Ahogyan a BOM honlapján is olvasható: ez egy személyiségépítő, egyben közösségteremtő kezdeményezés. És ahogyan azt az összes cypherben – az egy-egy mentorhoz tartozó csapatok tagjai által összerakott, félig-meddig freestyle, baráti prod – megfogalmazták: együtt jó, közösen többre jutunk.
Az idei versenyt kb. az elejétől végigkísértem, és egészen felszabadító érzés volt belecsöppenni ebbe a világba. A válogatókon (amelyek több helyszínen zajlottak, több körben, mentorokkal) sok-sok fiatal mutatta meg a tehetségét és elhivatottságát, majd ezekből továbbjutva kerültek a döntőbe az előadók. Közben folyamatosan készültek a dokuvideók a felkészülésről, mentek a beefek a zsűritagok között, így folyamatában részesei lehettünk a tegnapi napig vezető útnak.
A zsűriben idén (is) helyet foglalt Sajó Dávid zenei újságíró, rajta kívül Dezsényi Eszter zeneipari szakember (többek között Krúbi menedzsere), Sebestyén-Gallasz Enikő digitális zeneterjesztési szakértő, a WMMD társtulajdonosa és Bóna Márk, a Sziget szervezője, akik végigkísérték a versenyzőket a tehetségkutató folyamán.
Csakúgy, mint a mentorok: Gege, Co Lee, Busa Pista és Saiid.
Ők folyamatosan segítették a csapataik tagjait – de nem úgy, mint a kertévékben, ahol a „mentorok” tuti ruhában és sminkben, álbalhékat generálva taktikáznak, hiszen ott ők egyben a zsűritagok is. Talán érdemes lenne megfontolni ezt az egészen „formabontó” felállást: vannak a mentorok – és van egy zsűri, amely teljesen más emberekből áll. Még az is lehet, hogy akkor nem az egymás közötti bennfentes poénokból, egyes zsűritagok múltbéli, törvénybe ütköző bűncselekményeit elbagatellizáló viccelődésekből és műbalhékból állna a műsor, hanem lehetne normális kritikákat megfogalmazni a versenyzőkről. Akkor talán nem kellene folyamatosan buzdítani az emelt díjas hívásokra, és nem lenne szükséges minden háromperces produkció után tíz percnyi reklámot néznünk.
A BOM döntőn a most megjelent albumával óriási sikert elérő Bongor (aki már évek óta része az Open Mic csapatának) és Lekvárherceg, a tavalyi győztes voltak a műsorvezetők.
A döntő estéjének menetéről itt most ebben a cikkben nem fogok részletesen beszámolni. Azzal a közhellyel tudok védekezni, hogy ezt át kell élni, és micsoda szerencse, erre van egy lehetőség, a cikk végén mutatjuk.
Míg tavaly a KisHallban rendezték a BOM zárót, most már a zsúfolásig megtelt NagyHall volt a helyszín. A hangulat leírhatatlan – az ember lépten-nyomon ismerős arcokba ütközött; bent pedig a versenyrész előtt és után is folyamatosan követték egymást a produkciók. Óriási rajongótáborokból és nagyon lelkes érdeklődőkből állt a közönség, egymást túlkiabálva szurkoltak. Ezt a kertévékben úgy mondják: „Biztassák kedvencüket! Szavazzanak emelt díjas hívásban!”. Na, itt erről szó sincs: sima kántálással, tapssal nyilvánít véleményt a közönség. A zsűritagok értékelésébe is bele lehet szólni, akár vitatkozni velük, és ettől válik az egész közösségi élménnyé. Meg attól is, hogy bár újságíróként a VIP-ban voltam, ott is megoszlottak a rajongótáborok – de nem egymást lehurrogva vagy pocskondiázva, hanem egymás mellett kiabálva szurkolt mindenki.
A döntősök fejlődése az előválogató óta szemmel látható, hiszen ma már a vizuális megjelenés is fontos része a produkcióknak. És füllel is hallható – és ez a lényeg.
A BOM győztese Xike lett, a Telekom (mint egyik fő támogató) különdíját pedig Lil404 kapta. A döntő résztvevői voltak még Varangyék, akik látványos színpadi show-val is készültek, valamint a Bumeráng Team, amely csapat két, egyénileg indult rapperből alakult meg a verseny alatt.
Ahogy a színpadon és a színpad előtt, valamint a VIP-ban álló emberek is „megalakultak” a döntő alatt: minden fellépőt nagyon szeretett a közönség és egy emberként szorított, izgult mindenkiért. A cikk elején említett csapatprodukciók is azt bizonyították, hogy a hiphopközösség egy élő, jóféle tróger spanokból álló banda (tanulom a szlenget), eljárnak egymás bulijaira, segítik egymást, és bármikor, bárhol, bármennyit tudnak beszélgetni zenei témákról – és kb. bármiről.
Szidtam itt a cikk közepe táján a kertévés tehetségkutatókat, ám valójában nem haragszom rájuk, megfér ez a kétféle struktúra egymás mellett, és nyilván országos ismertséget egy televíziós műsorban lehet szerezni. Ám nem mindegy, hogy emellett muszáj-e elveszteni a hitelességet, feláldozza-e magát egy-egy szereplő a hírnév és a műsor szerkesztői által kreált sztori oltárán (sic!), vagy feltörekvő művészként önazonos tud maradni egy olyan közösségben, ahol nem feltétlenül egymás tiprása a cél. Zárójelben jegyzem meg, hogy nem is egy, most futó tévés tehetségkutatóban szereplő srácot láttam a közönségben – nemcsak rappereket. Talán nekik is jólesett ez a fergeteges hangulat, ami a BOM döntőjét jellemezte.
Folyt. köv. jövőre – remélem.
Budapest Open Mic
Szólj hozzá!