Így emlékezik meg a The Cranberries Dolores O'Riordan halálának évfordulójáról

2019/01/16  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Új dallal rukkolt elő egykori énekesnője, a tavaly elhunyt Dolores O'Riordan halálának évfordulóján a The Cranberries ír zenekar, amely áprilisban dobja piacra következő albumát, majd véglegesen feloszlik.

Új dallal emlékezik meg a The Cranberries együttes Dolores O'Riordan halálának évfordulójáról

A banda a BBC Radio 2 műsorában mutatta be az All Over Now című számot, amelyen O'Riordan a halála előtt dolgozott és énekelt fel belőle részleteket – írja a BBC hírportálja.

Az énekesnő mindössze egyetlen versszakot és egy refrént hagyott hátra, ezért az együttesnek bőven volt munkája a dallal.

"A legnehezebb az volt, amikor néhány hónappal a halála után elkezdtük átnézni a demókat" – idézte fel Noel Hogan, a banda gitárosa.

A zenekar mostanra egy egész albummal elkészült. A 2017 végén rögzített demókból megszületett In The End című korong áprilisban jelenik meg. A Linger és a Zombie című slágereket jegyző zenekar azután véglegesen feloszlik.

 

Ugyanúgy halt meg a The Cranberries énekesnője, mint Whitney Houston

 


   

Dolores O'Riordan, haláleset, drog, The Cranberries, feloszlás

 

 

Szólj hozzá!


Mi lesz a klubokkal?

Mi lesz a klubokkal?

Három meghatározó budapesti zenei intézmény vezetője ül egy asztalhoz szeptember 14-én az Inga Kultúrkávézóban. Az A38, a Budapest Music Center...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Megjelenik az utolsó albuma a zenekarnak, amely már nem is létezik

Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én tűntek el New York látképéből a World Trade Center ikertornyai... Most egy új dal idézi fel azt a várost, amelyben még ott álltak – ráadásul a Soft Cell utolsó albumáról, amely már csak Dave Ball halála után jelenik meg. Ez elég sok infó egyszerre, kibontjuk...

Szeptember végén még jobban él a magyar zene!

Szeptember 26-án több mint kétezer üzletben, szállodában, étteremben, benzinkúton és más szolgáltatóhelyen kizárólag magyar zene szól majd az Él a Zene! kezdeményezés részeként.
Új koncertek