Ezek a zenekarok kaptak támogatást a Hangfoglaló keretén belül

2018/11/05  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Huszonegy induló zenekar kapott támogatást az NKA Hangfoglaló Program ötödik évada első alprogramjában. A nyertes előadók hang- és képfelvétel elkészítésére két-kétmillió forintot fordíthatnak.

A DLRM (FB)

A Hangfoglaló Program (korábban Cseh Tamás Program) Induló Előadói Alprogramjában a most kihirdetett formációkkal együtt eddig 140 zenekar és énekes kapott támogatást. Köztük olyan zenekarok, mint az első évadban támogatott Margaret Island, Lóci Játszik, a második évados Run Over Dogs, a harmadik évadból az USEME vagy a tavalyiak közül a The Blubebay Foxes.

A szakmai zsűri a 309 jelentkezőből 78-at hallgatott meg élőben októberben, az ő listájuk alapján döntött a kollégium. A nyertesek öt új dalt vehetnek fel, hanghordozót és klipet készíthetnek. A program nemcsak pénzzel, de mentorokkal, és egy éven keresztül fellépési lehetőségek biztosításával, illetve megjelenési lehetőségekkel is segíti a kiválasztottakat.

A 2018/2019-es évad nyertes induló zenekari listáján

az Antal Gábor Trio,

az Árnyéknyúl,

a Bep-Hop Slammers,

a Carson Coma,

Dánielfy Gergő és az Utazók,

a Darjeeling,

a DLRM,

a Haraszti Ádám Projekt,

a Kassandra,

a Madrapur,

a Marble Mist,

a Néhai Bárány,

az Ohnody,

a Plasticocean,

a Ruby Harlem,

a Slow Village,

a Terra Profonda,

a Pontiac,

a Sharon's és a

Tibes szerepel,

míg a Fangler's a megyei tehetségkutató országos győzteseként lett támogatott együttes.

NKA, Hangfoglaló, pályázat, támogatás, induló zenekarok

 

 

Szólj hozzá!


Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

Most akkor ez koncert vagy irodalmi est?

A kortárs spoken word nemzetközileg is elismert brit-nigériai előadója 2026. október 9-én először ad koncertet Magyarországon. A Turbina...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Ásgeir az A38-on: amikor Izland költészete dalra fakad

Kevés előadó érkezik Magyarországra olyan különös háttértörténettel, mint Ásgeir. Az izlandi énekes-dalszerző dalai egyszerre merítenek a kortárs folkból, az elektronikából és a skandináv költészetből, miközben pályája hazájában egészen rendkívüli sikertörténetté vált. Július 31-én az A38 Hajón ad koncertet, ahol...

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...
Új koncertek