Ingyenes Color Emlékest lesz ma Debrecenben

2022/05/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A Debreceni Egyetem híradása szerint az együttes slágerei ma este a 9. Debreceni Reumatológiai Oktatási Program kongresszusához kapcsolódó emlékesten csendülnek fel. A Debreceni Egyetemhez kötődő, korábban DOTE (és Bokor) néven működő együttes több oszlopos tagja is színpadra lép kedden a Kölcsey Központban.

Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A Color – nem a ColorStar! – történetének rövid verziója:

A zenekar 1975-ben alakult Debrecenben, s a Bokor fivérek egészen 1984-ig ontották a dalokat, 1982-es lemezüknek szinte minden dala sláger lett. 1984-ben azonban Bokor Gyula és Tibor is az Egyesült Államokba távozott testvérük, Attila után. Az okok között az is szerepelt, hogy a magyar hatóságok megtiltották, hogy az együttes eleget tegyen egy svéd visszahívásnak. A Color ekkor megszűnt.

A kicsit hosszabb:

A Color együttes 1977-ben Panoptikum című dalával nyerte meg a Ki Mit Tud-ot, és második helyezést értek el a Metronóm 77 Fesztiválon, ahol a „Fényes kövek” című szerzeményt játszották. A hirtelen jött sikerek nyomán külföldön is volt rájuk igény: a Szovjetunióban, Romániában, Csehszlovákiában, az NDK-ban és Lengyelországban is turnéztak.

Amikor 1980-ban Lámer Emil kivált a zenekarból, az énekes-gitáros-billentyűs Felkai Miklós csatlakozott, aki aztán a Bokor-fivérek 1984-ben történt külföldre távozása után újjáalakította a zenekart Super Color néven.

A leghosszabb verzió a wikipédia oldalán olvasható.

A Color szervesen kapcsolódik a Debreceni Egyetemhez, pontosabban az akkori Debreceni Orvostudományi Egyetemhez, hiszen a Bokor Gyula (billentyűs hangszerek, ének), Bokor Tibor (basszusgitár, gitár, ének) és Bokor Attila (dobok, ének) által létre hozott Bokor nevű formáció Szalay Sándor és Szalay András belépésével a DOTE nevet vette fel. Az együttes Lámer Emil (gitár) és Pólya László (cselló) csatlakozásával alakult át Colorrá 1976-ban.

"Debrecennek több nevezetes zenekara volt, de országosan a Color volt az egyik legismertebb. Egyetemünkhöz való kötődését elsősorban az jelenti, hogy egy ideig DOTE néven, a Debreceni Orvostudományi Egyetem zenekaraként működtek. Bokor Gyula és fivére, a közelmúltban elhunyt Tibor ezen az egyetemen szerzett orvosi diplomát. A zenekar tagjai közül később Gyula és Tibor az Amerikai Egyesült Államokba távoztak. Többször felmerült, hogy az együttes újra fellépjen, de ez szervezési okokból eddig meghiúsult. Sajnos, Tibor halálával a Color-koncert többé nem képzelhető el, de a megmaradt korábbi tagok egy emlékkoncert révén újra színpadra lépnek" –  mondta el Szekanecz Zoltán, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar Reumatológiai Tanszékének vezetője.

A program:

20.00 Bokor Éva (Gyula felesége), aki a NASA Propulsion Jet Laboratory munkatársa előadása: Megismerni az ismeretlent – a Covid19 árnyékában
20.30 Talkshow a Color tagjaival – vezeti: B. Tóth László
21.30 Koncert a Color dalaival – Bokor Tibor emlékére (Bokor Gyula és barátai műsora, Felkai Miklós zenekarának műsora)

 

Color, Debrecen, emlékest, Bokor-fivérek

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek