Mit tudnak mondani a 60 évvel fiatalabbaknak Korda Gyuri bácsiék?
A Sávlekötő Camp by OTP Junior három döntőse, Szabikeyz és Juhász Zoli, Géem, valamint Skym és Palmyy épp a június 25-i élő döntő helyszínét járták be, amikor szembe találták magukat a két legendával, akik szintén a Parkos koncertjük kapcsán voltak a helyszínen.

Magna Cum Laude, Korda György, Fenyő Miklós: bazi nagy sörbuli a Műjégpályán
Október közepén a Városligeti Műjégpályán élhetjük át a világhírű bajor sörfesztiválok hangulatát, ahol az előzetes becslések szerint akár 40 ezer embernek is csapra verhetik majd a literes korsókat. A szórakoztatásukról többek között a Magna Cum Laude, Korda György és Balázs...Minden, ami reptér, avagy miért áll pultosnak Csonka Pici?
Két hírünk is van: az egyik, hogy a Parkban lesz az egyetlen fővárosi szabadtéri nagykoncert 2024-ben, ami a KORDA85 ünnepi év keretében kerül megrendezésre, a másik pedig az, hogy koncerttel is várja a látogatókat a Repülőtér éjszakája szombaton az Aeropark Repülőmúzeumban.Megérkezett a FEZEN színpadainak részletes programtáblája!
Idén is rengetek fellépővel, stíluskavalkáddal, és a már jól bevált helyszínnel vár mindenkit Székesfehérvár legnépszerűbb fesztiválja, az idén 27. évét ünneplő FEZEN. A 2024-es kínálat legnagyobb durranásának a techno-király Scooter formáció bulija ígérkezik, de...Új lemezzel és Aréna-koncerttel ünnepli 85. születésnapját Korda György
Korda György 85 évesen is a csúcson: töretlenül aktív, teltházas koncerteket ad és új dalokkal lepi meg rajongóit, akik között jócskán akadnak fiatalok is, köszönhetően a fesztiválos fellépéseiknek és a Reptérnek :)Amikor egy aréna azt üvölti: R E P T É R – Korda 85
Öveket becsatolni, Kordáék az Arénában landolnak 2024. május 11-én! A "Fiatalság & Bolondság Születésnapi Koncertshow" elnevezésű produkcióval Korda György 85. születésnapját fogja várhatóan több mint tízezer ember megünnepelni. A szervező tájékoztatása szerint a héten...Nem csak a húszéveseké a világ: a Korda-házaspár 50 helyszínen, több tízezer rajongó előtt koncertezett
A Reptér turné névre keresztelt eseménysorozat keretében a művészek felléptek egyebek mellett az EFOTT-on, a debreceni Campus Fesztiválon, több vidéki városban, sőt, a határon túlra is elvitték lobogtatni a szélzsákotFEZEN 2023: Átmentünk a szivárvány alatt – és a múlt században találtuk magunkat
Idén egy napot töltöttünk a 26. FEZEN fesztiválon, ami ahhoz kevés, hogy egy komplett képet nyújtsunk a rendezvényről, ahhoz viszont pont elegendő, hogy magabiztosan kijelenthessük: még mindig az egyik legélhetőbb fesztivál a hazai piacon!Korda Györgynek és Balázs Klárinak repült a Fonogram-életműdíj
Tegnap este a Budapest Park színpadán derült fény arra, hogy a Fonogram – Magyar Zenei Díj 2023-as életműdíjasa Korda György és Balázs Klári. Az idei elismerések listája továbbá a legendás hangmérnök, Kraft Tamás nevével vált teljessé, aki szakmai életműdíjat kapott.Repülés a Táncdalfesztivál sátortól a Budapest Park nagyszínpadáig
Pályafutásuk egyik legkülönlegesebb koncertjére készül Korda György és Balázs Klári, akik először lépnek fel a Budapest Parkban.Lobog a szélben! Exkluzív Korda-koncert a repülőtéren – videópályázattal
A Budapest Airport a Korda-Balázs házaspár bevonásával videópályázatot hirdet: a legjobban sikerült Reptér-videók készítői nyolcadmagukkal nyerhetnek belépőket egy zárt körű repülőtéri koncertre, amelynek az 1. Terminál lesz a helyszíne.Sziget 2022: nagyszínpados a Bagossy Brothers Company, a Random Trip, a Carson Coma és Azahriah
Megjöttek a magyarok a Szigetre. Mármint a fellépők névsora. A szervezők az előadókkal együtt újragondolták a Sziget magyar zenei koncepcióját és kínálatát.Mi a közös Korda Györgyékben és a Rolling Stones-ban?
Mind a Balázs Klári-Korda György házaspárnak, mind pedig a most Amerikában turnézó legendának van egy konkrét dala, amit soha többé – vagy átmenetileg? – nem fognak előadni.