásárlási lehetőséghez. A teljes körű jegyértékesítés november 14-én indul.

One Direction, Budapest Aréna

 

 

Szólj hozzá!


A barát az barát, még ha szar is...

A barát az barát, még ha szar is...

Új albummal jelentkezik a Bohemian Betyars: az Akárkifia egyszerre összegzés és újrakezdés, egy olyan lemez, amely a zenekar eddigi útját sűríti,...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.

Átláthatóság, szakmaiság, adózás, zeneoktatás, klubélet

Most, hogy röpködnek a hírek a büdzséből kireppenő milliárdokról, nagyon vártuk már, hogy a szakma is megszólaljon arról, hogy az új helyzetben miként képzeli el a saját jövőjét, mit akar elérni, merrefelé próbálná tolni a zenei szakma szekerét. Így.
Új koncertek