Hogy került 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen?

2020/10/12  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Úgy, hogy az október 2-án megjelent Queen – Live Around the World című koncertanyag odarepítette őket.

Hogy került 25 év után a brit slágerlisták élére a Queen?

 A koronavírus-járvány miatt az együttes 2020-ban nem folytathatta a koncertkörutat, ezért adták ki az albumot egyfajta köszönetképpen a rajongóknak.

"Az egyes a kedvenc számom. Még mindig szívet melengető érzés" – mondta Roger Taylor az együttes dobosa.

 

"Nagyon örülök, hogy az emberek ennyire kedvelik ez az albumot. Hihetetlen, hogy még ilyen sok év elmúltával is ünnepelhetjük a Queen ikonikus zenéjét" – tette hozzá Adam Lambert amerikai énekes, aki 2011-ben csatlakozott az együtteshez.

A Live Around the World a Queen nyolcadik  élő albuma, de az első, amelyet alapítótagjuk, az 1991-ben meghalt Freddie Mercury nélkül készítettek.

 

A piros magnókazettán és vynilen is megjelenő anyagról itt írtunk!

Queen, Adam Lambert, Live Around The World, új album, magnókazetta

 

 

Szólj hozzá!


Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Budapest QUEEN/Freddie Mercury-lázban ég

Negyven éve annak, hogy a Queen bevette a Népstadiont, Freddie Mercury pedig magyarul elénekelte a Tavaszi szél vizet áraszt című népdalt....
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Három év után újra Budapesten a Hollywood Vampires – ezúttal színpadra is lépnek

2023. július 18-án már ott álltunk a Budapest Aréna előtti placcon, amikor bemondták, hogy aznap este nem lesz Hollywood Vampires-koncert. A fellépést később sem pótolták, úgyhogy van mit jóvátennie Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekarának. Szeptember 8-án újra nekifutnak Budapestnek – és ezúttal már...

Ha az ABBA-ra működött, a Queenre miért ne működne? – utcadiszkó lesz a MOMkultnál

Májusban több száz ember táncolt ABBA-slágerekre a MOMkult előtti Sirály sétányon. Az apa–fia páros, Bősze Ádám és Bősze Bálint szeptember 3-án megismétli a mutatványt, ezúttal azonban a Queen és a körülötte lévő korszak zenéivel. A szabadtéri utcadiszkó ingyenes!
Új koncertek