Már csak 394 nap van hátra a Kispál és a Borz MVM Dome-os nagykoncertjéig

2023/12/02  ·   Zenei hír   ·  koncert.hu

Lovasi András és Kispál András a zenekar történetének legnagyobb beltéri koncertjére készülnek. 2024. december 30-án a budapesti MVM Dome-ban az elmúlt négy évtized legjobb Kispál és a Borz-dalaiból válogatnak majd.

Már csak 394 nap van hátra a Kispál és a Borz MVM Dome-os nagykoncertjéig

Az 1987-ben alapított gitárzenekar 10 stúdiólemez megjelentetése után, folyamatosan emelkedő sikereinek csúcsán köszönt el a közönségétől 2010-ben, hogy ígéretüket beteljesítsék, miszerint kreatív munka híján nem fognak saját maguk "tribute" zenekara lenni...

A nosztalgiabulik helyett minden tag megtalálta a saját számítását: a közönség hamar nyugtázhatta, hogy a Kiscsillag zenekar élére álló Lovasi András friss dalaitól és dalszövegeitől nem kell elköszönnie, sőt, ő maga három szólólemezzel, a 2017-es Lovasi50 arénakoncerttel és az azt követő folyamatos turnézásával bizonyította, hogy az emlegetett "kreatív energiákból" korántsem fogyott ki. Dióssy D. Ákos billentyűs hangmérnökként teljesedett ki, miközben fix "beugrós" lett a Pál Utcai Fiúk koncertjein. A névadó Kispál András pedig előbb a Velőrózsák nevű zenekarban kamatoztatta tovább jellegzetes gitártudását, majd látszólag háttérbe vonult, de a pandémia alatt kisebb kertkoncertek keretében újra egymásra talált a Kispál-Lovasi szerzőpáros. 

2022-ben a Kispál és a Borz bejelentette, hogy visszatérnek egy saját fesztiválon a Kispál on Orfűn, és megjelentettek két új dalt – képesek voltak ott folytatni, ahol abbahagyták. 2023 májusában új lemezzel jelentkeztek Beszorult mondat címmel. Ugyanekkorra koncertet hirdettek a Budapest Parkba, melyre rekordgyorsasággal fogytak el a jegyek, és végül tartottak egy teltházas ráadásnapot is. 

2024. december 30-án történetük legnagyobb beltéri koncertjét adják az MVM Dome-ban, ahol a zenekar az alapfelállása (Lovasi András - ének, basszusgitár, Kispál András, gitár, Dióssy D. Ákos - billentyűk, Bajkai Ferenc - dob) izgalmas vendégzenészekkel és énekesekkel bővül ki. A jegyárusítás 2023. december 4-én indul.

 

Hogyan lett a Kispál és a Borz az ország egyik vezető zenekara?

 

Illéri igazhitűek előre! – előkerült egy '91-es Kispál-koncertfelvétel

 

Poptörténeti emlékpont lett a klub, ahonnan a Kispál és a Borz elindult

Kispál és a Borz, MVM Dome

 

 

Szólj hozzá!


Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem agresszív előadás: JUDAS PRIEST

Vaddisznó muzsika, kemény külsőségek, mégsem...

A Judas Priest szeptember 3-án a budapesti MVM Dome-ban bizonyította, hogy több mint öt évtized és egy 75 éves frontember sem akadálya egy...
 
Koncert naptár
Töltsd fel az oldalrakoncerted, helyszíned, zenekarod

25 év kihagyás után tér vissza Budapestre a Manowar

Több mint két évtized után ismét Budapesten lép fel a heavy metal egyik legismertebb zenekara. A Manowar 2027. január 23-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, ahol teljes egészében eljátssza a Fighting The World albumot, emellett természetesen a legnagyobb klasszikusok sem maradnak ki a programból.

Több mint 160 millió letöltésnál jár a Save Tonight – most élőben hallhatjuk Budapesten

A sláger mögött megszámlálhatatlan rádiós lejátszás és generációkon átívelő ismertség áll. És persze egy előadó, a svéd Eagle-Eye Cherry, aki november 23-án az Akvárium Klubban ad koncertet, ahol a világsláger mellett pályafutásának legfontosabb dalai is felcsendülnek.

James Blunt repülőüzemmódba került

James Blunt és Budapest között lassan rendszeres járat lesz: a brit énekes-dalszerző 2027. március 9-én ismét az MVM Dome színpadán áll. Ezúttal az ősszel érkező Airplane Mode című albumát hozza magával – és persze azt a több mint húszéves dalkatalógust is, amivel már újra és újra meghódította a magyar rajongók szívét.

De mi van, ha megcsinálom? – Nyolc koncerttel és egy hetvendalos albummal készül Presser Gábor

Háromféle tematikával nyolc koncertet ad 2027 januárjában Presser Gábor a Budapest Kongresszusi Központban. A koncertsorozaton kívül egy "Munkakönyv" elnevezésű albumot is kiad majd, amely a maga hetven dalával az utóbbi másfél évtized munkájának grandiózus összefoglalója lesz. Mindezekről Presser Gábort kérdeztük.
Új koncertek