Kilép a Hooligans zenekarból Késmárki Zsolt

2021/12/17  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

A basszusgitáros csaknem tizenöt évnyi közös munka után hozta meg a döntést, amit a banda többi tagja bár nehéz szívvel, de megértéssel fogadott. Utolsó közös klipjüket az Elindul a lejtő című dalhoz forgatták – ezzel búcsúznak a zenészek egymástól.

Az utolsó közös szelfi...

Késmárki Zsolt 2007-ben Móritz Norbertet váltva csatlakozott a Hooliganshez, a következő évben kiadott Privát menyország című lemez volt az első, amelyen szerepelt. A zenekar sosem volt átjáróház, az elődje után, aki tizenegy évig volt a Hooligans tagja, Késmárkival is hosszú távra tervezett a csapat. A basszusgitáros hamar beilleszkedett a bandába: Ördög Tibor Csipa, Kiss Endi, Tóth Tibor, valamint a menedzser Maszler László (Maszi) családtagként tekintett a zenészre, akivel az elmúlt, csaknem 15 évben hét stúdiólemezt, két best of albumot és egy koncertlemezt készítettek. Az országos turnék mellett számtalan kiemelt eseményt is levezényelt a csapat, telt ház előtt játszottak a Syma Csarnokban, a Kongresszusi Központban és megtöltötték nem egyszer a Papp László Budapest Sportarénát is.

A basszusgitáros kilépéséről a zenekar a hivatalos felületein tájékoztatta a közönséget: videóban mondták el a részleteket.

„Tisztán emlékszem még arra a pillanatra, amikor 2007 januárjában Maszi felhívott, hogy eljött az én időm, és végre tag lehetek a Hooligansnél. Óriási megtiszteltetés volt, azóta is az. De múlt hét csütörtökön arra kértem a fiúkat, értsenek meg, és barátságban próbáljunk meg elválni egymástól. Ez nem egy légből kapott dolog, több mint egy éven keresztül boncolgattam magamban. Talán minden ember élete eljut egy olyan pontra, ahol válaszút elé áll, és azt mondja, hogy az eddigiek nagyon szépek és jók voltak, de szeretne egy új irányba haladni. Sajnos úgy tűnik, nekem ez eljött, és nem igazán tudtam már tovább magamban tartani” – magyarázta Késmárki Zsolt, hozzátéve: „Óriási büszkeség számomra, hogy itt lehettem. Rengeteg élmény az a sok koncert, és az arénák – minden gyerek erről álmodik, aki gitárt ragad. Ez kitörölhetetlen, tényleg kizárólag csak hálával tartozom, nem csak nekik, hanem Maszinak, az egész stábnak, és mindenkinek, aki megfordult benne, vagy éppen ott van.”

A zenekar többi tagja egyáltalán nem számított Zsolt bejelentésére. Ennek ellenére elfogadják a döntését és barátságban válnak el a basszusgitárostól, aki magánemberként a jövőben saját vállalkozásba kezd, illetve hatványozottan koncentrál az apai teendőire is, hiszen hamarosan megszületik a második gyermeke.

„Hidegzuhanyként ért minket a hír. De ettől függetlenül természetesen a Hooligans együttes élt, él és élni fog” – mondta Kiss Endi, a zenekar dobosa. „Aki ismeri a Hooligans múltját, tudja, hogy nálunk nincs átjáróház. Zsoltikával is már tizenöt éve együtt zenélünk, a többiekkel pedig már gyerekkorunk óta barátok vagyunk. Ez most nagy lelki trauma, de zenészek vagyunk és Hooligans együttes vagyunk, úgyhogy folytatjuk a dolgokat és gőzerővel nyomjuk tovább. Reméljük, hogy tényleg mindenki megérti ezt. Barátságról van szó, de nem tudunk senkit itt tartani, ha nem teljes gőzerővel csinálja ezt a fajta rock and rollt és életformát, amit mi szeretünk.”

Csipa elmondta, már keresik Késmárki Zsolt utódját, de nem akarnak semmit elkapkodni, hiszen a leendő taggal ezúttal is hosszú távra terveznek.

„Nem session zenészeket szeretnénk elsősorban a zenekarba, hanem egy olyan tagot, aki mind barátilag, mind emberileg, mind pedig zenész szinten megállja a helyét közöttünk” – magyarázta az énekes, hozzátéve: a tavaszi turnéjukat már az új basszusgitárossal szeretnék beindítani.

Amíg keresik a megfelelő embert, Késmárki Zsolt természetesen kisegíti őket a koncerteken.

„Ha valaki szeretne esetleg jelentkezni, küldhet videófelvételt a basszusgitár játékáról a hooligans@koncertszervezo.hu címünkre. Szeretnénk a leginkább a csapatunkba illő zenésztársat megtalálni, akivel végigvisszük innentől a zenekar életét” – fűzte hozzá Tóth Tibi.

A jelenlegi felállás utolsó klipje a tagcsere bejelentésének napján debütált a YouTube-on: ezzel a kisfilmmel búcsúznak egymástól a zenészek –  a szám címét bizonyára nem üzenetnek szánták :) –, illetve köszön el a közönségtől Késmárki Zsolt.

A videó a Hooligans Elindul a lejtő című dalához készült, amely a zenekar legutóbbi, Zártosztály albumán szerepel. A klipet rendezőként Jimmy J. Hollywood jegyzi.

 

Hooligans, kilépés, Késmárki Zsolt, basszusgitáros

 

 

Szólj hozzá!


Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül? (koncertbeszámoló)

Működik-e a Sex Pistols Johnny Rotten nélkül?...

Ezt a kérdést már egyszer feltettük, mégpedig 2024-ben, amikor a Sex Pistols alapító tagjai (kivéve Lyndon) összeálltak, hogy egy londoni...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

Hogy vagy?

Új társadalmi kezdeményezést indít a Sziget Fesztivál: a SZociety Mozgalom és a hozzá kapcsolódó SZuper SZociety-díj célja, hogy támogassa és láthatóvá tegye azokat a civil szervezeteket, oktatási intézményeket és közösségeket, amelyek a 12–30 éves fiatalok mentális jóllétéért dolgoznak. A díjazottakat a fesztivál...

Tisztítótűz a színpadon és lelkünkben

Szabadság, szerelem címmel tartotta meg lemezbemutató koncertjét a Mehringer a Budapest Parkban. A május végén azonos címmel megjelent lemezhez kapcsolódó koncert a zenekar első önálló Budapest Park-koncertje volt, amely ráadásul teljes teltházzal zajlott – én pedig egyik ámulatból a másikba estem.
Új koncertek