Ma elkezdenek DALolni FRISSÍTVE!

2025/02/15  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu, MTI

Szombaton este kezdődik A Dal 2025-ös évada, amelyben 32 produkció versenyez egymással. Idén a hét héten át tartó műsor zsűrijéhez egy új tag, Gubik Petra is csatlakozott.

Ma kezdődik A DAL
Ma kezdődik A DAL

A győztes elnyeri a "Magyarország dala" címet, valamint lemez- és klipkészítéshez jut a közmédia felajánlásával.

A hét héten át a Dunán látható showműsorba 32 produkció jutott be, közülük az első válogatóban nyolc mutatkozik be. A szombati első válogatóból négy dal jut az elődöntőbe, a szóló, duett és zenekari előadásokat megújult zsűri értékeli, a közönség ötödik zsűritagként alakíthatja a mezőnyt. A továbbjutó dalokat a második körben már a zsűri által meghatározott új műfajban kell előadniuk a versenyzőknek. Az áthangszerelésben a magyar könnyűzene ismert művészei segítik a fellépőket

A produkciók élő zenei kísérettel hangzanak el, az év dala várományosai pop, rock, folk, rap, szving és ballada stílusú dalokkal szállnak versenybe. Színpadra lép Üvöltenék című popdalával Czigány Judit, az alternatív popot képviselő Dankó Tünde a Rózsaszínt mutatja be, Fehér Kármen az elektroszving stílusú Gyáva oroszlánnal versenyez. Borbély Richárdtól egy ballada, a Nagyapám hangzik el, FankaDeli a pop-rap Ahogy telik az időt mutatja be. Patocska Olivér (OliverFromEarth) új énekessel az oldalán, popdallal tér vissza a dalválasztóba, Pál-Baláz Karmennel az Álmok című dalt hozzák a műsorba. Az adásban két együttes is zenél, a Gypo Circus X Szirota Jennifer a Szél úgy beszél... folk-pop dalával mutatkozik be, míg a felvidéki Storyum szimfonikus elektro-metál zenekar a Monotont játssza el.

Az összes versenyző dal itt.

A dalverseny négytagú zsűrijében Gubik Petra, Szandi, Ferenczi György és Németh Alajos Lojzi értékel, mellettük a nézői szavazatok is befolyásolják a dalok sorsát, hiszen a közönség ötödik zsűritagként pontozhat minden produkció alatt SMS-ben. Az összesítés során az öt legkevesebb összpontszámmal rendelkező versenydal közül egyet megment a zsűri, a másik négy produkció elbúcsúzik.

---------------------------------------------------------

FRISSÍTÉS:

A nézők SMS-szavazatai alapján ez a 4 dal jutott tovább az elődöntőbe:

  • Pál-Baláz Karmen és Patocska Olivér – Álmok
  • Borbély Richárd – Nagyapám
  • Gypo Circus X Szirota Jennifer – Szél úgy beszél…
  • Czigány Judit – Üvöltenék

Áthangszerelés:

  • Borbély Richárd a rockot kapta, Keresztes Ildikó lesz a mentora.
  • Pál-Baláž Karmen és Patocska Olivér a népzenét kapták – és Szarka Tamást.
  • A Gypo Circus a dzsesszt kapta – Harcsa Veronikával.
  • Czigány Judit dala akusztikba fordul át – mentora Karácsony János lesz.

 

 

 

Magyarországot elkerülve juthat ki az Eurovízióra a Carson Coma

 

 

 

A DAL 2025

 

 

Szólj hozzá!


Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

Nyomjad, Papa! Billy Idol, Budapest Park

A forró nyári estében hömpölygő tömeg már rég készen állt egy időutazásra... Így is kezdődhetett volna, de már annak is őszintén...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

Az elektronikus zene Metallica-ja 16 év kihagyás után érkezik Budapestre

Kevés zenekar tudta olyan intenzitással átformálni az elektronikus zene élő előadásának élményét, mint az ausztrál gyökerű Pendulum. A formáció hosszú kihagyás után visszatér Budapestre: 2025. október 17. nem csak a rajongóknak, de az élő elektronikus zene szerelmeseinek is kötelező dátum.

10 dolog, amit a Metallica-koncerttel kapcsolatban tudunk

Na, csak kibökték végre :) Mondjuk, pont ez a zenekar, amelyiknek semmiféle külön hergelésire nincs szüksége, akkora a rajongótábora világszerte, így Magyarországon is, hogy a suttogó propaganda elindítása max. kis izgalmat vitt az életünkbe, a jegyek így is, úgy is el fognak fogyni.

Damon Albarn a nagyon is valós barátaival komoly tesztnek vetette alá a Müpát – és a közönséget

Mer'hogy vannak neki képzelt haverjai is, Gorillaznak hívják a formációt, de most valami egészen más arcát mutatta meg a budapesti közönségnek – és ez az este végül igen emlékezetessé vált mindenki számára.

Kell egy hely: Jamaicából is érkeznek fellépők a Reggae Camp-re

Sőt, az Egyesült Királyságból, Lengyelországból és Ausztriából is... Idén 22. alkalommal rendezik meg az LB27 Reggae Campet, július 22. és 26. között, Lakiteleken.
Új koncertek