Ezt a dalt soha többé nem fogják énekelni Korda Györgyék

2021/07/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Bors értesülése szerint másodfokon is döntött a bíróság Balázs Kláriék plágiumügyéről.

Fotó: EFOTT (2010.)

A pert egy Izraelben élő francia zeneszerző, Henri Bratter indította az énekespár ellen, mivel szerinte az 1993-ban kiadott, „Találd ki gyorsan a gondolatom” című számuk nagyon hasonlít Ofra Haza izraeli énekesnő 1981-ben, általa szerzett „Tfila” című slágerére.

 

"Talán nem kell ecsetelnem, hogy ez milyen elkeserítő nekem, nekünk, akiknek sok száz slágerünk van és még soha az életben nem keveredtünk plágium gyanújába"mondta az énekesnő a Borsnak.

A sláger magyar szövegét Szenes Iván írta, s Balázs Klári és Korda György 2018-ig számos alkalommal tűzte műsorra, erre hivatkozva – mivelhogy szerinte ennyit kerestek rajta 40 év alatt – követelt tőlük a zeneszerző hatvanmillió forintnak megfelelő kártérítést, amelynek most a töredékét kapja meg. A házaspár sosem állította, hogy ez a saját számuk...

A jogvita kirobbanása után azonban egyszer sem énekelték – és eztán sem fogják, a videómegosztón a cikk írásának pillanatában még megtalálható:

 

Már megint lenyúlták a Gyöngyhajú lányt

 

Hivatalos: nem lopta a Led Zeppelin a Stairway to Heaven bevezető riffjét

 

Shakirát plágiummal vádolja egy kubai zenész

 

Korda György, Balázs Klári, plágium, Ofra Haza

 

 

Szólj hozzá!


Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a DJ-re a Zene Házában

Palotai Forever: egész napos programmal emlékeznek a...

A Magyar Zene Házában idén is megrendezik a DJ Palotai Napot, május 23-án Palotai Zsolt örökségére építve hozzák össze a szakmát és a...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Summer Hell 2026 – amikor a Barba Negrában felizzik a nyári pokol

Ha nyár, akkor kánikula, fesztiválok – és egy este, amikor a Barba Negra környékén konkrétan megnyílik a föld: 2026. július 25-én In Flames, Napalm Death, Bleed From Within, Unearth és Employed To Serve sorakozik fel a Summer Hell aktuális felvonásán. A svéd In Flames épp Európa-szerte nyomja majd eddigi legnagyobb szabású nyári...

Visszatérés a tett helyszínére: duplán ünnepli meg a jubileumát a 45 éves Solaris

Kevés olyan zenekar létezik Magyarországon, amely immár 45 éve töretlenül alkot és arat sikereket hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. A Magyar Örökség Díjjal kitüntetett Solaris ezt a páratlan jubileumot ünnepli majd meg 2026.március 21-én és 22-én a Várkert Bazárban.

Nem emlékkoncert: Phil Campbell fiai Budapesten (is) viszik tovább az örökséget

Augusztus 1-jén a Dürer Kert színpadán egy történet ér véget – és egy másik folytatódik. A Phil Campbell and the Bastard Sons budapesti koncertje nem egyszerű turnéállomás, hanem egy örökség élő továbbírása: annak a zenének, annak a szemléletnek és annak az életformának a folytatása, amelyet egy generáció a Motörheadhez...

Aki úgy került be Bradley Cooper filmjébe, hogy közben a haverja kanapéján kempingezett

Barns Courtney nem a könnyű utat járta be: félrement kiadói sztorik és évekig parkoltatott dalok után jutott el odáig, hogy a Glitter & Gold ma már milliós közönséget talál meg. A karcos hangú, ösztönös dalszerző ezúttal egy szál gitárra csupaszítva hozza el a dalait Budapestre: június 7-én a Turbinában ad akusztikus koncertet.
Új koncertek